Rokonok

Egy csomó bejegyzés várja, hogy kipihenjem a nyaralást és nekilássak a krónikának, de előbb egy aktuális.
Mert nagyon jó volt, mert nagyon sok gondolatot, érzést adott, és mert nagyon örülök, hogy sikerült.
Találkoznunk Lindával, Kathievel és Indiával.
Az esküvőnk után (lassan hat éve) Sydneyben láttuk egymást utoljára lindával, aki Dani másodunokatestvére. Már akkor Japánban élt a családjával, csak Rózsi néni 100. születésnapját ugrottak át megünnepelni. Erről a jeles eseményről mi Danival egy másik jeles esemény miatt sajnos lemaradtunk, de a találkozás azért megvolt. Linda Steven testvére, azé a Stevené, akinek aranyból van a szíve egy 100egynéhány kilós testvben, Steven, aki mindenkit ismer, folyton mosolyog, nagyhangú és nagyhumorú. Vendégül látott a házában, Mandyvel és a gyerekeivel, és azóta is folyton hívnak, menjünk.
Linda hasonló aranyszívű nő, a lányok pedig azóta igencsak megnőttek. Kati lassan 16, India 12 éves. A gyerekeink hamar összebarátkoztak, a nyelvi korlátok ellenére. Ők angolul és japánul beszélnek, és néhány szót értenek magyarul.
Pár órát töltöttek nálunk, de érzésre olyan volt, mintha a múlt héten találkoztunk volna utoljára. (persze Linda viccelődött is, hogy milyen gyorsan éljük az életünket, hiszen tegnap volt az esküvőnk, ma meg már három gyerekünk is van)
Kis szeletet kaptunk megint a nagyon távol élő családból, újabb megerősítését az összetartozásnak. Én pedig újra érzem az elvágyódást. Főleg úgy, hogy tudom, vannak a világban olyan helyek, ahol vannak kapcsolódási pontjaink.
Meglátjuk.