Áron mármegint

Áronon kívül is van élet, például Lelle.
Mára már egészen biztosan állíthatom, hogy négyfogú, meg hogy egyre kerekebb, köszönhetően az új szokásának, miszerint este hat és kilenc között gyakorlatilag megállás nélkül eszik. Ha pedig paradicsomot lát, addig eszi, míg van. Nem próbáltam még, mennyi fér bele...
Aztán Hanna, aki úgy tűnik, kiskamasz lett hirtelen, vagy csak sok volt neki a nyári szabadság... Kiabál, morcog, ajtót csapkod. Kicsit rásegítettünk, minden eddig nyikorgó ajtó kapott egy kis WD40-et, és lám, nem nyikorognak, viszont pici lendítésre is becsukódnak... úgyhogy Hanna csak részben okozó.
Mikolt külön bejegyzést érdemelne, ahogy készül a nagy napra, az elsőre az oviban. Meg amúgy is... ezerarcú.
És akkor Áron.
Két hete kapott egy új helyet a miszobánkban, hogy szépen lassan válasszuk el, hogy legyen neki is egy saját zug, és mert már nagyfiú. Meséli is, ha eszébe jut ennek annak, és tényleg működik a dolog, pláne, hogy jól kitaláltam, hogy teszek egy babaágymatracot a fal és az ágya közé felállítva, így van egy kis perem, ahová oda tudja tenni a lábát. Lelle is ilyen lábfelpolcolós. Gondolom a kuckóélmény része.
Az elalváshoz kellünk. Vagyis eddig Dani kellett, most meg picit megint belémszeretett, és kéri, hogy ölelgessem meg. A lényeg még mindig a karom bizergálásában rejlik, az egyik kezével fogja, a másikkal meg simogat, kapargat.
Ülök mellette a földön, és fáradtságomhoz mértem szeretem ezt, vagy idegesít, 0 és 10 közötti skálán. Ma imádtam, pláne, amikor odahúzott magához és a fülembe súgta:
- Mama, idefeküdhetej nyugodtam mejjém.
:):) Van neki taktikája :):)
Délben a Fertől kapott túrórudi volt a finomság, valamilyen megmagyarázhatatlan okból egy hatos csomag bodzás friss (hogyezmitjelent???) pöttyöst kaptunk, aminek a csomagolásán a bodzával átellenes sarokban egy napocska vigyorgott.
Hosszas eszmecsere kezdődött a gyerekek között a nap felhasználási felületeiről, végül abban maradtak, hogy bezony a napot is belecsomagolták a rudolfba, hiszen ott feszít a papíron.
Áron mindmegette, majd kicsit gondterhelten visszatért a témához:
- Mama, a napocskát nem jelet megenni.... túlságosan messze van.
És végül...
Készülünk az őszre (egy kis önreklám... hétfőn délután ruhaböngészdés töltés), tegnap érkezett egy kisebb szállítmány fiúruhákkal.
Áron a szélsőségek nagymestere (legyen szó hisztiről, vagy örömről... és mindkettőből bőséggel jutott a hétre, én meg néha úgy érzem magam, mint egy ciklonon bekötetlenül...), aki ezt az öltözködésben vagy úgy adja elő, hogy meztelenre vetkőzik és nem hajlandó felöltözni, vagy teljes sokrétegben pompázatoskodik, és semmit sem akar levenni. Harminkét fokban sem.
Naakkor a tegnap délután szettingje:
(ja... alul egy hosszú farmernadrág volt...)
A kép bemozdulásos életlenségben szenved, miközben a modell ennyit hozzáfűzött azért:- Ne hajagudj Mama, hogy nem nézek jád. Kicsit sokat fotózom? :):)