Vályogvető Vass Zoltán

Régen írtam a házról. Nem mintha nem történne millió dolog nap mint nap, de estére végem van már, így a dokumentálásra nem marad a kevésből. Nyolc hete kezdtük a bontást, és egy hete nagyjából az építést. Messze többet csináltunk, mint eredetileg terveztük, de most már nincs visszaút. Az eredmény remélem lesz annyira jó, mint amennyire szeretnénk...
Két nagyobb mérföldkő volt eddig ebben a nyolc hétben, az egyik a teraszajtó, ami végül még mindig nem olyan, mint szerettem volna, de már csak holnapig, mert kijavítja a mester. (Az ajtó kész, osztás nélküli lett, de így a legszebb szerintem)
A másik a kemence. Mindannyiunk régi vágya, hogy legyen valami, ami meleget ad és tűzzel kapcsolatos. Gondolkoztunk kandallón, cserépkályhán, majd hosszú vajúdás eredményeként egy kemencekályha mellett döntöttünk. Kis kompromisszummal végül nem olyan lesz, ami az egész fűtésrendszert kiváltja, de meleget fog tudni adni majd az egész alsó szinten, és tudunk majd benne kenyeret is sütni benne.
Vass Zoltán, aki építi, igazi vidéki jóember. Kedves, nyugodt, lassú, bölcs. Az első kemencét magának építette a kilencvenes években, azóta szárnyal a híre, évente nagyjából hatvan kemencét épít. Siklóson él, innen indul építő körutaira, igyekszik begyűjteni a munkáit, kosztot és kvártélyt kér, kockás papíron, de emailben elküldi, mit kell beszerezni, mire megérkezik. Sárgaföld, lótrágya, vízüveg, samott, pelyva. Kézzel fogható, és hihetetlen emberközeli az egész munkafolyamat. Az pedig külön öröm nekem, hogy a hozzávaló samott téglák a házunkban kibontott falból származnak, vagyis mindent felhasználunk újra.
Mondanom se kell, hogy mennyire szívesen indultunk útnak a hétvégén, hogy beszerezzük a hozzávalókat. Megismertünk egy csomó "igazi" embert, kezdve a váci malom éjjeliőrétől, akitől a pelyvát kaptuk, a kárpitos néniig, akinek a műhelye békebeli és a zsákvásznat adta. Amikor Vácrátótról hazafelé tartottunk egy csomagtartónyi lótrágyával magunk mögött, egymás szavába vágva örömködtünk azon, mekkora élmény volt és lesz, hogy ez a kemence a miénk. Nem csak úgy a házzal jött, hanem a kitalálásától a kivitelezésen keresztül majd a használatával bezárólag ismerjük. Már most szeretjük, pedig még készen sincs.
Oli nevű, ahogy Hanna hívja a mestert, nem akart tiszta helyre menni aludni, a házban egy szivacson alszik hálózsákban, pedig se villany, se fűtés nincs. Vízből is csak hideg. Három nap alatt készen lesz, addig minden délben ebédet viszünk neki, kicsit beszélgetünk, én meg csak ámulom a végtelen higgadtságát. Tegnap példul kértem, hogy a nappali felén is legyen egy kis tárolórész a földön, hogy a gyerekek a kincseiket el tudják dugdosni, erre ő ma visszabontotta a kész falat és csinált nekünk egyet...
Néhány kép a kezdetektől. Az első kép mindig a nappali felőli oldal, a második az előszoba felőli.
2009.03.04.
2009.03.31.
2009.04.01.
Ha minden igaz, ma már tűz is lesz benne, hogy száradjon, kipróbáltassék a csoda, holnap pedig teljes pompájában készen is lesz. Nagyon várom már.
...
Este mikor leértünk a házhoz, a kéményből füst szállt. :) A kemencében pedig tűz pattogott. Már csak néhány apróság, és kész.