Megint okosodtam

Kornélnál voltunk... :)
Hannát is elvittem magammal, két szoba van, tele érdekes eszközzel, játékkal, így kedvére jöhet mehet, ismerkedhet. A foglalkozás előtt Hanna mellettünk ült, figyelte Kornélt, ahogy telefonál. Aztán kiment.
Kornél első kérdése nem Mikolttal volt kapcsolatos. Azt kérdezte, hogy Hanna mindig a két térde közé ül-e. Bevallom, sohasem figyeltem erre különösen, de azt hiszem sokszor játszik így, és mivel kényelmesen teszi ezt, nem is tűnt föl. Kornél szerint azokra a gyerekekre jellemző ez, akik korán felállnak, előre felé esnek a lépéseik próbálgatásánál nem a popsijukra huppannak, és ezek közül a gyerekek közül a legtöbben elég későn kezdenek beszélni.
Nem is ismeri Hannát, mégis minden, amit mondott úgy van. És ezt csak ebből az ülésből... Na jó, neki ez a dolga. De nekem ki mondaná meg, ha nem lenne egy kis Mikoltom is?
És hogy miért nem jó ez hosszútávon? Egészség szempontjából azért, mert befelé dönti a lábfejet, lúdtalpat, süllyedést okozva, idegrendszerileg pedig azért nem, mert nem elég érett az IR még ehhez a mozgáshoz, ami miatt kimaradhatnak lépcsőfokok a fejlődésben, amik későbbi magasabb szintű feladatok megoldásának nehézségében köszönhetnek vissza, pl. iskoláskorban. Azt javasolta, majd öt évesen nézzünk részképesség tesztet, ha esetleg valami maradt nála, az 5 és 7 éves kor között még könnyedén korrigálható az iskola előtt. Nyilván nem törvényszerű, hogy bármi legyen, de legalább tudom, hogy dolgom van ezzel.
Addig pedig szépen rá kell vennem Hannámat, hogy előre nyújtott lábacskákkal üljön.