Legalábbis igyekszem...
Áron az, aki épp mint mi felnőttek elég nehezen viseli a hétfőket.
Az ebédnél ülve körbenéz és nyafogósra fogja:
- Hoj van a bajátom?
- Áronkám, ki a Te barátod?
Érzi, hogy jó színész, huncut arcán a szemöldöke a hajáig szalad:
- Hát a Papa!
Esti mese. Aranyhaj.
(Egyébként ilyenkor is Áron a legcukibb, aki ha fél, az ágy sarkába vonul és a paplan alól kandikálva várja, hogy elmenjen a gonosz, vagy Hanna megszánja és megölelje)
Annál a résznél tart a sztori mikor Nyálas Ejugén kap egy hatalmasat a fejére Aranyhajtól egy serpenyővel.
Nagy kacagás, én is beszállok persze:
- Hopp, ez egy jókora nyakleves volt!
Mikolt kijavít:
- Inkább nyakpajacsinta.
Lelle jár.
Körbe körbe a lakásban, picit ingatagon még, azzal a végtelenül édes karikalábaival, a kezét egyre lejjebb engedve, és látványosan egyre magabiztosabban. A kis fején pedig látszik az Énakarom kifejezés. A kiskezek csattogása után a legszebb zaj mostanában ez a kippkopp.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar