A nagycsaládos lét... meg ami mögötte van

Ez a hét a nagy előkerülések hete volt. A napszemüvegemmel mármár szimbiózisban élek, így eléggé megviselt, hogy nem találtam... valamikor a hét elején. És azt sem sikerült felidéznem, hogy hol láttam utoljára. Várandós korszakaim eleven emléke ez, amikor keresek, kutatok, újrabútolok, és még mindig semmi. Még egy halvány emlékfoszlány se...
És akkor a házban elhatalmasodott molypopuláció kilakoltatásáért vívott küzdelmem hevében, a konyhaszekrény tetején egyszercsak rámvigyorog. Az első gondolatom az volt, Mikolt hogy a csudába ért fel ilyen magasra, mikor nekem is csak székről... Aztán bevillan. Ahogy a szöget az itongfal tetejébe vertem, hogy a kedvenc Papa-Áron képet ráakasszam, míg Dani eldönti, jó helyen lesz-e...
De előkerült a Volvo kitakarítása után a már régen eltemetett szemüvegtokom, és a pótkulcs is. Hogy mi minden volt még szerteszét, nem is sorolnám... de nagyon bátor, sőt hős volt az, aki nekiállt, és olyan tisztára varázsolta az autómat, hogy Hanna beszaladt a garázsból megkérdezni, hogy:
- Mama!!! Új Voltónk van?
Hát új...
A lábam csupa kék-zöld folt. Nem csak azért, mert mindennek nekimegyek, hanem mert a hordozó ilyen természetű. Üt. Mert nehéz... nagyon nehéz. Van benne egy majdnem nyolc kilós, és a szerkezet sem egy könnyű darab. De választhatok... növesztek mégegy kezet, amiben Áront fogom, a másik kettővel pedig terelgetem a kis nyájamat. Vagy nem használom, és akkor ha alszik, akkor nem mozdítható. Vagy mozdítható, de akkor felébred... Így aztán ha másra nem, arra remek ez a fránya idő, hogy elodázza a rosszalló tekinteteket.... vajon ver-e az uram?
Újra téma a hiszti és a nemalvás. Az előbbi Hanna sajátja, Mikolt manapság kispályás Hanna kirohanásaihoz képest. Mert Hanna nem eszik. És ha nem eszik elfárad. És ha elfárad, nagyon nagyon nem bír hallani, látni, akarni, próbálni. Csak kiabálni képes, míg végre nem kerül valami a hasába... mert akkor édes, bűbájos, és bármiről lehet vele beszélgetni. Még arról is, hogy az idézem: "irgalmatlan hangzavart jelenteni kell a rendőröknek, akik majd intézkednek".
De ha éhes, hallani sem akar arról, hogy egyen, hiszen üvölt...
Mikolt pedig Mikolt.
A nemalvás:
Hanna újabban a miágyunkban szeretne, de nem tud, mert A, Áron kiabál benne B, Nem vagyunk ott, mert lejöttünk Áronnal, mert Áron kiabál. Akkor legalább feküdjek mellé, ami szintén nem megy, hiszen Áron kiabál...
Áron fél egyig általában nem alszik el, (igen ez éjjel fél egy) vagy ha mégis, akkor azt a konyhaasztalon teszi, a pihenőszékben. Mi lesz ha kinövi? Nyilván nem ebben fogom ébresztgetni majd amikor iskolába kell járatni, de azért kíváncsi vagyok, meddig tart ez a rész.
És miután úgy fél kettő felé végre mindenki alszik, hatkor Mikolt azzal kelt ( már harmadik napja) hogy: Ka... vagyis kalács, vagyis éhes. És akkor lemegyünk, vagyis valahogy lejutunk, Mikolt eszik, (és itt jön a kedvenc részem) választ magának valamit, amit visszafelé kincsként megőriz, és alszik tovább. Ő fél 11ig is akár, én nyolcig, ha sikerül visszaaludni, amikor Áron ébred.
Végülis csak én nemalszom...
Az elmúlt héten Dani kétszer két napot konferenciázott, egy estét legénybúcsúzott, és egy vasárnapot drámázott.
Elfáradtam...
Az a hab a végére, hogy az összes gyerekünknek be van gyulladva a szeme...