Én kis kertem

Amikor ideköltöztünk, a házzal belül foglalkoztunk csak. A kert maradt olyan, amilyen volt, részben, mert megfelelt úgy is, az előttünk lakók gondosan ügyeltek a gyümölcsfákra, gondozták a kert minden zugát.
Ami elvadult, az azért történt, mert már egy jó másfél éve, hogy senki nem lakott itt, mire mi beköltöztünk.
A játszórész körül azért van mit tenni, illetve lenne, nagy gödrök bizonyítják, hogy valaha sokkal több bokor, virág is élt itt, de a régi gazdája elvitte a szívhez nőtteket. A fűben sok a moha, újra kéne ásni, kiegyengetni a dimbes dombos tájat, újra vetni... nem kis munka. Egyelőre marad ilyen, és ismerkedünk, ötletelünk.
A hátsó kert a két nagy fával, a málnással, a ribizlivel szintén nem igényelte a mi munkánkat, de a gyümölcsfák alja tele van még mindig a tavalyelőtti magokkal, (bár lenne idén ennyi termés rajtuk...) és nem valami vonzó így. Van egy zug, ahol a gaz az úr, én küzdök becsülettel... és a gyep közepén volt egy kikopott folt is, ahová tavaly a medencét tettük. Nos idén a foltot és a gazos zugot is kigyomláltam, újraástam, bevetettem fűmaggal, mára egészen csinos, bár csomókban ritkás az új fű.
De így legalább a szamóca előbújt, egyem a félénk kis lelkét, eddig a gaztól nem kapott napot...
És akkor van a bejárat mellett a kis ösvény. Az igazi szégyenfoltja a kertnek. Tavaszzal itt nyílik ugyan a legtöbb virág, Hannával mindig megcsodáljuk a krókuszt, a hóvirággal, aztán a tulipánokat és a nárciszt, később a nefelejcseket, aztán végül a Mária virágot. És bokrosodik a zsálya is, ezt még soha nem volt érkezésem leszárítani, pedig milyen hasznos... Csak bosszankodom, hogy lassan betölti az egész sarkot...
A ház felé eső részen, ahol az építkezés során fel kellett ásni egy 5nm-es területet, tavaly is embermagasságú gaz nőtt, és idén is nekiveselkedtek a gyomok, hogy beborítsák. Sem időnk, sem energiánk nem volt eddig ezzel foglalkozni, csak néztük, és sóhajtoztunk... de csúnya. Mikolt az egyetlen, aki élvezte a dzsungelt, sokszor bújt a lonc alá, de összekaristolták az elszáradt ágacskák, így pár alkalom után már nem játszott ott ő sem.
Mígnem meguntam.
És az anyukám adta utolsó lökést követően (amikor egyszer a lányokat ő altatta délután, elkezdte kigazolni) nekiestem, és négyzetméterenként kigazoltam, felástam, jobb földdel összekevertem, elkerítettem a fákat, fűmaggal bevetettem az egészet. És ültettem három bokor levendulát és egy aprócska borókát is. Megnyírtam a loncot, fenyőkéreggel beborítottam az elkerített kicsi szigetet.
Kár, hogy nem készült ilyen volt felvétel, csak a Mimikém hátterében felbukkanó állapotokból lehet következtetni, hogy az áprilisi gaz mekkora lehetett május végén.

De ilyen lett:
Összehasonlítás végett, ahol fentebb Mikolt áll, az a zöld, azon van a locsolókanna az alábbi képen...
Még csak félig van kész, de a fű már nőddögél, minden nap megcsodáljuk. Főleg én. :) És bár a kezem olyan, mint egy igazi földművesé (jó lett volna, ha legalább egy rendes ásó van a háznál...), és lett izomlázam is rendesen, ez az a kis része a kertünknek, amit nem csak átvettünk, hanem a saját képünkre formáltunk. És ez olyan jó... :)