A városban jártunk ma.
A történet apropóját a következő poszt témája adja, de nem tudom megállni, hogy erről most ne emlékezzek meg külön... felkavaró élmény volt ugyanis.
Valaha éltem a 6. kerületben, és dolgoztam szerte a városban, autóztam annyit, hogy joggal kérdezték tőlem, hogy bárhova odatalálok-e, ismerem-e az egyirányú utcákat, az egérutakat. Mert mind igaz volt. Mikor elköltöztünk és megváltoztatták a buszjáratok számait, tudtam, mire újra a városban fogok majd közlekedni, olyan lesz, mintha egy teljesen ismeretlen helyen járnék...
És tényleg.
A Margit híd lezárása nem segített a helyzetemen, de azért azt nem gondoltam volna, hogy iskolaszünetben a Városligetbe eljutni majdnem másfél óra lesz. Mint ahogy azt sem vettem számításba, hogy a régen oly ismerős Thököly út és környéke le lesz zárva, és csak a véletlen jószerencse, hogy a villogó rendőr előttünk haladt és nem mögöttünk, miután belekerültünk egy félreértelmezett tábla okán egy csak bkv és építési forgalom csőbe.
Eleddig is csak kapkodtam a fejem, hogy hol mik nőttek ki a földből, de innen konkrétan olyan érzésem volt, hogy a Marson vagyok. Kissé meghasonlott helyzet volt ez, mert az utcanevek roppantmód ismerősek voltak, de hogy hol járok, az végig nem derült ki számomra. Aztán egyszer csak a Dózsa György utat kereszteztem... A kezemből egy csapásra eltűnt a szorítás.
A régi ház, ahol laktunk, a Felvonulási tér meg a Hősök tere... Megérkeztem. Mint amikor Ferihegyről indul haza az ember egy hosszú távollét után.
Jó, hogy nem adtam fel, bár legalább három holtpont is volt, mikor azt gondoltam, visszafordulunk. A gyerekek is jól viselték, de azt hiszem legközelebb az Árpád híd felől próbálkozom majd.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar