Tegnap újból látogatást tettünk Nagyezsda doktornőnél.
Az ok, Mikolt szeme csúnyán begyulladt. Nem is a pirosság, inkább a duzzanat körben, ami ijesztő volt.
És hamár ott jártunk, megemlítettem Hanna kukacait (rendszeres lakótársai Hanna szervezetének, én gyűlölöm, Hanna pedig szenved tőlük...), és Áron múlni nem akaró köhögését.
Szeretem, hogy mindent olyan természetesnek kezel, mintha nem is betegségről beszélnénk, és tényleg kezdek szemléletet váltani (amit amúgy az egyetemi tanulmányaim alatt egészen jó sikerült már, aztán a gyerekek születésével kicsit átrendeződött az ehhez való hozzáállásom), hiszem, hogy nem minden betegség, ami annak látszik, sokkal inkább a szervezet reakciója a külvilágra, a testük gyakorlása a későbbiekre.
Szeretem, hogy holisztikusan gyógyít, hogy rájuk szabja a módot, hogy figyel az apróságokra. Hogy a látogatásaink során sokszor a tünet a legkevésbé érdekes, hogy beszélhetek a gyerekekről, és egy csomó tapasztalattal gazdagabban jövünk el.
Mégha jó sokba is kerül. Ez tény, de úgy érzem, nincs jobb út...
Az elmúlt hónapban sokminden változott, talán a bogyóknak is köszönhetően, megnyugtató tapasztalni, hogy Áron feje kevésbé izzad, ugrásszerűen fejlődik a mozgása, hogy meggyógyult a füle az antibiotikumos fülcsepp nélkül is. Mint ahogy Hanna arcüreggyulladása és hurutos köhögése is a múlté, szintén komolyabb kemikália alkalmazása nélkül is. Most Mikolt szemén a sor, de az is rendbejön.
Mellékhatások nincsenek. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar