A minap szerettem volna egy adag képet cd-re írni, de akármennyi üreset tettem be a notebook megfelelő (jólmegnéztem) nyílásába, egyszer sem sikerült.
Bosszantott a dolog, mert ez amolyan munkaeszköz, és egyébként is...
Aztán a hónom alá csapva konstatáltam, hogy ráadásképpen zörög is benne egy alkatrész, így hirtelenjében eltemettem magamban a cd írás lehetőségét.
Mígnem ma mesélem Daninak, hogy mármegint, ő meg viccesen kérdi, hogy az olvasó működik-e. Butuskán nézek rá, azt nem is próbáltam még, de hamár így eszmefuttatunk, megpróbálom kideríteni, mi zörög odabenn.
Kinyitom a kistálat, mint már sokszázszor az elmúlt hetekben, és mi van rajta? Na mi?
Egy memóriakártya.
Egy 1GB-s memóriakártya.
Az elveszettnek hitt, megsiratott, eltemetett kis kártya, amin igeeeen :), Mikolt születésnapi képei voltak. Vagyis vannak. :)
Minden jó, ha a vége jó. Mégsem oly galádak a tárgyak.
Csak azt tudnám, melyik gyerek és hogyan applikálta be oda. Egyre jobban érdekel a laptopom belseje.
Ja, és a képek itt.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar