Áronról

Kornéloztunk egy hete és az elmúlt pénteken is.
A jobb lábát húzza, nem hajlítja, ez eddig vagy nem tűnt fel, vagy akkor kezdte el csinálni, amikor vizsgahelyzet volt. Utóbbit valószínűsítem, bár van hogy kimarad egy részlet, de Mikolt óta az aszimetria nagyon feltűnő nekem.
Reménykedtem, hátha pár nap alatt szépen elkezdi használni, de egy hét elteltével még mindig ugyanaz a helyzet. A bal keze ami korábban maga alatt volt kúszásnál mára nyúlik, szépen dolgozik azzal. Arra gyanakszom, hogy amikor elkezdte a kezét használni, akkor tovább vándorolt a lábába ez a kis aránytalanság... na mindegy, nem olyan vészes, csak kicsit újra fókuszba került valami.
Különben pedig megtáltosodott.
Szokták kérdezni, hogy mi a különbség a lányok és Áron között.
Hanna is nagy mozgásművész volt ennyi idősen, de Áron egészen másképpen csinálja ezt. Sokkal erősebben, sokkal kevésbé mérlegelve a következményeket, akar, csinálja. Mintha a fiam a dolgok eszenciáját keresné, a lányaim pedig a muzsikát. Légiesebbek, befogadóbbak. Áron dömper, a maga teljesen ártatlan módján. Nagyon hálás vagyok neki, amiért fiú, hogy ezt is megtapasztalhatom. Úgy féltem attól a darabosságtól, vagy durvaságtól, amit sokszor kötöttem a fiúkhoz. Áron tanít arra, hogy ez csupán a világnak egy másik nyelve, a megismerésnek egy másik formája. Szerethető. De még mennyire.
Imádom, ahogy küzd, hogy felmásszon a szivacsra. Hogy fel tudjon térdelni a kiságyban. És gyakran koppan. Legurul. Beveri, nekiütközik. Zokszó nélkül, kis hunyorgással tudomásul veszi, és küzd tovább. Én meg gyönyörködöm. Kicsi, erős, sűrű kisfiam.
Majdnem felül egyedül, majdnem mászik, és majdnem feltérdel. Az ölemben kinyomja magát, álldigál. Hason fekvésből teljesen felülhet, ha ücsörög, fülig ér a szája. Két kezében lévő játékokat egymáshoz ütöget és közben gurgulázik.
Nézem az arcát, és egy kisgyereket látok. Egészen picikét, de határozottan nem baba már... Kivéve éjjel, amikor keresi a jussát, és mohón szívni kezdi, aztán ellazul, és elalszik. Dejó is ez...
Ez a kép ismétlés.... de ez az egyik kedvencem a mostaniak közül, és ezen látom leginkább, milyen nagyfiú már... Nekem a legszebb. :)