Sok próba, gyötrődés, vágyakozás, várakozás és még több formálódás után, házasság lett ebből a véletlenből. Mire idáig jutottunk, már annyi mindenen túl voltunk közösen, hogy biztosak voltunk benne, hogy ennek nagyon sokáig kell tartania, különben értelmetlen volna. Részemről semmit nem csinálnék másként, igazi szövetségesem, barátom Dani, el sem tudom képzelni, hogy hogy történt az a sok minden köztünk, ami megelőzte a végleges döntést. Mindegy is, hiszen azóta szintén rengeteg minden történt és csak megerősödött bennünk, hogy jó ez így.
Majdnem négy éve, hogy hazajöttünk a nászutunkról. Az esküvőnk után, 2004 augusztusában elindultunk, hogy megnézzük a világ másik oldalát. Dani nagymamájának nővére akkor ünnepelte 100. születésnapját Sydneyben, az egész család hivatalos volt az ünnepségre, Pali, Mari, Peti így már korábban elindultak, mi sajnos a nagy eseményen nem vehettünk részt, de kicsit késve azért sikerült neki gratulálnunk.
Három hónapot töltöttünk Ausztráliában, vettünk egy kisbuszt, amiben éltünk, szedtünk borsót, láttuk platipust, karba vehettünk koalát, búvárkodtunk a Nagy Korallzátonynál, dolgoztunk hajón, majdnem ráléptünk egy mérgeskígyóra, szereztünk egy csomó ismerőst, megismertük a nagycsaládunkat és igazán megszerettük őket. Aztán továbbálltunk és a további három hónapot Délkelet-Ázsiában töltöttük, ami számomra addigi életem legnagyobb kihívása volt. Nem éreztem otthonosan magam, vágytam vissza Sydneybe, és mégis rengeteget kaptam ettől az időtől is. Voltunk a hosszúnyakúaknál, megnéztük a világ akkori legmagasabb épületét Kuala Lumpurban, átvészeltük a cunamit karácsonykor, eltűnteknek nyilváníttattunk, majd laktunk a szingapúri Magyar Nagykövetnél, aki szintén családunk tagja. 2005 januárjának közepén, a barnaságot magunkba sütve, tele élménnyel, nehéz szívvel és mindenféle perspektíva nélkül értünk haza a 32 fokból a -16-ba.
Néhány nosztalgiakép, csak hogy fájjon a szívem :):)
Második nap, Sydneyben, végre süt a nap. Pár éve nem volt eső, de nekünk jutott belőle az első nap rendesen. Kérték, jöjjünk máskor is. :)
A Kings Cross, ahol az autónkat vettük.
Kis wallaby, fogságban. Aztán láttunk szabadon ugrálót is.
Canberrából Sydney felé, az óceán bűvöletében.
Byron Bay, valamikor október végén, mikor Dani végre lelkesen elindult kipróbálni a szörföt. Mikor húsz perc próbálkozás után feladta a hullámokkal folytatott küzdelmet, lerogyott a parton, és öregnek nyilvánította magát.
Fraser Island, Lake Wabby. Az egyik legcsodálatosabb hely a világon. Csöpögés nélkül...
Whitsunday Islands, Whiteheaven beach. Magáért beszél...
Lake Mackenzie. Kristálytiszta édesvíz a homoksziget belsejében.
Thailand, Krabi, valahol a hegy tetején.
Bangkok sokféle arca.
Úton a hosszúnyakúakhoz, Chiang Mai közelében, majd a kis csalódás az egyébként fantasztikus közegben... :)
Ko Pipi, a cunami előtt pár nappal, "longtale boatokkal". Egy svéd családdal találkoztunk idefelé, akikről nem tudjuk, hogy Ko Phuketen mi történt velük december 26-án. Rengeteget gondolok rájuk, és bízom benne, hogy túlélték...
Karácsony, Szenteste Malajziában, Penang szigetén, papucsban, 32 fokban. Érdekes, szomorkás, különleges volt.
Kínai templom, Penang. Ebben az utcában megfért egymás mellett a mecset, a kínai templom, a hinduk szent helye, egy görög katolikus és egy római katolikus templom is. Lenne mit tanulnunk tűlük az elfogadásról.
Cameron highlands, a cumani napján ide menekültünk a teaföldekre. 
Kuala Lumpur, a Petronas Towers a háttérban.
Szingapúr, amiről el sem tudtam képzelni, hogy milyen, de nagyon kellemes meglepetés volt a maga kockaszabályaival, tisztaságával, bőségével, egy egészen másfajta Ázsia.
Hú de fiatalok voltunk, meg könnyedek...Azóta is azt gondolom, ez volt az egyik legnagyszerűbb fél évünk közösen.
És hogy mindezt miért írom most?
Mert lassan fél éve, hogy megérkezett a második kislányunk, és Dani úgy döntött, egy ideig itthon marad velünk. Hogy megismerje a kisebbet, hogy többet lehessen a nagyobbal, hogy könnyebb legyen az első időkben kettővel lennem. Akkor azt tervezte, három hónap múlva újra nekiindul a külső világnak, de szerencsére másképp alakultak a dolgaink.
Már a szülés után tudtam, ez egy második nászút nekem, bármeddig is tart. Hogy majdnem napra pontosan akkor kezdődött, mikor az első, és majdnem napra pontosan úgy fog véget érni, mint a második, véletlen, de szép.
Szerettem ezt a fél évet, nagyszerű dolog, hogy Mikolt úgy élt eddig, hogy két, majdnem egyenrangú szülője van. Dani is éppúgy meg tudja vigasztalni, mint én, ha telefonban meghallja a hangját, mosolyog. Dani pedig ismeri, érti, tudja. Hanna sokkal jobban kötődik hozzá, mint ezelőtt, rengeteg dolgot csináltak közösen, a tücsökzene eddig csak kettejüké volt. Mi pedig párként, ha minden időnket együtt töltjük, sokkal jobban működünk, mint úgy, ha a napnak egy korlátozott részében találkozunk csak. Mindig így volt, és nem is változott ez semmit.
Dani a jövő héten visszaáll a csatasorba. Tudom, hogy jól van ez így, elfogadom, sőt még örülök is, de szomorúság is van bennem. Nem is kevés... Épp úgy, mint négy évvel ezelőtt. Csak ma más miatt... :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar