A változásokról

Minden a régi.
Annyi különbséggel, hogy pillanatnyilag egy autónk van. A cégest hétfőn elvitte az, aki maradt. Dani kedd óta nem ott dolgozik, ahol eddig.
Tulajdonképpen most a maga ura. Valameddig.
Két éve augusztus 1-én eljött az akkori munkahelyéről. Mikolt akkor három napos volt. Fél évet kaptunk, addig Dani otthonról dolgozott. Amikor kérdezték, milyen nekem két gyerekkel, mindig mosolyogtam, mert az elején, a legnehezebb időkben sosem voltam egyedül. Vagy csak nagyon ritkán. Második nászútnak kereszteltük.
Most Áron is kap egy kicsit ebből a jóból.
Ez a jelen.
A jövő pedig azon múlik, hogyan dönt Dani. Akárhogy is, támogatom.
De. Szemben azzal a nagyszerű érzéssel, amit két éve éreztem, most kicsit szárnyavesztett vagyok. Nem találom a helyem az újban. Az eszemmel tudom, mik voltak az okok. Az eszemmel tudom, hogy mindenképpen ez volt a jó döntés. De. Nehezen birkózik a lelkem.
És mert nehezen megy, és mert az okát sem tudom, az sem látom, merre kéne indulni. Azt sem, hogy honnan... Így nem is írtam.
Gyászolok? Elfáradtam? Várok? Fogalmam sincs. A suszter cipőjéről van szó. Szeretnék kicsit kevésbé önmagam lenni. Felületesebb. Szeretném kicsit nem az értelmét, a velejét keresni. Nem tudom nem így élni az életemet. Jó volna néhány csatornára zsilipet tenni, és időszakosan lezárni. Hogy ne gondolkodjak annyit. Hogy ne érezzem, amit érzek.
Nem megy.
Szilvi, épp azon tűnődtem, amiről írtál. Hogy a blogom egy nyitott könyv. Akárki olvashatja. Dóri, annyira megértem a dilemmát a nyílt és a zárt blog témában. Szükségem van erre a térre. Ezekre a kapcsolataimra. Az üres papírnak is írhatnám, de nem érzem hogy az az út. Így maradok nyitott könyv. Vállalva a nyíltságom okozta kockázatokat....
Egy tanítás jutott eszembe. Arról szól, hogy egy ember megunta cipelni a keresztjét. Letette, és nekilátott, hogy keressen egy sokkal testhezállóbbat. Az egyiket túl nehéznek, a másikat szemérmetlenül könnyűnek találta. Felpróbálta az összeset, mindet cipelte egy ideig, míg végül talált egyet, amit az összeshez viszonyítva leginkább megfelelőnek vélt. Emellett döntött. Mikor boldogan elsétált a szerzeményével, a Jóisten mosolygott magában, hiszen ez a sajátja volt.
Igyekszem én is méltósággal és derűvel cipelni a sajátomat.