Vendégüllátós

Még tél volt, amikor kitaláltam, hogy szeretném újra együtt látni azokat az évfolyamtársakat, akik valaha a mindennapokat jelentették.
Sőt, tavaly májusban, amikor beköltöztünk, Danival vállvetve elhatároztuk, hogy a mi házunk nyitott ház lesz, ahányszor csak megtehetjük hívunk, engedünk.
Mert közösségben lenni jó. Mert érezni, hogy vannak gyökereink, jó. Talán ez az egyik legnyomósabb oka annak, hogy végül a külföldi lét helyett egy ház miatt adósodtunk el nagyon.
Ma volt a napja, hogy itt jártak a lányok, hoztak egy csomó gyereket és néhány férjet is. Egész nap lázban égtünk, Hanna minden percben a vendégeket várta, én igyekeztem a házat megfelelő minőségűre renoválni (járulékos pozitívumai ezeknek az alkalmak), Dani a kertet tette rendbe.
Grilleztünk, pokrócoztunk, beszélgettünk.
A gyerekek közben játszottak, levelekben gyönyörködtek, rohangáltak, felfedeztek.
Olyan jó volt. :) Hogy sikerült egy család kivételével összejönni újra.
Látni, hogy hol tartunk most.
Mosolyogtam is eleget, hogy vagy nyolc évvel ezelőtt milyenek voltunk :):)
... és fontos is volt. Újabb adagnyi lendületet kaptam... és már magam sem értem, mi tart eddig nekem ezen a szakdolgozat íráson... de ez egy másik téma :)