Az igazság az, hogy

...nem akarnék én dicsekedni...
De azt azért nagyon nagy büszkeséggel mutatom meg, hogy ez itt Hanna, aki lovagol.
Vagyis LOVAGOL...



Már a múltkor azzal érkezett haza, hogy egyedül irányította Szofit, és persze elképzeltem, milyen ügyes, közben meg hüledeztem is, hogy ekkora már (mostanában ez megy...), de a saját szememmel látni megdöbbentő volt. El is csúszott a fókusz ittott. :)
Egészen összetett feladatokat kell megoldania ahhoz, hogy minden a helyén legyen, és erre sokszor még nem is képes, de amit csinált, az akkor is szenzációs volt.
Összeérve a lóval, tökéletes harmóniában, pillanatnyi kétség nélkül. Nagy és kicsi is egyszerre, érzi, és sokszor nem érti, mit jelent a külső, meg a jobb, meg a leszorít.
Drukkolok neki, mert amit csinál, azt szerelemből csinálja, eszemben sincs komolyan venni még a sportot, és szeretném meghagyni neki minél tovább ezt az örömforrást. Ez a hely csak részben képes erre, de keresem a megoldást. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy lovagolni komolytalanul, félig felkészülten nem lehet. Valahol középen van az igazság, és belenőni ebbe talán a legjobb dolog, ami történhet Hannával. Részese lenni pedig egyszerűen fantasztikus.