El se hiszem...
Nézegetem egy ideje, hogy lett belőle kisgyerek ilyen gyorsan? Elcsépelt ez, de tény, minden újabb gyerekünk egyre gyorsabban hagyja maga mögött a babakort, aztán a kisgyerekkorát...
Ma Mimi az autóban osztotta Danit:
- Mennjé, mennjé... zöd.
Tisztán mondja, hogy kakas, boci, de az igen helyett még mindig az ahha felfelé kunkorított verziója az igazi. Egy igazi huncut, egy igazi színésznő.
Lassan két éves, és neki is jár a könyv.
Elkezdtem hát sorbarendezni azt a 2százvalahány bejegyzést, ami róla (is) született, mióta velünk van. Kezdetnek végigolvastam a várandósságot, a születését, az első napokat itthon. Csoda. Nem voltam rá felkészülve, hogy ennyire megérint. Hogy ilyen mélyen megmozdít bennem valamit.
Szeretem Mikoltot. Nagyon nagyon. És úgy bánt, hogy nem voltam soha csak vele. Persze, akkor nem mi lennénk, és nem Ő lenne, de akkor is.
Nagyon jó készülni, pont olyan, mint egy új baba érkezését várni. Jó csinálni neki valamit, ami csak az övé, csak róla szól. Erről a kis zsiványról, aki ha alszik olyan, mint egy kis kócos angyalka. Ébren pedig néha eladnám egy vándorcirkusznak. :)
.... csak visszahozzák ;)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar