Szombateste

Szorongok cseppet.
Ami nem meglepő, még csak nem is váratlan.
Hat napja vagyok egyedül, kis túlzással, hiszen estére már nemis, de ebből a szubjektív megélés a fontos.
Leadtam két nagyobb munkát, az egyiket nagy örömmel csináltam, a másikat nagy örömmel fejeztem be.
Lecseréltem a fényképezőgépemet, amitől esetlennek, és bénának érzem magam, pedig ez jó, mert új lehetőségeket, új kihívásokat rejt. De mégis rendesen elanyátlanodtam, úgyhogy végül előbányásztam a nagyonrégi kicsi gépet, amolyan önbizalomerősítőnek. Mondjuk este, halogén fényben nem olyan magától értetődő önbizalmat növelni...
Hallom a hangom Hanna morgásában, és szégyellem magam.
Aludni kéne, mert tudom, ezeknek a szorongásoknak egy része megoldódik magától holnap reggel tízre, mikor majd felébredek.
Azért legyen nyoma annak is, hogy vannak olyan napok, amikor úgy érzem magam, mint egy ketrecbe zárt vad, és még a bőröm is viszket a tehetetlenségtől.
... és akkor a mai megerősítés:
"Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jóllétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. Jól tudjuk, hogy nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van." Prof. dr. Bagdy Emőke