Kati

Amikor Hanna 11 hónapos volt és már elég biztosan ment egy kezét fogva is, elkezdődött a közösségi létünk. Az első foglalkozás az úszás után, szilárd terepen a csiribiri volt. Kati, aki a foglalkozást vezette, az egyik legremekebb ember, akivel szülőként találkoztam, ahogyan pedig a gyerekekkel van, az bámulatos.
Hanna kezdettől fogva szereti, ezt azon is le lehet mérni, hogy ha más tartja az órát, akkor zizeg, mással játszik, de ha Kati van vele, akkor figyel. Méghozzá bűvölten. Hannára jellemző, hogy ha számára érdekes dolog történik, akkor 10 cmre megáll az illetőtől, és néz. Zavarba ejtően, vagy inkább nagyon erősen koncentrálva. Kati bírja. Többnyire nem is veszi észre, hogy én is vele vagyok, ha teheti, mindent Katival csinál. Kis jobbkéz lett belőle, remélem másoknak ez nem túlságosan zavaró. Szerintem egyébként Hanna elég finom ahhoz, hogy sok esetben, ha Katinak más gyerekkel kell foglalkoznia, nem erőszakoskodik, de azért a közelben marad, hátha rá is sor kerül.
Már szeptemberben volt róla szó, hogy ha találnak valakit a helyére, akkor leadja ezt a két csoportot, és én csak bíztam benne, hogy a keresés eltart egy darabig. Végül januárban Kati szabadságra ment és egy fiatal lány jött helyette, mostmár tudjuk, hogy végleg. Kati még egyszer eljött elköszönni. Szerencsére mi is elég jóban lettünk ez alatt a majdnem másfél év alatt, így volt rá esély, hogy ne kerüljünk távol egymástól. A fiatal lány, aki jött helyette biztosan nagyon helyes, de az én magas elvárásaimnak még nem elég. Szépen hegedül, de inkább hegedüljön háromnegyed órát... Mindegy.
A búcsú múlt héten volt, akkor megbeszéltük, hogy csütörtökön átmegyünk Kati után Hidegkútra, mert ott is ő tartja az órákat. Tegnap Hanna már lázban égett, és ma reggel azzal kelt: Olyan szeretem a Katit. Mondtam neki, hogy ma elmondhatja neki személyesen is, mert elmegyünk, megnézzük. Ahogy beért a terembe, már szaladt is, és el is mondta. Nem hallottam, Kati mesélte óra után.
És hogy ez mennyire így van... Hanna, akire egyáltalán nem jellemző a bújás, ölbekívánkozás, a játékos rész felénél felkéreckedett Kati karjaiba, bebújt a vállához, bekapta a hüvelykujját, (egyébként nem szopja, soha...) és mozdulatlanul simult hozzá. Nagyon édes volt, nagyon jó volt látni, hogy a szeretet kölcsönös. Én pedig örültem, hogy úgy döntöttem, jövünk Kati után. Már majdnem biztos vagyok abban is, hogy nem az számít, mire hordom, hanem hogy kihez...
És persze van abban is valami, hogy mi is bírjuk egymást, örülök, hogy találkoztunk, ritka az, ha felnőttként talál az ember barátra.