0,1,2

Mikolt nekem

Elképzelésem sem volt, hogy milyen lesz egy másik kislány.
Sokminden megtestesült abban, hogy a pocakomba költözött.
Szerettem volna Hannának kistestvért, szerettem volna újra egy kisbabát, szerettem volna Danival még gyereket, szerettem volna megbizonyosodni, hogy ezúttal is minden rendben lesz, vágytam egy kislányra.
És fogalmam sem volt, milyen lesz, amikor már gyerekből is annyi lesz itthon mint felnőttből, amikor megoszlik majd a figyelmem, amikor egyformán fogom szeretni mindkettőt.
Mosolygok, amikor eszembe jut, milyennek éreztem Mikoltot a pocakomban. Bújósnak, türelmesnek, nyugisnak.
Azt gondoltam ő is kék szemű és szőke hajú lesz. Hogy majdnem olyan lesz, mint Hanna, csak egy kicsit más.
Azt reméltem, hogy megbarátkozik majd a nevével, és hogy könnyebb szülés lesz, mint az első volt.
Ez utóbbi volt a legegyszerűbb, a neve pedig számomra a legjobb választás.
Mikolt pedig minden képzeletet felülmúlt. És teszi ezt attól a pillanattól fogva, hogy először a kezünkbe fogtuk.
A felemás színű szemével, az aprócska, törékeny kis testébe bújt dupla oroszlánságával, a végtelen határozottságával, azzal a nagyon sokszínű valójával, ami oly nagyon szeretnivaló.
Más lett, mint amilyennek képzeltem. Nagyon hamar engedtem ennek az új lénynek, hiszen olyan könnyű volt vele. Minden jelzése egyértelmű volt, ahogy az ma is. Csak kicsit másképp.
Mimi a legerősebb emberi lény, akit valaha ismertem. Ezerarcú, nagyhangú. Szeretem, amikor a jóidőben meztelenül rohangál, a legszebb ruhánál is csinosabb a saját bőrében. Élő lesz tőle, nagyon valóságos. (És bár az anyukám szerint ebben nagyon benne vagyok én is...,) Soha nem láttam még senkit, aki ennyire önmaga ruha nélkül. :)

Ma Hanna az összes ajándékot elvette tőle. Csak kérni kellett, bármit odaadott. Hihetetlen volt, ahogy bármitől, ami egy pillanattal előbb még fontos volt, szívesen megválik, ha az a másiknak örömöt okoz. Mikolt nagylelkű. És öntörvényű. Nem ismeri a nemet. Vagy ha ismeri is, nem szereti. Csak ha ő mondhatja.
Figyelem ezt a kis második csodát, és néha elmerengek, milyen lesz 5, 10, 15 év múlva. Annyira szeretném, ha az a sok szín, ami ma benne van megmaradna. Nem egyszerű az ő őszinteségével, az arcára írt egyértelmű véleményével elvegyülni. Még nem tudom, hogyan csináljam jól. Egyelőre megyek vele az ő útján, mert roppant tanulságos és végtelenül szórakoztató is, és tanulom. Tetszik a világa, és drukkolok neki.

Mikolt második születésnapja

Kivételes napunk volt.
Mint amikor a hullámvasút a lassú felfelé döcögés után megáll a legmagasabb ponton, és elidőz. A legszebb látvány, a legjobb érzés, picit megpihenni, kicsit megnyugodni a látványban, jólesően elengedni magunkat, és izgalommal várni a lefelé robogás szédítő sebességét, izgalmát.
Kisütött a nap, és hirtelen meleg lett. Sosem nézem az időjárás előrejelzést, a hét elején mégis megtettem. Azt ígérte, hogy az esős, borongós héten két napos nap lesz, csütörtök és vasárnap. Az a két nap, amikor Mikoltot ünnepelni összegyűlik majd a család.
Mosolyogtam, amikor reggel világosra ébredtünk.
Dani később ment és korábban jött.
Virággal várt bennünket, meg reggelivel, a lányok ujjongtak, amikor végre újra odabújhattak hozzá. Szülinapos éneklés, tánc Hanna rendelésére, és egész napos gyerekprogram kezdődött. (kis kitérőt tettünk pelenkáért, de ott is találtak maguknak mókát, egy trambulinon ugráltak, rohangáltak)
Mire délután ébredtek, Dani újra itthon volt, az ajándékok becsomagolva a kertben, a fű lenyírva, az asztal előkészítve, a torta feldíszítve várta az ünnepeltet.
Kis Mikolt legszívesebben aludt volna estig, dörzsölgette a szemét, alig akart felöltözni.
Hanna az ablakba mászva ujjongott, és alig várta, hogy rohanhasson le, és ki, és bonthasson mindent. Nehezen viselte, hogy ez a mai nem az ő szülinapja, leginkább az ajándékok miatt.
Szeretem látni az arcukat, ahogy örülnek a lufiknak, a becsomagolt ajándékoknak, ahogy villámgyorsan nyitják, ahogy vizsgálgatják az újat. Hanna egy kis mágneses rajztáblát kapott, azzal Mimi játszott szívesen, Mikolt pedig egy kis bőröndöt kapott, amibe Hanna szeretett bele nagyon. (ma Dani hoz neki is egyet... :))
Volt kukásautó, lett Manka, kisbusz és egy puha fehér hosszúlábú cica is.
Áron a lufik bűvöletéből a fűébe esett, nem nagyon érdekelte a bontogatós rész.
Miután kijátszották magukat, átköltöztünk a szederbokor szomszédságába egy kis tortázásra.
Eszembe jutott a tavalyi asztal, Áron még a pocakomban volt akkor. Most pedig már akkora, hogy megkapta Mikolt székét, Mimi cserében Hannáéba ült, Hanna pedig egy nagy széken várta a tűzijátékot.
A gyertyafújást a lányok közös erővel abszolválták, Áron pedig teliszájjal kacagott a próbálkozásaikon. :)
A torta Dani szerint életem kulináris remekműve. :)
Mikolt az elé tett tortáról elkezdte leenni a málnát, majd folytatta a saját szeletén is, aztán még megevett egy kisebb doboznyit. :)
Szerintem is nagyon jól sikerült, még aznap elfogyott, bár ebben anyukámék is segítettek. Lehet, hogy vasárnapra is csinálok egyet.
Volt még egy kis kirándulás is, természetesen kisbőrönddel, kukásautóval. A Mami joghurttortát készített Mikolt rendelésére, aki még szerda reggel azt mondta:
- Tóta, szilva neem, jibizli.
Lett neki. Mind megettük, hazajöttünk.
Este zokszó nélkül aludt el mind. :)
Képek itt.

A pöttyös bőrönd, meg ami benne van

Még tartozom Mikolt kétéves összefoglalójával.
...
Eredetileg katicás bőröndöt szerettem volna Mikoltnak.
De nem lehetett kapni, pedig egy éve még volt, de akkor nem gondoltam, hogy ez is hozzá tartozik a repertoárhoz. Azóta beláttam, hogy demégmennyire. A lányok is szívesen játszanak táskákkal, vagy helyette zacskókkal. Piacosat, utazósat, kirándulósat.
Amikor Mimi ajándékait vettem sorra, szinte az első volt, ami a listára került. De katicás híján lemondtam róla. Egészen a Pagonyos kirándulásig, mert ott sorakoztak a kisebb-nagyobb, pöttyös és sima, piros-kék-rózsaszín-sárga csatosok.
Mikolt egy cicát választott szinte azonnal, hogy beléptünk, majd amikor rábukkant a bőröndökre, kiválasztotta a rózsaszínt és beletette a cicát. Így lett, hogy lett bőröd is, meg cica is.
A Dédi mondogatja mindig, hogy mindenből kell kettő, és egyforma. Nekem erről kicsit más az elképzelésem, egyel is tudniuk kell játszani, nem lehet mindenből kettő, és kevés kivétellel, ha van is, jobban szeretem, ha azok különböznek. Ezzel a bőrönddel kapcsolatban már ott meginogtam... nem véletlenül.
Tegnap Hanna le sem akarta tenni a kis koffert, és este végül odáig jutottunk, hogy megkérte Danit, hozzon neki is egyet. Tudtam, hogy pont ilyen nincs, kiegyeztünk hát egy kék pöttyössel. Ma délután meg is érkezett, Hanna nem tudta, örüljön, vagy sem, azt hiszem ő a Dédi álláspontján van, vagyis ugyanolyan kellett volna neki is. Végül megnyugodott, hogy épp olyan szép kék, mint a szeme, és nagyobb, mint Mikolté, hiszen ő is nagyobb, és különben is sokkal több dolog elfér ebben, mint egy kisebben.
Való igaz...
A hullámvasutam újabb negatív csúcsot döntött ma, a világgámenetel helyett egy moziprogrammal egyeztem ki, és elvittem a Mamit is, egyrészt, mert névnapja volt, másrészt, mert egyedül nem jó nekem moziba menni és mert már olyan régen volt, hogy kettesben voltunk. Érdekes volt kicsit újra egyszem gyerekének lenni, ráadásul egy habkönnyű, ámbár nagyon látványos (Toszkána... de hiányzik...) filmet láttunk, kukoricával, egy liter üdítővel. Nagyon jól mulattunk.
És hogyan jön ide a bőrönd?
Amikor kijöttünk, a Lövőház utcában csatlakoztunk Danihoz, aki Petivel, Mimivel és Áronnal vacsorázott. Hannát elvitte Pali metróval az Astoriához, könyvet cserélni. Egyszer aztán jönnek kézen fogva. A sarkon befordul Hanna és a bőröndje, nagyon komolyan cipelte végig. Átvettem tőle, mielőtt megöleltem volna, nehéz volt. Kérdem mi van benne, Pali viccelődik, csak a legszükségesebbek.
Felsorolás:
- Lószállító autó utánfutóstul.
- Egy csomag zsebkendő.
- Pelenka a babának, aki véletlenül otthon maradt.
- Néhány duplokocka.
Felelősségteljes. Imádom.
Kép nincs, holnap lesz.

Ítélet

A Mammut felől sétáltunk át a Millenáris játszóterére, ahonnan meglehetősen hangos zene szólt. Egy régi LGT számot énekelt épp a tag, emlékeket idézett, elgondolkodtam épp.
Hanna:
- Mama, hol kiabál a bácsi?
Eszméltem, hogy nekem szólt a kérdés...:
- A Millenárisban.
- Normális?
Vágta rá a következő kérdést Hannám...

A kis katica ünneplése

Van egy őszi, egy nyári és egy téli gyerekünk. Egy tavaszi még várja a sorát. A nyáriban az is nagyon jó, hogy a születése napját a kertben lehet ünnepelni.
Az időjárásnak hála, ma is ragyogó napsütésben volt része a családnak, este hatig ki sem akartunk menni a jó hűvös lakásból. Azért az árnyékos, kellemesen szellős asztal mellé mégiscsak jólesett végül kiülni.
A lányok ma is ünneplőben voltak, annyira szeretem ezeket az alkalmakat, szeretem szépben látni őket, és ők is szeretik, hogy pörgős ruha lehet rajtuk. Még Mimi is.
A kertben várta a kis óvoda (ahogy Dani viccesen emlegette), minden piros-pöttyös, katicás volt. Kis sátrat kapott, katicás labdát és egy kis libikókát is. Áron ébresztette, egész délután nyűglődött, de amikor meglátta a piros kupacot, felébredt, és ragyogó arccal szaladt kipróbálni mindent.
Mikolt lassan melegszik. Idő kell neki, hogy mindent meg tudjon vizsgálni, ki tudjon vagy merjen próbálni. Hanna nem igazán partner ebben, neki mindent azonnal kell, elhalmozta a kicsit a csomagokkal, amik a sátor belsejében voltak elrejtve, Mikolt pedig még csak az első darabbal sem tudott megbarátkozni. :) Nem sikerült meggyőzni Hannát, hogy engedjen, de végül az orvosi táskája lefoglalta, így Mikolt is kapott némi intimitást, hogy élvezze a pillanatot.
A fő ajándéka tündérhinta volt, látszólag teljesen hidegen hagyta, de aztán amikor felkerült a helyére, boldogan lengedezett. Egy percig, aztán szaladt a többi játékához.
Megint sokan voltunk, 12felnőtt és 4 pici gyerek, eljött Blanka is, így a Dédi egyszerre örülhetett mind a négy dédunokájának. Dani húst sütött, a nagymamák újra elláttak bennünket minden földi jóval, én pedig a málnás torta 2.0ás verzióját készítettem el, 2/3ad részben a kertben termett málnával díszítve. (A hiányzó 1/3 beszerzése kalandosra sikerült, de legalább emlékezetes marad ez a szülinap is :))
Volt gyertyafújás, tűzijáték (Mikolt ezt nem szereti... ), eszem iszom, és sok játék, beszélgetős, ücsörgős, picibabaringatós délután-este.
A színes pöttyös katicáim idebenn is alig bírtak a bőrükben maradni, a fürdőkádba is nagyon nehezen sikerült őket betenni, végül 22mp alatt aludtak el.
Édes kis Mikolt 2 éves. Most ültem a Mamiék teraszán, és néztem a naplementét. Most ültem be abba a kád vízbe, most fogtam meg először azt kis sötéthajú apró buksiját. Milyen szép kislány lett abból a kis csomagból...

A változásokról

Minden a régi.
Annyi különbséggel, hogy pillanatnyilag egy autónk van. A cégest hétfőn elvitte az, aki maradt. Dani kedd óta nem ott dolgozik, ahol eddig.
Tulajdonképpen most a maga ura. Valameddig.
Két éve augusztus 1-én eljött az akkori munkahelyéről. Mikolt akkor három napos volt. Fél évet kaptunk, addig Dani otthonról dolgozott. Amikor kérdezték, milyen nekem két gyerekkel, mindig mosolyogtam, mert az elején, a legnehezebb időkben sosem voltam egyedül. Vagy csak nagyon ritkán. Második nászútnak kereszteltük.
Most Áron is kap egy kicsit ebből a jóból.
Ez a jelen.
A jövő pedig azon múlik, hogyan dönt Dani. Akárhogy is, támogatom.
De. Szemben azzal a nagyszerű érzéssel, amit két éve éreztem, most kicsit szárnyavesztett vagyok. Nem találom a helyem az újban. Az eszemmel tudom, mik voltak az okok. Az eszemmel tudom, hogy mindenképpen ez volt a jó döntés. De. Nehezen birkózik a lelkem.
És mert nehezen megy, és mert az okát sem tudom, az sem látom, merre kéne indulni. Azt sem, hogy honnan... Így nem is írtam.
Gyászolok? Elfáradtam? Várok? Fogalmam sincs. A suszter cipőjéről van szó. Szeretnék kicsit kevésbé önmagam lenni. Felületesebb. Szeretném kicsit nem az értelmét, a velejét keresni. Nem tudom nem így élni az életemet. Jó volna néhány csatornára zsilipet tenni, és időszakosan lezárni. Hogy ne gondolkodjak annyit. Hogy ne érezzem, amit érzek.
Nem megy.
Szilvi, épp azon tűnődtem, amiről írtál. Hogy a blogom egy nyitott könyv. Akárki olvashatja. Dóri, annyira megértem a dilemmát a nyílt és a zárt blog témában. Szükségem van erre a térre. Ezekre a kapcsolataimra. Az üres papírnak is írhatnám, de nem érzem hogy az az út. Így maradok nyitott könyv. Vállalva a nyíltságom okozta kockázatokat....
Egy tanítás jutott eszembe. Arról szól, hogy egy ember megunta cipelni a keresztjét. Letette, és nekilátott, hogy keressen egy sokkal testhezállóbbat. Az egyiket túl nehéznek, a másikat szemérmetlenül könnyűnek találta. Felpróbálta az összeset, mindet cipelte egy ideig, míg végül talált egyet, amit az összeshez viszonyítva leginkább megfelelőnek vélt. Emellett döntött. Mikor boldogan elsétált a szerzeményével, a Jóisten mosolygott magában, hiszen ez a sajátja volt.
Igyekszem én is méltósággal és derűvel cipelni a sajátomat.

100350

Na tessék.
Majdnem négy éve írogatok, és egy kicsit több, mint két és fél év telt el azóta, hogy átjöttem a babaszobáról.
Minden frissítés újabb látogatás, vagyis ebben a számban én is benne vagyok.
Akkor is döbbenetesen nagy.
Szilvi, itt is meg kell, hogy szólítsalak, mert ugyanazok a gondolatok kavarognak bennem, mint amiről Te írtál Nálatok.
Százezernél is több látogató. Készültem a 100ezredikre. Lemaradtam róla. :)
Szeretem ezt a csatornát, szükségem van erre a világra.
Sokan kérdezik, miért írok.
Mert kell. És mert jólesik.
Ventilálnom, nyomot hagynom, emlékeket gyűjtenem.
Azon gondolkoztam, hányan lennénk, ha mindenki eljönne, aki rendszeresen olvassa az életünket. :)
A kérdés költői... Kellene tudnom, mi az ami olyan vonzó?
Mindenesetre a barátságokért, ismeretségekért nagyon hálás vagyok.

Függőleges

Kornél a legutóbbi látogatásunk alkalmával arra kért, hogy Áront "mászassam" akadályokon, pl. kelljen a lábamon átmásznia.
Már elég régóta mászik (mondjuk inkább kúszik) a szivacsra fel és le, igazi fiús formában nem számít, ha valami keresztben van előtte. Maga alá gyűri, és vagy húzza magával (Mikolt nagy jegesmedvéje gyakran esik áldozatul), vagy legyőzi és maga mögé kényszeríti.
A nappali egyik majdnem állandó szereplője a lányok ugrálója. Ha elteszem, pár nap múlva újra kérik. Míg sütött a nap nem volt rá szükség, de mikor újra kicsit beszorultunk a négy fal közé, Mimi kérte. Áron gurgulázott azon, ahogy a nővérei pattogtak rajta, aztán gondolt egyet, és megpróbált felmászni ő is.
És ha már a térdelésig eljutott, fel is balettozta magát a talpacskáira, és felállt.
Tényleg itt tartunk?
Eddig az összes gyerekünk októberben kezdett el járni. Kíváncsian várom.

Áronról

Kornéloztunk egy hete és az elmúlt pénteken is.
A jobb lábát húzza, nem hajlítja, ez eddig vagy nem tűnt fel, vagy akkor kezdte el csinálni, amikor vizsgahelyzet volt. Utóbbit valószínűsítem, bár van hogy kimarad egy részlet, de Mikolt óta az aszimetria nagyon feltűnő nekem.
Reménykedtem, hátha pár nap alatt szépen elkezdi használni, de egy hét elteltével még mindig ugyanaz a helyzet. A bal keze ami korábban maga alatt volt kúszásnál mára nyúlik, szépen dolgozik azzal. Arra gyanakszom, hogy amikor elkezdte a kezét használni, akkor tovább vándorolt a lábába ez a kis aránytalanság... na mindegy, nem olyan vészes, csak kicsit újra fókuszba került valami.
Különben pedig megtáltosodott.
Szokták kérdezni, hogy mi a különbség a lányok és Áron között.
Hanna is nagy mozgásművész volt ennyi idősen, de Áron egészen másképpen csinálja ezt. Sokkal erősebben, sokkal kevésbé mérlegelve a következményeket, akar, csinálja. Mintha a fiam a dolgok eszenciáját keresné, a lányaim pedig a muzsikát. Légiesebbek, befogadóbbak. Áron dömper, a maga teljesen ártatlan módján. Nagyon hálás vagyok neki, amiért fiú, hogy ezt is megtapasztalhatom. Úgy féltem attól a darabosságtól, vagy durvaságtól, amit sokszor kötöttem a fiúkhoz. Áron tanít arra, hogy ez csupán a világnak egy másik nyelve, a megismerésnek egy másik formája. Szerethető. De még mennyire.
Imádom, ahogy küzd, hogy felmásszon a szivacsra. Hogy fel tudjon térdelni a kiságyban. És gyakran koppan. Legurul. Beveri, nekiütközik. Zokszó nélkül, kis hunyorgással tudomásul veszi, és küzd tovább. Én meg gyönyörködöm. Kicsi, erős, sűrű kisfiam.
Majdnem felül egyedül, majdnem mászik, és majdnem feltérdel. Az ölemben kinyomja magát, álldigál. Hason fekvésből teljesen felülhet, ha ücsörög, fülig ér a szája. Két kezében lévő játékokat egymáshoz ütöget és közben gurgulázik.
Nézem az arcát, és egy kisgyereket látok. Egészen picikét, de határozottan nem baba már... Kivéve éjjel, amikor keresi a jussát, és mohón szívni kezdi, aztán ellazul, és elalszik. Dejó is ez...
Ez a kép ismétlés.... de ez az egyik kedvencem a mostaniak közül, és ezen látom leginkább, milyen nagyfiú már... Nekem a legszebb. :)

Csak egy hétfő reggel

Mimi ma ezzel ébredt:
- Paaapppppppppaaaaaaaaa!!!!!!!!!
És mikor megértette, hogy dolgozni ment, kicibálta az ágyából a paplanját, fogott egy cumit is, azzal kúszott le a földszintre.
Hanna felöltözött, majd azonnal át is, betette a Mozart für babies cd-t és táncra perdült. Természetesen a kopogós cipőjében. Majd babahajat fésült és okosította Mimit is.
Áron eközben lehernyózott a szőnyegről... aztán nem teljesen önszántából vissza is került pont középre...
Mikolt pár napja mindenhová a fentebb látható nem igazán emberbarát méretű paplannal közlekedik. Hosszas ráhatással értem csak el ma, hogy az udvarra ne vigye magával. Hiszen homokozni indult. Okosan bólogatva magyarázta is, jó tagoltan:
- Aaaaszt.... neeeem. Nem neeeem.
A cumi viszont kivehetetlen. Vagy elhagyható...
Kis középső... de nehéz most neki.

A Papa autója

- Hol vette a papa az autóját?
- Nem vette, hanem kapta. (céges autóról van szó...)
- Kitől kapta?
- X-től.
- És be volt csomagolva?

Mi az ami?

Hanna kapott egy kitalálós könyvet. (A Cini-cini muzsika és a Jár a baba óta ez az első nem mesekönyv, ami hosszasan leköti)
Nagyszerű rajzokkal illusztrált, jópofa versek, bár talán túl konkrét, már ami a megfejtéseket illeti, a képen mindenhol ott van ugyanis a megoldás.
Hanna egyik este már elég fáradtan kezdett bele a találgatásba.
Ez volt az oldal, amit Dani fellapozott, a találós kérdés pedig így hangzik:
Mint a pók a plafonon,
kicsi pont az égbolton.
Csíkot húzva messze száll,
úgy is hívják gépmadár.
Mi az?
Nem csodálkozom rajta, hogy a gépmadár nem volt hívószó, mindenesetre jót derültünk a válaszán, ami ez volt:
- Szék.

Zoo...

Amikor ma délelőtt elmeséltem Zsuzsinak, hogy hová megyünk, megkérdezte, normális vagyok-e, hogy 40 fokban, három gyerekkel egymagam nekivágok egy ilyen programnak.
Valószínűleg nem. :) De megérte.
Bár Dani hiányzott, így együtt még sosem látogattuk meg az elefántokat, zsiráfokat, vízilovakat. Hanna első születésnapján voltunk utoljára, ő akkor még nagyon picike volt felfedezni a távolban pihengető állatokat. Épp átépítették, így nekünk sem volt nagy élmény... Mondjuk mit is vár az, aki október 27-én gondolja legalkalmasabbnak ezt a programot.
Most viszont Hanna is, Mikolt is "belenőttek" már ebbe a programba, Áronnak pedig majdnem mindegy merre vagyunk, ha kéznél van a tejforrás... Vagy a barack legalább.
Az indulás-érkezés körülményeiről már írtam alább, az ottlétünk pedig egy régen várt találkozás megvalósulása volt. A többi nagyjából körítés, bár a gyerekek tényleg élvezték a zsiráfokat, Mikolt pedig mindenáron a Vízilovakkal akart dagonyászni.
És hogy kikkel is voltunk? Mivel elég kevés képet tudtam úgy készíteni, hogy azon arcok is láthatóak legyenek, jöjjenek a hátulról és oldalról készült sorozatok. Közben pedig lehet találgatni.
Igen, bizony... Zita, Emma, Klára és Imola, no meg Szilvi vártak bennünket, és a találkozást. Nem tudom Hanna mennyire mozog otthonosan a blogok világában, de szinte azonnal kapcsolódott a nagyokhoz, hol Zita kezét fogta, hol Imoláét, hol az ikrekkel bohóckodott a kútnál. Épp úgy, mintha nem is először látta volna őket. Mikolt hasonló huncutsággal, mint általában, valószínűleg nem érezte a helyzet felemelő örömét, de az is könnyen lehet, hogy olyan otthonosan volt ő is, mint én. Áron végigrágicsálta a "nagyok" kezeit, mosolygott eleget, evett is, majd elfáradt.
Már hazafelé elaludt a legnagyobb meg a legkisebb, Mikolt énekelt nekik és Emmát emlegette. Délután majdnem három órát aludtak, a sokféle élménytől rendesen elfáradtak. :)
Szilvi, nagyon örülök, hogy sikerült összehoznunk!!! :) Egyszer jó volna az egynaposzületetteket is hozzáilleszteni a csapatokhoz, hogy nagyobb esélyünk legyen többet beszélgetni :)
Köszönöm ezt a délelőttöt!!!!!!! :):)