Csak vártam...

Tegnapról mára történt, én pedig csak nézem... Ül. Egyedül, biztonsággal, egyenes derékkal, sokáig. Gondoltam az ágy biztonsága még jól jöhet, ki is párnáztam a háta mögött, de nem kellett neki. Majd fél órát ücsörgött, közben pedig játszott, pakolt, táncolt, hajolgatott és végig megtartotta az egyensúlyát. Kúszni mászni nem is próbál, a legtöbb, amit hason hajlandó az a tengely körüli forgás, némi haladással, de szerintem az csak véletlen. Bezzeg ez az ücsörgősdi... Ahogy hasra teszem méltatlankodik, de ha ülhet, elvan. A nappaliban folytattuk a napot, ahol újabb háromnegyed órát üddögélt, közben a szőnyegén felakasztott lógó napocskát próbálta elérni, ami magasabban volt mint a feje. Nem borult fel ekkor sem.
A videón nagyjából az összes Mikoltra jellemző mozzanat felfedezhető, bár a játékok egymáshoz ütögetése épp lemaradt, pedig nagy kedvenc. Pár napja reggel fél hétkor két cumival tapsolt lelkesen és kacarászott hozzá. :) Viszont a csuklótekergetés megvan, ezt sokat csinálja, olyan, mintha motorozna. A cumi... igyekszik a szájába tenni, de nem zavarja ha nem sikerül. Vigyorog, szuszizik, kurjongat. A tetete szintén hiányzik, legalábbis nekem, de legközelebb pótlom. :)
És végül az én favoritom, ami miatt az egész rögzítésre került, (akkor még nem sejtettem, hogy ilyen hosszas produkció lesz belőle) hogy ülésben a hátával rugózik, táncol. Annyira helyes, ahogy örül magának, hogy nehezemre esik ilyenkor nem felkapni azonnal és megenni...

Mesél

Holnap csak Hannáról fogok írni...
De a héten annyit változott a picike, hogy nem győzöm követni a dokumentálással. Nagy lett, kisgyerekes, csibészkedik, kontaktál, játszik, kommunikál és érti a tréfát. Alakul a kis oroszlán énje is, elképesztő, ahogy nyugodtságban bajnok ha minden kerek körülötte, és amint éhes vagy fáradt kifakad. Vagyis üvölt a szó legtermészetesebb értelmében.
Ez a kép az egyik legkedvesebb, mostanában nem is készül olyan rengeteg... Nézem és nem hiszem el, hogy még csak alig nyolc hónapos.
Apropó, szorong szeparatíve elég intenzíven. Ha tehetné, beköltözne a bőröm alá, főleg este. :) Ezt is szeretem.

Újabb kör

Csendben megfogadtam, hogy nem írok betegeskedésről, csak ha végre mind egészségesek leszünk, és csak egy napszámot, meddig tartott. De mivel úgy tűnik újabb spirálba keveredtünk, ami annyira bosszant, hogy húúú, leírom. Hanna már majdnem egészséges. Reggel hallottam egyszer köhögni kettőt, azóta pedig kétszer fújtunk orrot, ennyi.
Mikolt ezzel szemben köhög, fáj a torka is szerintem, mert tegnap egy falatot sem evett. Viszont legalább egy csomót ivott, főleg vizet, mert szopizni nem szeret nappal. Még betegen sem. Estére 37,7 volt a hőemelkedése, délután maratonit aludt, fél kettőtől négyig, kis szopi, aztán majdnem hétig újra. Este kilenckor megint aludt és reggel fél tízkor kelt, már sokkal jobbkedvűen. A hőemelkedése is elmúlt...
Nekem folyik az orrom, be van állva a fejem, és csak reménykedem, hogy ezzel meg is úszom. Dani pedig szeretne nem beállni a körbe, jó volna kihagyni őt ezalkalommal.
Mindezek persze azt eredményezik, hogy nem megyünk sehova. Míg Hanna nem volt jól egyszerű volt, mert nem is kívánta a levegőt. Azt gondoltam, ma nehezebb lesz vele, de tévedtem. Teljesen jól eljátszott bent is, közben főztem hátamon a kicsivel, aki testközelbe vágyott egész nap. Hanna aztán gondolt egyet és kiment a teraszra virágot locsolni, zokszó nélkül felöltözött és kint volt vagy húsz percet. Annyira hálás vagyok ezért a nyugodt napért, nem tudom mit csináltam volna, ha egy átlag nyűgöset produkálunk.
Mióta Mikolt ül, még jobban elvannak kettesben. Hanna néha elvesz-ráfekszik-ellöki-megüti, de többnyire odaad-figyel-bevon. A rosszabb kimenetel esetén előbb megszeretgetem, aztán elmondom, mennyire szomorú vagyok, hogy ez történt. Extra esetekben elteszem az aktuális játékát. Jobb ötletem nincs, általában ilyenkor odajön, hogy ne legyek szomorú és megbeszéljük, hogy ez nem volt szép. Érti persze, hogy miért, de ha megkérdezem miért csinálta a válasz áétalában ennyi: Nem tudom... :):) Nekem van ötletem. Éhes, fáradt, vagy csak erős...
Na de a jobb részekből egy képsorozat.
Tegnapelőtt.Tegnap... Érdemes a szájtartásukat figyelni a második képen :):)És ma...

Mama betű

Mikolt üvegeset eszik. Jobb volna ha főznék neki, de szombatonként nem jutok el a biopiacra, mást meg nem merek adni. Így marad a hit a kecskemétiben, hippben, meg abban, ha kész a hercehurca, tudok majd főzőcskézni neki is.
Na de a témánál maradva... Hanna valamikor nagyon régen kapott egy füzetet, amibe rajzolgatni, írni szokott, a borító egyik sarkában Hana felirat olvasható. Mutattam neki, hogy épp jót választott, mert még a neve is rajta van, azóta generalizálta a "H" vagyis a Hanna betűt, már meg sem lepődöm, amikor a hippes üvegen elmeséli, hol van. Tegnap aztán újat tanult, kérdezte a többit, így lett gazdagabb egy Péter és egy Ilonka betűvel a kincstár.
Délben, ebéd előtt kezet mostunk. Nagyon régóta ugyanazt a folyékony szappant használjuk, nivea creme valami a felirat rajta. Nyomom, dörzsöli, majd rámutat a dobozra.
- Mama betű.
Először nem is értettem, visszakérdeztem, hol, tessék? Megmutatta újra. És tényleg a cre"M"e. Mondonom sem kell, hogy nem emlékszem, mikor és hol mutattam neki ezt a betűt.

Köhögős

Nagyjából 5 hete adjuk vesszük egymástól a mindenféle göthösködést. Dani épp meggyógyult és már nekem is csak egyszer kellett felkelnem éjjel, hogy a köhögésre valamit igyak és ne ébresszem fel az aprókat, amikor Mikolt múlt hétfőn úgy kelt egy éjjel, hogy alig kapott levegőt. Szívtuk, tűrtünk, és reménykedtem, ő lesz a sorban az utolsó, és vége erre a szezonra. Tévedtem.
Ahogy Mikolt kicsit jobban lett, Hanna kezdett orrfújásba, majd köhögni. Életében először hallottam tőle ilyesmit, és nem tetszik. Főleg, mert bár pénteken úgy tűnt, egészen lecsillapodott mindenféle tünet, a hétvégét előrelátóan itthon töltöttük, Hanna pedig vasárnapra úgy ráerősített, hogy délután már nem is tudott elaludni, hányt a fuldoklástól, én meg persze egyre jobban aggódtam, mi következik. Az ügyeletet is felhívtuk, ahol azt kaptam segítségképp, hogy mindenki köhög, és amikor Dani azt mondta, hogy homeopátiával kezeltük eddig, majdnem ránktette a telefont. Az asszisztens...
Mikolt vasárnap éjjel kezdett köhögni, mára az orra is újra folyik, így ma felkerekedtünk és orvost látogattunk. Úgy tűnik, hogy vagy a gyerekek elég erősek, vagy a homeopátia mégsem olyasmi, amit kukába kellene dobni, de a tüdejük tiszta, Hanna tokában van némi rózsaszín, az orrukból már víztiszta cucc jön csak, úgyhogy teendő nincs, vagyis orrcsepp, meg nurophen, tünetileg. Így maradunk a homeos orrspraynél, adom nekik tovább a bogyókat, és immár egy hete remélek.
Szobafogságra ítéltettem magunkat, némi feloldással, mert néha muszáj kimennünk. Azt hittem rosszabb lesz, de Hanna egész jól tűri, és úgy, hogy játszom vele egész nap (ergo rendetlenség van és nem tudom holnap mit ebédelünk...) elviseli a mozgás hiányát. Estére nehezebb vele, de ha jön valaki, akkor ez is kezelhető. A legjobb persze az volna, ha végre hosszútávon egészséges lenne mindenki idehaza.

Aki a könyvet szereti

Résztvevői vagyunk egy (szerintem nagyszerű) piramisjátéknak. A játékra olyan 0-6 év közötti gyerekek szüleit invitálnám, akik szívesen bővítenék csemetéjük könyvespolcát 36 szép új könyvvel, vállalva azt a feladatot, hogy 1 könyvet és 6 levelet továbbküldenek. Mi már elküldtük a magunkét, (célba ért és ahogy tudjuk nagyon örültek neki :):)) és van még 5 elküldendő levelünk. Jó volna, ha nem szakadna meg a lánc...
Akit komolyan érdekel, az írjon és küldjük a hozzávalókat.
Köszönjük.
Már csak egy levelem maradt...

Hanna 27 hónapos

- Képtelenség fényképezni, mert egy pillanatra sem áll meg... Úgyhogy ilyenek készülnek róla...
- A nagykádban háton fekszik úgy, hogy csak az arca látszik ki a vízből, és énekel. Általában saját szerzeményeket.
- Este a fürdés előtt levetkőzik, van hogy egyedül, leveszi a pelusát, felmászik a wc-re, (bili, szűkítő nem kell...) és pisil. Minden este.
- Vacsorára nem eszik, vagy csak nagyon keveset, a fürdőszobában viszont egy üveges bébiételt magába rak. A kedvenc a nestlé krumplifőzeléke.
- Nyolcsoros mondókát, éneket rengeteget elmond, elénekel, soknak a dallama is alakul már.
- Az esti mesélés leginkább a mondókás könyvek átlapozásából, végigénekléséből áll, kép alapján tudja, melyik oldalon milyen dal szerepel. Ha kérem, megkeresi. Közben mondogatja: Várjál csak!
- A lefekvéshez kell még sok mese tőlem is, három után rendszerint befejezzük, befekszem mellé, és el kell meséljem neki, hogy merre jártunk a nap folyamán. Közben jár a feje, és sokszor velem mesél. Nagyon jó így beszélgetni!
- Éjjel néha felriad, kiabál nekem, már nem jön át. Rendszerint csak rosszat álmodik, és egy kis babusgatás után szerintem fel sem ébred, megnyugszik, és alszik tovább.
- Reggel nyolc körül ébred, és azonnal akciókész.
- Ha két óránál többet vagyunk bezárva, kikészül, a napokban fedezte fel, hogy mekkora móka a radiátorra felmászni, majd onnan a kanapéra háttal fejest ugrani. Én nem rajongok ezért, inkább igyekszem kivinni levegőre. Nem mindig sikerül...
- Egyedül ebédel, szépen eszik, kivéve, ha maszatolni van kedve.
- Délután két órát alszik, volt már ebben a hónapban olyan alkalom, amikor ő kérte, menjünk. Ez azért igen ritka alkalom volt...
- Egy új szófordulattal bővült a repertoár: Az a helyzet... :):)
- Jó testvér. A minap kettesben maradtak a nappaliban Mikolttal, hallom, hogy a kicsi nyekereg, Hanna odavitte neki az egyik állatát, de ettől nem lett jobb. Halkan mondja neki: Nincs semmi baj. Majd még két állatot odaadott neki. Mikolt csendben maradt. :)
- A fognövesztés szünetel, a betegségek elkerülték ebben a hónapban, koppkopp.
- Magas, jószívű, kedves, akaratos, sokszor kiabálós, elégszer hisztis és lassan már egyáltalán nem baba. 93cm és 12 kiló.
Szeretem nagyon, de ezt nem is olyan rég írtam már :):)

Felező

Fél éve, hogy egy nyári reggel elindult felfedezni. Fél éve, hogy először azt éreztem, tényleg anya lettem. Fél éve, hogy ismét szoptatok, hogy nem alszom, hogy rácsos ágy van a lakásban ismét. Fél éve olyan aprónak tűnt a pici, és olyan nagynak a kicsi.
Ma fél éves a pici és már nem is olyan nagy a nagy. Lassan összenőnek, fizikailag is és lelkileg is. Nagyszerű érzés és hatalmas élmény.
Mikolt a legédesebb, legnyugisabb, legtürelmesebb kisbaba, akivel valaha találkoztam. Még akkor is mosolyog, amikor nekem épp nincs jókedvem, akkor is, ha épp veszekedés van körülötte. Különben is, bármikor. Nem sír, csak kiabál, ha valamire szüksége van, ez alól csak az éjjeli szopiharcok az állandó kivétel, vagy azok a helyzetek, amikor már igazán nagyon régóta nem figyel senki a kérésére.
Lassan egy hónapja, hogy elkezdett szilárdat enni, eleinte a kanál látványára is kiborult, ma már ügyesen eszik, megszűnt a tipikus első evészetes kanálszopizás is. Kapott már sütőtököt, almát, krumplit, cukkinit, répát, paradicsomot, és egy kevés őszi és sárgabarackot, vilmoskörtét és egy kis banánt is. Eleinte ebédre adtam a főzeléket, de rájöttem, hogy este jobban örül neki, és ilyenkor van inkább szüksége efféle pótlásra. Szopizik, nagyjából 6x egy nap, ebből leginkább éjjel eszik érzésem szerint mennyiséget, illetve hajnalban cumisüvegeztünk egy ideig, de egy hete kb. nem hajlandó elfogadni azt sem. A fagyasztott tejet egyáltalán nem eszi meg, ha valamit, akkor a frissen fejt tejet megissza. De azt is csak végszükség esetén...
Ebben a hónapban beteg is volt sajnos, a szájpenész mellé kapott egy virust is, a három napos lázon esett át. Hőemelkedéssel megúszta ugyan, cserébe a pöttyeit messziről lehetett látni. Ilyenkor teljesen megváltozik, nyűgös, sírós, nehezen vígasztalható, nehezen is alszik, nem eszik, és elképesztően érzékeny. Mi meg aggódunk persze...
Az alvására nem lehet panasz, nappal is, este is ahogy leteszem, már csukja is be a szemét. Azt hiszem, ő az a gyerek, akit majd úgy kell kiimádkozni a 60x120-ból, mikor már nem fog elférni benne. Annyira szereti az ágyát, és olyan jól összekapcsolta az alvással, hogy az az érzésem, mindegy milyen fáradtan vagy kipihenten teszem bele, képes elaludni. Ehhez cumit, kendőt kap, és még mindig be kell takarni a buksiját is. Éjjel a legjobb esetben egyszer ébred, aztán csak korán reggel, rosszabb napokon sokszor megébred, cumit kér, vagy cicit. A legeslegrosszabb, mikor éhes, de nem jön a tej, és nem fogadja el az üveget, mert ilyenkor felébred teljesen, és nem tud visszaaludni az éhségtől. Ördögi kör, igyekszem segíteni neki...
Forog, illetve tud, de nem ez a legfontosabb neki, inkább nézelődik, játszik. Hasról hátra jobb kéz felé, hátról hasra pedig bal kéz felé fordul. Emelgeti a popsiját is már és néha repülőzik.
A kedvenc elfoglaltsága a csörgőzés, illetve a különböző felületek tüzetes vizsgálata kapargászással. Bármi kerül a kezébe rázza, olyan erővel, hogy tegnap pl. a fellógatott kisvirágot magára is rántotta. Teljes lelkesedéssel viseltetik a beszélő szám irányába, ha telefonálok, és a kezemben van, akkor simogatja, fogja. Arcokat simogat, hajat húz. Nem vesz igazán semmit a szájába, sőt, Hanna cumiját is kirángatja inkább onnan.
Rengeteget beszél, énekel, szereti a zenét, mosolyog ha bekapcsoljuk.
Vannak rigolyái is, este nyolc után már nem vendégeskedhetünk, fél kilenckor fürdeni kell menni, a főzelék csak addig jó, míg folyamatosan érkezik, kis megszakítás után ugyanazt az ízt már nem fogadja el. Másikat igen. Aludni csak letakarva, enni és inni csak kanállal lehet.
Nagyjából kialakult a napirend is. Reggel nyolc körül ébred, délelőtt egy órát alszik, délután többnyire hármat, este pedig kilenc tájékán megy aludni. Közben eszik, amikor hajlandó, vagy szeretne, a vacsora fix csak, kb. hétkor, és az esti szopi, a lefekvés előtt.
Foga nincs, de nem is sürgetjük, a haja növöget és fényben szőkülő tendenciát vélek felfedezni benne, 6600 gramm, vagyis épp duplázta a születési súlyát és 67cm.
És természetesen ő a másik, aki teljesen elrabolta a szívemet. És azt hiszem Daniét is. :)

Gyöngyszemek

Pár napja Hanna a hintájában lengedezett, amit a csöpp áhítattal lesett. Persze a nővére minden egyéb rezdülését is hasonló áhítattal bírja, de ezt most én is észrevettem. Hanna is kapott az ötleten, így került a kis Mikolt alig fél évesen először a kék hintába, és meg kell hagyni, igencsak élvezte. Hanna pedig olyan finoman lökte, hogy öröm volt nézni. (Vaku nélkül, legalább a kilincs éles...)
Aztán itt vannak azok a pillanatok, amikor csend van, magától úgy igazán. Ilyenkor persze néha megállok, vigyázok, nehogy megtörjem a csendet, megnézem a lányokat, hogy mi az, ami annyira leköti őket, hogy hangjuk sincs, és ilyeneket látok. Az jut eszembe, hogy milyen jó nekik, hogy van tesójuk... és hogy jöhet a következő. :)
Még két kedves kép. Hannát kértem, hogy maradjon egy helyben míg ötig elszámolok, de annyira szeretett volna Ella babán alkotni valamit, hogy alig győzte kivárni a hármat. Iszonyú édes volt, ahogy tartotta magát, próbált várni, de a feje magától fordult visszafelé a játékba. :):)
Ez pedig Mikolt legdrágább széles mosolya, amivel naponta ezerszer megajándékoz, "csak úgy". Minden elfogultságomat igyekszem nagyon messze a háttérbe szorítani, de akkor sem tudom nem leírni, hogy tényleg a legédesebb kisbaba, akit valaha láthattam. Nemhiába hívja Dani mosolygombócnak.
Voltak a héten még apró örömeink, pl. meggyógyították a fürdőkarikánkat, így tegnap a lányok ismét együtt nagykádaztak. Hanna Mikolt táplálása iránti lelkesedése töretlen, ha kanál formájú tárgy kerül a kezébe, kipróbálja. A kicsi pedig elfogad bármit, legyen az akár egy habszivacs rák. A videon nem látszik igazán, de a kis fióka tátogott rendesen erre is :):) Hanna meg élvezi a kompetenciáját rendesen. :):)

Eltelt a második hét is Dani nappali állandósága nélkül, amit Hanna elég rendesen le is reagált, kb. úgy, mint mikor Mikolt született. Hisztitenger, földhözverődés, kiabálás, nemalvás, szomorúság, csalódottság, harag. Jó volna könnyíteni neki, de csak a türelmemet tudom adni. Ezzel együtt sikeresnek érzem a feladat teljesítését. Többször is főztem, minden napra volt program is, meglátogattuk Marcit, voltunk pocsolyázni, ünnepeltünk, és leszámítva az iszonyúan elcsúszott esti lefekvéseket, egészen jól bírtuk mindannyian.
Mikolt meggyógyult, Hanna elkezdett a konyhában segíteni, vagyis mosogat, főz, törölget. Csak mi vagyunk kicsit lestrapáltak, ezért csütörtökön a partról drukkoltunk Hannának, aki kivételesen minket mellőzve Zsuzsival úszott, de így legalább minden feladatot végigcsinált rendesen. :)
A hét nagy híre pedig, hogy lezárult a hitellel kapcsolatos minden folyamat, pénteken hivatalosan is vettünk a banknak egy házat, amiről mostantól mi rendelkezünk. :):) Jövő héten elkezdődhet az átalakítás, és nagyon várjuk a végeredményt. Ma voltunk ott a mesterekkel, Hanna először elbogarászott a kertben nélkülem is, Mikolt pedig a babakocsiban aludt egyet az udvaron. El sem tudom mondani, mennyire jó érzés volt. Otthon érzés..........

Első nap

Esett a hó. Pedig a héten már hallottam az első madarakat, és nem is hittem a fülemnek azonnal. Februárban mindig az az érzésem, hogy tényleg elkezdődött az újév. Ma átvettük a ház kulcsait, leolvastuk az órát. A jövő héten mindannyiunk lakcíme megváltozik, végre mindenki egy fedél alá tartozik majd. Majdnem egy éve kezdtem el írni ezt a blogot, és van egy ház című poszt is, amit nagyon jólesett ma újra elolvasni...
Mariann kérdezte, hogy mire fogok vágyakozni, majd ha már négygyerekes család leszünk. Hááát. Még van időm kitalálni. :) Addig gyönyörködöm a meglévőkben, és reménykedem, hogy a szomszédban csak halkan szól majd a rádió...

Mozgóposzt 4.

Most, hogy egyel gyorsabb letöltést engedélyezett magunknak Dani, bátorkodom kihasználni az alkalmat, és feltenni egy pár mozgóképet is. Főleg Mikoltról, de Hanna hallható a háttérben. :) Nagyon más ez, mint a pillanatfelvétel, nekem mind nagyon tetszik, így nem volt szívem válogatni sem.
Tolmácsolom azért, hátha én sem fogom érteni idővel ezeket a babamondatokat :):)
á
kibontom ezt
nagyon nehéz, nagyon nehéz mama... kinyitod? :):) úúú kinyittam!!! és énekel hozzá :):)
A kicsi pedig le nem venné a szemét a művésznőről. :):) És csuklik...

Szúrós gombóc

Mert persze mégsem olyan egyszerű a mozi, mint gondoltam...
És külön is meg utólag is Boldog Szülinapot Miso!!!
Szúrós gombóc jár a kertben
Szusszan, röffen minden percben.
Bokrok alját nézi sorra
Buzgón szaglász nedves orra,
Hátán kócos a sok tüske
Megfésülné, de nincs tükre.
Nem nyúl hozzá, így is jó,
Úgy hívják, hogy sündisznó.

Volt nekem egy...

Lassan 10 éve, hogy a nagypapám, akiről egy cikkben valaki ezt írta: "az a szemüveges, piros arcú nagybőgős, aki olyan kedvesen ingatta mindig a fejét a ritmusra", egy januári napon, egy hihetetlen gyors lefolyású betegség után elment. Ő volt az első, akinek a távozását felnőtt fejjel éltem meg, ő volt az első, aki a szűk családomból meghalt. A halállal nem nagyon tudok mit kezdeni. Amikor elér a hír, nem érzek semmit. Csak gondolkodni kezdek, emlékek érkeznek, és hiszem, hogy aki távozik, annak máshol jó helye van, de itt marad bizonyos formában.
A nagypapám, aki igazán két végén égette az élete gyertyáit, szerette a jó italokat, a jó ételeket, rajongott a zenéért, és nem vetette meg a csinos nőket sem szemrevételezni, 66 éves volt. Én az egyedüli unoka úgy emlékszem rá, hogy egy végtelenül érzékeny, jóillatú, puhakezű férfi volt, aki elég szigorú lett volna velem, ha a zenéről volt szó, így inkább rábízott a hegedűs nagymamámra, gyakoroljon velem ő pedig elvonult.
Többször aludtam náluk, bár rengeteget járták a világot, amiből én csak annyit érzékeltem, hogy ritkák a találkozások, de mindig kapok valami különlegeset. Hol egy koalát, hogy a kínai nagy falat ábrázoló pulóvert. Sokat voltam velük Szentendrén is, emeletes ágyban aludtam, érzem az illatát a háznak ma is. A karácsonyok, és a húsvét mindig kiemelt helyen volt a találkozásokat illetően. Nagylány koromban húsvét hétfőn mindig ő jött hozzánk, meglocsolt, és megkóstolta a sonkánkat. És a bejárat előtt értetlenkedő hat lábtörlő mindegyikében megtörölte a lábát. Anyukámnál azt hiszem csak ő volt kényszeresebb, de én ezt is nagyon kedveltem benne.
A legnagyobb ajándék a zene szeretete, értéke, és a hangszer, amit tőle kaptam. Kislányként egyáltalán nem szerettem hogy gyakorolnom kellett, de ahogy érettebb lettem, az élet részévé vált, ma pedig nagyon hálás vagyok édesanyámnak, és persze a nagypapámnak, hogy nem hagyták, hogy abbahagyjam. Belőlem nem lett szólamvezető, sem zenész, de büszke voltam rá, hogy aki a zenében járatos, az az Ő nevét biztosan ismeri. A Liszt Ferenc Kamarazenekar alapítója volt, onnan ment nyugdíjba. (A zenekarról még itt.)
Az utolsó találkozásunk egy karácsonyi családi összejövetel volt, zenét hallgatott, amikor megérkeztünk hozzá. Állt a nappaliban, és magyarázta, mit hallunk, mire figyeljünk, csodálattal és átszellemülten jaktált a zenére. Aznap végtelenül nagy szeretet érzetem felőle, sokkal jobban figyelt ránk, mint addig bármikor. Furcsa volt.
Elment, az én életemben pedig ez jelentős változást hozott. Kaptam egy lakást. Az apám döntött úgy, hogy amit nagyapám hagyott, annak egy részét nekem adja. Alig múltam húsz éves, de eltartottam magam, és ez az ajándék az önállóságomat is jelentette egyben. Keveseknek adatik meg, hogy élhessék a saját életüket, kipróbálhassák, mire képesek egyedül. Hálás vagyok érte, hogy így alakult.
A múlt héten eladtuk a lakásomat, ezzel az utolsó szál is elszakadt a családhoz fűző köldökzsinóromból. Olyan hirtelen történt ez is, mint amilyen hirtelen ment el nagyapa. Egy hét leforgása alatt. Amikor aláírtam a szerződést, majdnem elfeledkeztem a dolog anyagi részéről. Eszembe sem jutott, hogy pénzt is kapok érte...
Új világ ez, lassan elkezdődik a szétvert ház felújítása, én pedig kicsit meghaltam magamnak, és megszülettem a családomnak. Jó.

Jön a tavasz

Egészen biztos, mert olyan fáradt vagyok, hogy a rengeteg bejegyzendőből csak a címeket bírtam megírni ma, úgyhogy majd ha egyszer feltámadok, írok is. Kicsit elvette a kedvemet, hogy a beígért 4 videoból egyetlen egyet sikerült feltöltenem... Azért még próbálkozom...
Addig meg ilyesmi van a fejemben...

Színek, pisi, meg a vendégeskedés

Jól elmaradtam Hanna legújabb vívmányainak dokumentálásával. Pedig lenne mit.
Az elmúlt pár napban egészen jól alakult a hármasunk, lassan belerázódunk a Dani nélküli életbe. Hiányzik mindannyiunknak, Hanna ezt sokszor úgy hozza apja tudomására, hogy nem akar vele telefonon beszélni. Aztán ha mégis kedvet kap, olyan összefüggő meséket mond, hogy öröm hallgatni. Daninak leginkább, hiszen ő csak hallja, én látom is.
Szó mi szó, nem ment könnyen a leválás, de rendeződni látszik a helyzet, kevesebb a hangzavar, a türelmetlenség mindkettőnk részéről. Újra lehet vele beszélni, és már csak ritkán fordul elő, hogy sikítva tépi magát ki a kezemből, ha felveszem, mert mondandóm lenne hozzá.
A héten mintha elkezdte volna a színeket a nevükkel asszociálni, ritkán téveszt csak, sokszor megkérdezi, melyik milyen, és egyfajta játék már a felismerésük, megnevezésük. Azt gondoltam véletlen, de sokadszorra is helyesen mondta.
Tegnap reggeltől majdnem délig pelusmentes időszakot iktattunk be, kapott bugyit, trikót, nagyon édes volt, hogy hiányzott a csomag a popsiról. Néhány napja már reggel is felült a wcre, várt, és pisilt is. Gondoltam megpróbáljuk, mi történik pelus nélkül. A bilit bekészítettük a nappaliba, és sokszor rákérdezte, hogy kell-e pisilni, de nem kellett. Aztán mielőtt elindultunk volna levegőzni, (végre kisütött a nap!!! :):), mondtam én, hogy tavasz készül...) kértem, hogy próbáljon meg pisilni egyet, felült, várt, közben mondta is: Gyere pisi... és jött. Diadalmas mosoly, majd törlés következett a részéről, elragadtatás, öröm az enyémről. Alváshoz még nem próbálnám ki a mentességet, de a nappali események bíztatónak mutatkoznak. Lenne kicsit melegebb...
Gergőéknél jártunk babatalálkozón, csak a memóriakártyát hagytuk itthon, de remélem hogy a Robi által készített képek közül majd sikerül ide is pótolnom néhányat. Ma Hanna lényegében csak vendégségben volt, délelőtt Adinál, (nem volt kedve a házba jönni velünk, konkrétan elbújt az indulás kihirdetése után) délben Jutka nagymamánál, Márkus születésnapjának köszöntése okán, majd este a kisbarátoknál. Sajnos Sára és Máté mégig betegek lettek, nagyon hiányoltuk őket. Remélem legközelebb kerti mulatságra tudjuk majd összehívni a társaságot. NAgyon várom már, hogy egyszer mind a heten együtt legyenek.

Vallomás

Romantikus elképzeléseim vannak egy kétszemélyes hálószobáról és egy ugyanilyen létszámú gyerekszobáról... Ehhez képest, mióta Mikolt legutóbb beteg volt, a kiságya odavándorolt a nagyágy mellé, közvetlenül az én helyen közelébe, így egy mozdulattal elintézzük éjjel a rendszerint egy találkozást, és mindenki alhat tovább, talpraállás nélkül. Az, hogy így lábujjhegyen térünk nyugovóra Danival, hozzátartozik a családi működésünkhöz, nem a legkényelmesebb, de a legkisebb kompromisszum.
Ma éjjel bővült az alvósor, mikor megjelent Hanna a nagyágyban. Előtte párszor Mikolthoz keltem, egyszer pedig Hannánál is jártam, mert köhög, de csak ritkán, és megnéztem, vajon felébredt-e rá, vagy csak álmában köhécsel. Aludt, úgyhogy elhalasztottam a zaklatását. Valószínűleg mégsem volt neki igazán jó éjszakája, mert ez a vándorlás már egy jó ideje nem volt jellemző rá. Félkómában kapott egy kispárnát, és nagyjából mozdulatlanul töltötte reggelig a hátralévő három órácskát.
Közben Mikolt negyed hétkor úgy érezte, itt az ideje megkezdeni az új hetet, Dani hétkor magával vitte a nappaliba, hogy legalább mi alhassunk még, majd fél nyolckor visszahozta, evett, és aludt.
Hanna fél kilenckor kelt, így nekem is volt majdnem fél órám ébredezni, félálomban. Közben azon tűnődtem, hogyan fogom a mai napot levezényelni, mert vízszintes testhelyzetben is megerőltetőnek éreztem bárminemű létezést.
Végül sikerült kikászálódnom, Hanna már a nappaliban játszott egy ideje a duploval (ilyenkor szeretem, hogy zörög) és megszabadult a hálózsákjától is. Átfutott az agyamon egy újabb romantikus gondolat, ahogy Hanna segít Mikoltnak reggelizni, közben pedig suttognak, nehogy felébredjek... :) Nyilván hamar lesz részem ilyesmiben, node ami ezután következett, az feledtette az egész éjszakai hercehurcát. Ja és mellesleg nem panasz a gyerekkel töltött éjjel sem, kivéve, hogy hangosabban szuszogott, mint egy meglett férfiember. :)
Mondtam neki, menjünk pisiljünk a wcbe, készségesen jött is. Felült, várt, közben beszélgettünk. Én:
- Te Hanna, hogyhogy átjöttél hozzánk a nagyágyba az éjjel?
Elgondolkodott, ilyenkor tudom, hogy a fél mondatot megismétli majd, nem is okozott meglepetést az első rész:
- Azért jöttem át hozzád a nagyágyba, mert szeretlek.
Bumm..... Erre nem számítottam. És persze a meghatódottságtól egy darabig szólni sem tudtam, aztán csak nagyon nagyon megölelgettem ezt a kis akaratemberkét...

Színek mégegyszer

A Boribonos lufis könyvben megismerkedhet a gyermek a szivárvány színeivel, de azt mégsem gondolom, hogy a lila igazán könnyen emészthető. A neve viszont vonzó, így nálunk ez a szín sokszor kerül említésre, persze megfelelő hibaszázalékkal.
Tegnap este (jó vagy rossz szokásához híven) inni kért, miután vergődött egy ideje az ágyában, és nem sikerült a hirtelen elalvás. (ez után szokott még a főezék kérés következni, amit igyekszem hárítani...) Nos elkerülendő egy újabb hosszú kört az altatásban, megadtam magam, és egy pohár vízzel tértem vissza a szobájába. Ikea műanyag, a rózsaszín került a kezembe. A következő párbeszéd hangzott el köztünk:
- Lila.
- Majdnem, inkább rózsaszín.
Iszik, gondolkodik. Visszaadja a poharat, aztán jelentőségteljesen:
- Szerintem ez tényleg lila.
:):) Akkor lila. :):)

Ha lehet még fokozni...

Hanna köhög. Két napja kezdte, és csak hébe hóba, de akkor olyan hurutosan, mintha már legalább egy hete ezt gyakorolná. Az orra nem folyik, azt a kicsinek engedte át, neki is jusson valami. Nem mondanám, hogy örülök ennek, annál is inkább, mert ez a tegnap éjjelt egy kissé kalandossá tette. Szerencsére kaptam egy órát pihenésre lefekvés után, aztán legközelebb hajnal hatkor sikerült elaludnom. Közben szívtam háromszor orrocskát, leöntöttem Hannát stodallal, ami azért nagyszerű, mert ragad, viseltem egy kalimpáló zsákot magam mellett, majd visszavittem a saját ágyába, ott is eltöltöttem egy kis időt, itattam, etettem, simogattam, dédelgettem, de reggelre elfáradtam.
Hattól nyolcig nagyjából béke honolt a lakásban, Hanna átköltözött (másodszor az este folyamán) a nagyágyba, de nyugodtan szuszogott, a kicsi nyolc körül evett, és majdnem kilencig mindenki aludt. Ha összeadom, majdnem négy óra. Felkelni nem volt felemelő, de a magamhoztérés után egészen jól voltam. Sose hittem volna, hogy négy óra alvással is elketyegek. Pedig úgy tűnik. Ennek ellenére reménykedem...

Az egyik

Ez az egyik kedvenc felvételem a gyerekekről. Hogy a többit miért nem engedi feltölteni, nem tudom, de ha csak ez lesz, azt se bánom. Mikolt négy hónapos itt, november legvégén készült. Szeretem, ahogy vannak egymással, hogy Hanna a klasszikus féltékenység helyett inkább velünk dacoskodik, Mikolttal viszont mindig nagyon "normális" volt, megkockáztatom, szereti. Mindig az jut eszembe, hogy életem egyik legjobb döntése volt ez a kis korkülönbség. Úgy érzem, így és velük tökéletes az életem.
:):) Majd egyszer biztosan alhatok is, és akkor majd a tükörbe is bele merek majd nézni. :):) De igazából kit érdekel, ha ennyi szépet láthatok? :):)

Fekete-fehér

Összeszedtem magam, meg a fényképezőgépet, és délelőtt elkészítettem egy hétre való anyagot a lányokról. Ideje volt, mert elég jelentős elmaradást kell ledolgoznom. És hamár a kezembe került a gép, találtam rajta bw funkciót, és ki is próbáltam... Így sikerült.
De jó lenne egyszer úgy igazán megtanulni fotózni...

Nagy dolog

Néhány estéje a Bilikönyvvel fekszünk. Hogy ennek köszönhető-e vagy csak véletlen összefüggés, nem is érdekes. Tegnap este a rutin pisilés után, ami a vízreszállást mindig megelőzi, kis pancsolást követően kikérezkedett a kádból azzal, hogy pisilnie kell. Fel is ült a wcre, és a pisi mellé, ma (ha jól emlékszem, ejjejj) kakilt is. Nagy dolog ez, örültünk is mindannyian. Hanna meg elintegette a papírral együtt. :)

Egyre ügyesebb

Épp tegnap mondtam valakinek, hogy Mikolt mostanában nem nagyon fókuszál a mozgásfejlődésre. Forog, de csak ha épp kedve van, a kezünkben tekereg, a lábával rugdos inkább, hason keresztbe teszi őket, és billegteti a popsiját, de kb. ennyi. Ja és persze kúszik hátrafelé, és valami tengely körüli félfordulat szerű mozdulattal hernyózik, néhány centit per perc ütemben.
Viszont a tárgyállandóságban, meg az emlékezet képességében nagyot lépett, amihez a kezeinek az ügyesedése is nagyban hozzájárult. Ha valami van nála, és egy másikat adok neki, akkor elengedi az addig tartottat, nyúl a másikért, majd kisvártatva észreveszi, hogy az eredeti tárgy eltűnt. Keresni kezdi, mégpedig arrafelé, ahol elejtette. Mivel nem változtat még csak pozíciót sem, nem nagy a szórás, ahol keresni érdemes, de mindig tudja, hol tűnt el a játéka.
És akkor mindennek dacára ma, (pár nappal e bejegyzés megkezdése után) néhány pillanatra próbaképpen egyedül hagytam ülő helyzetében a nappali közepén, ő pedig ücsörgött. Így.
Még messze van az egyenes derékkal ücsörgéstől, de támaszt a kezeivel, és iszonyú boldog. Tudom, van aki rosszul van ettől az ültetősditől, de részemről pár másodperc megengedhető. Az ölemben nincs is el már másképp, csak ülve, fektetni lehetetlen. A legújabb játéka pedig, hogy ülésből hátravágja magát, aztán hasból felhúzza újra ülésbe. Ezt kellene nekem is gyakorolnom, akkor nyárra valószínűleg kockás idomokkal feszíthetnék...
Visszatérve... Ma újabb előrelépésként elkezdett kúszni a kis teknősbékánk, icipicit, de nagyon édesen. Várom a folytatást, nem kevésbé Hanna reakcióját a helyváltoztatással és a játékainak megszerzésével kapcsolatban.

Kisbárány

Vasárnap végre kiszabadultunk a faluból. Nem mentünk messzire, de az egész heti betegeskedés, eső, hideg után olyan jólesett végre egy kis természet. Egészen a Vadasparkig kirándultunk. Jó hideg volt, Mikoltot Dani a kabátja alá kötötte, Hanna a lábán jött azon a majdnem 200 méteren, amit az autótól meg kellett tennünk. Szívesebben bicikliztem volna egészen otthonról, de a mínusz egy fok, meg a gyerekek takonyfokozata ezt még nem tették lehetővé.
Summa. Általában, mint ahogyan most sem, nem megyünk be a vadakhoz. Egyrészt nem lehet csak úgy besétálni, mint boldogult gyerekkoromban, ami egyfelől dicséretes, hiszen így legalább van valami kis fedezet a park szintentartására, másfelől viszont sérti az őslakos önérzetemet, hiszen az erdőbe nem hozok magammal se telefont, se pénzt, nem szeretek jegyet váltani, csak nézelődni, jó levegőt szívni, sétálgatni gondtalanul.
A parktól a rét felé van egy kis udvar, ahol a háziállatok laknak, nekik talán nem olyan drága az ellátásuk, mindenesetre őket jegy nélkül lehet nézni, délután 5 óráig minden nap. Hanna nagyon szeret ide járni, a csacsik barátai már, nem fél a harcias kacsáktól sem, és tudja, hogy az ökrökhöz nem szabad közel mennie.
Ezalkalommal pedig olyan ajándékot is kaptunk, amire nem is számítottunk. A jószágok sokszor kirándulnak, roadshown vesznek részt, (keresik a kenyerüket, na akkor meg is volna, hogy miért látogathatóak jegy nélkül...) most viszont teljes létszámmal jelen volt mind. Sőt, és itt következik a meglepetééés. Az állomány két kis fehérbundás, párhetes báránykával egészült ki. Gyönyörűek. Lenyűgözőek. Annyira tetszett Hannának, és nekem is a látvány, hogy sokáig csak álltunk, és néztük, ahogy mentek az anyjuk után, ettek, és ránk se hederítettek, mintha öröktől itt laktak volna ők is. Pedig biztos, hogy nemrég érkeztek...

Vonatos

Ziki-zaka-zakatol,
Megy a vonat valahol.
Én leszek a vasutas,
Te meg leszel az utas.

Ez van...

Mikolt lelki rokona Zsófinak. Most már biztos.
A szopizásról van szó. Nem vagyok túlságosan meglepődve a tényeken, szomorkodni sem szomorkodom, hiszen nincs is min, csak elkövetkezett egy változás ebben is, és én igyekszem elfogadni. Az elejétől fogva Mikolt diktálta a gyakoriságot én pedig csak lekövettem az igényeit. Ahogy egyre jobban érdekli mindaz, ami körülötte történik, egyre kevésbé érdekes az összabújós, hosszan szopizós időtöltés. Hanna is állandóan velünk van, ezen nem is szerettem volna változtatni, és mivel a kicsinek Hanna a legizgalmasabb játéka, ahogy meglátja követi, figyeli, szemmel tartja. Nemsokára nyilván majd menetel utána, utánozza is.
Így történt, hogy a nappali szopizások egyre rövidebb ideig tartanak, ha rendes kerékvágásban éljük az életet. Hiába érzem én, itt az idő, ha cicivel kínálom elfordul, vagy ha eszik is, csak egy pár korty és jelzi, elég volt. Eddig azt hittem, nem is éhes. A cumisüveggel kötött laza barátsága okán egy ideje nem erőltettem a közelebbi kapcsolatot köztük, mígnem tegnap azt találtam ki, tesztelem, vajon tényleg nem éhes, vagy inkább csak belőlem nem kér. Kiolvasztottam egy adag tejet, és cumisüvegből megkínáltam, miközben a székében ücsörgött és épp Hannacsodált. Mi történt? Szemrebbenés nélkül beszopizta az üveg teljes tartalmát, közben néha felém mosolygott, járt keze, lába, majd amikor befejezte az evést, elégedetten játszott tovább.
Nesze neked cc. Értem én, hogy a szopizós testhelyzet nem engedi a bámészkodást, legalábbis azt a fajtát biztosan nem, amire ő vágyik. Ezzel szemben a kanállal való étkezés izgalmas is, és sokmindent lehet közben csinálni az evésen kívül is. Például zoknit lábról lerángatni, másokat szemmel tartani, berregni, és még jól is lakni.
Végeredmény: napi háromszori szilárd étkezés, délelőtt gyümölcs, kora esti vacsora főzelék, majd a maradék, vagy egy újabb adag vacsorára. Ezen kívül pedig éjjel, hajnalban, reggel, ebédre, lefekvés előtt este, és a délutáni alvás után biztosan szopizik. Azért ez nem rossz. :)

Jómadár

Fedőnevén pacsirta.
Hosszú volt a téli szünet, és még mindig nincs hosszabb nappal vagy melegebb délután, csak köd és sötét és hideg és ennyi. Tényleg nem egyszerű Hanna energiáit lekötni annyira, hogy nekem is maradjon, ő pedig eléggé tartalmasnak élje meg a napot, végezetül este időben és önként álomra hajtsa a buksiját, ezzel megkönnyítve nekem a koncentrációt a tejtermelésre.
Sőt. Manapság egyáltalán nem ritka, hogy éjfélkor, mikor a család összes tagja kidől, végre hajlandó ágyba masírozni, kiabálva, sírva. Fél. Persze, mert sötét is van, meg kellene is aludni. A minap pl. délben a nagymamáéktól hazafelé elaludt a kocsiban, felcipeltem, ágyba tettem, de amikor leért a feje a párnájára, felült, és bár csukva volt a szeme, közölte: Nem alszom. Akkor most nevessek?...
Jó, kicsit szégyellem magam a sok kreatív anyuka mellett, akik minden napra kitalálnak valami fantasztikusat. Mi is játszunk, de Hanna sokszor inkább ugrálóvárat, mászókát, másokkal közöset szeretne, és ez nem mindig kivitelezhető. Nem szeret egy helyben ülve rajzolni, matatni, pakolászni, másfél óra önálló játék után (ami szerintem egyébként megbecsülendő, nagyszerű, stb.) elege lesz, rombol, rohangál, úgyhogy vinni kell.
A heti program közösségi része télen három napra koncentrálódik, hétfőn tücsökzenélünk, kedden csiribiritornázunk, csütörtökön pedig úszunk. Téli szünetben persze nem. Hannának annyira hiányzott mindez, hogy már alig várta, hogy viszonláthassa a kedves ismerősöket, felnőttet-gyereket egyaránt. Ma végre helyreállt a rutin, és Móniztunk. Eredmény: egész nap dalolda. Hanna mikor épp nem evett vagy aludt, végignótázta a napot, én meg csak bámultam, meg örömködtem, meg gyönyörködtem egész nap. Nem számoltam, de rengeteg dalt tud, nyolcsoros szövegeket hibátlanul egymás után.
Köszi Móni. És Kati meg Zsuzsi.

Folytatásos

Ha nem alvás, akkor evés...
Úgy tűnik, sikerült valamennyire visszaállítani a tejmennyiséget, vagy megnövelni annyira, amennyi Mikoltnak jelenleg mondjuk elég.
Eszembe jutott a sárgarépa, Hannánál a nyers répa evés sokat segített, és ráadásul szeretem is. Nagyobb adag mmp-t szedek, napi 4et, van amikor buzgó véletlenből 5öt is sikerül. Nappal sokkal többször kerül csatlakoztatásra Mikolt, ebből nem minden esetben eszik ugyan, de pár korty is beindítja a tejemet szerencsére. Minden szopi után fejek, (hurrá) így mostanra napi 80-100 ml-t félre tudok tenni, amit hajnalban megiszik üvegből. Így pár napja ki sem kellett olvasztani a tartalékokból.
Főzeléket este adok, mert rájöttem, hogy a délutáni, esti, (5-7-9) kétóránkénti igényt nem tudom kielégíteni leginkább, így a 7-es szopit váltottuk ki ezzel. Mikolt nem tiltakozik, szívesen megeszi amit kap, változatlanul sütőtököt, egy pici krumplival, almával.
Ettől egy kicsit többet alszik éjjel, már csak egyszer eszik, rosszabb napokon mondjuk kétszer.

Szókincs

Mikolt ma újabb szóval kápráztatott el bennünket. Eddig a grrr, brrr, ööö, eööö volt napirenden, ma finomított és tisztán ejtve ezt mondja: Ejj ejj ejjj. Nemtetszését nyilvánítja így, ha éhes, fáradt, szól. Ahogy Hannához képest halad, holnap majd ezt mondja: Ejj de éhes vagyok! :):)

Nászutak

Lassan nyolc éve, hogy egy szerencsétlen-szerencsés baleset által, kénytelen kelletlen megismertem Danit. Ezen azóta is sokat mókázunk, mert tényleg mindenhez volt kedvem akkoriban, de beszélgetni, új ismeretségeket kötni egyáltalán nem. Persze ilyenkor éri utol az ember lányát a végzete, hiába is ellenkezik.
Sok próba, gyötrődés, vágyakozás, várakozás és még több formálódás után, házasság lett ebből a véletlenből. Mire idáig jutottunk, már annyi mindenen túl voltunk közösen, hogy biztosak voltunk benne, hogy ennek nagyon sokáig kell tartania, különben értelmetlen volna. Részemről semmit nem csinálnék másként, igazi szövetségesem, barátom Dani, el sem tudom képzelni, hogy hogy történt az a sok minden köztünk, ami megelőzte a végleges döntést. Mindegy is, hiszen azóta szintén rengeteg minden történt és csak megerősödött bennünk, hogy jó ez így.
Majdnem négy éve, hogy hazajöttünk a nászutunkról. Az esküvőnk után, 2004 augusztusában elindultunk, hogy megnézzük a világ másik oldalát. Dani nagymamájának nővére akkor ünnepelte 100. születésnapját Sydneyben, az egész család hivatalos volt az ünnepségre, Pali, Mari, Peti így már korábban elindultak, mi sajnos a nagy eseményen nem vehettünk részt, de kicsit késve azért sikerült neki gratulálnunk.
Három hónapot töltöttünk Ausztráliában, vettünk egy kisbuszt, amiben éltünk, szedtünk borsót, láttuk platipust, karba vehettünk koalát, búvárkodtunk a Nagy Korallzátonynál, dolgoztunk hajón, majdnem ráléptünk egy mérgeskígyóra, szereztünk egy csomó ismerőst, megismertük a nagycsaládunkat és igazán megszerettük őket. Aztán továbbálltunk és a további három hónapot Délkelet-Ázsiában töltöttük, ami számomra addigi életem legnagyobb kihívása volt. Nem éreztem otthonosan magam, vágytam vissza Sydneybe, és mégis rengeteget kaptam ettől az időtől is. Voltunk a hosszúnyakúaknál, megnéztük a világ akkori legmagasabb épületét Kuala Lumpurban, átvészeltük a cunamit karácsonykor, eltűnteknek nyilváníttattunk, majd laktunk a szingapúri Magyar Nagykövetnél, aki szintén családunk tagja. 2005 januárjának közepén, a barnaságot magunkba sütve, tele élménnyel, nehéz szívvel és mindenféle perspektíva nélkül értünk haza a 32 fokból a -16-ba.
Néhány nosztalgiakép, csak hogy fájjon a szívem :):)
Második nap, Sydneyben, végre süt a nap. Pár éve nem volt eső, de nekünk jutott belőle az első nap rendesen. Kérték, jöjjünk máskor is. :)
A Kings Cross, ahol az autónkat vettük.
Kis wallaby, fogságban. Aztán láttunk szabadon ugrálót is.
Canberrából Sydney felé, az óceán bűvöletében.

Byron Bay, valamikor október végén, mikor Dani végre lelkesen elindult kipróbálni a szörföt. Mikor húsz perc próbálkozás után feladta a hullámokkal folytatott küzdelmet, lerogyott a parton, és öregnek nyilvánította magát.
Fraser Island, Lake Wabby. Az egyik legcsodálatosabb hely a világon. Csöpögés nélkül...
Whitsunday Islands, Whiteheaven beach. Magáért beszél...
Lake Mackenzie. Kristálytiszta édesvíz a homoksziget belsejében.
Thailand, Krabi, valahol a hegy tetején.
Bangkok sokféle arca.
Úton a hosszúnyakúakhoz, Chiang Mai közelében, majd a kis csalódás az egyébként fantasztikus közegben... :)
Ko Pipi, a cunami előtt pár nappal, "longtale boatokkal". Egy svéd családdal találkoztunk idefelé, akikről nem tudjuk, hogy Ko Phuketen mi történt velük december 26-án. Rengeteget gondolok rájuk, és bízom benne, hogy túlélték...
Karácsony, Szenteste Malajziában, Penang szigetén, papucsban, 32 fokban. Érdekes, szomorkás, különleges volt.Kínai templom, Penang. Ebben az utcában megfért egymás mellett a mecset, a kínai templom, a hinduk szent helye, egy görög katolikus és egy római katolikus templom is. Lenne mit tanulnunk tűlük az elfogadásról.
Cameron highlands, a cumani napján ide menekültünk a teaföldekre. Kuala Lumpur, a Petronas Towers a háttérban.
Szingapúr, amiről el sem tudtam képzelni, hogy milyen, de nagyon kellemes meglepetés volt a maga kockaszabályaival, tisztaságával, bőségével, egy egészen másfajta Ázsia.
Hú de fiatalok voltunk, meg könnyedek...
Azóta is azt gondolom, ez volt az egyik legnagyszerűbb fél évünk közösen.
És hogy mindezt miért írom most?
Mert lassan fél éve, hogy megérkezett a második kislányunk, és Dani úgy döntött, egy ideig itthon marad velünk. Hogy megismerje a kisebbet, hogy többet lehessen a nagyobbal, hogy könnyebb legyen az első időkben kettővel lennem. Akkor azt tervezte, három hónap múlva újra nekiindul a külső világnak, de szerencsére másképp alakultak a dolgaink.
Már a szülés után tudtam, ez egy második nászút nekem, bármeddig is tart. Hogy majdnem napra pontosan akkor kezdődött, mikor az első, és majdnem napra pontosan úgy fog véget érni, mint a második, véletlen, de szép.
Szerettem ezt a fél évet, nagyszerű dolog, hogy Mikolt úgy élt eddig, hogy két, majdnem egyenrangú szülője van. Dani is éppúgy meg tudja vigasztalni, mint én, ha telefonban meghallja a hangját, mosolyog. Dani pedig ismeri, érti, tudja. Hanna sokkal jobban kötődik hozzá, mint ezelőtt, rengeteg dolgot csináltak közösen, a tücsökzene eddig csak kettejüké volt. Mi pedig párként, ha minden időnket együtt töltjük, sokkal jobban működünk, mint úgy, ha a napnak egy korlátozott részében találkozunk csak. Mindig így volt, és nem is változott ez semmit.
Dani a jövő héten visszaáll a csatasorba. Tudom, hogy jól van ez így, elfogadom, sőt még örülök is, de szomorúság is van bennem. Nem is kevés... Épp úgy, mint négy évvel ezelőtt. Csak ma más miatt... :)