Dinnye

A véges számú étel közül, amit megeszik, ez az egyik :):)
A nyárban, és a kertben az is jó, hogy amikor Hannának kézből támad kedve dinnyézni, egyszerűen le lehet csupaszítani, egy műanyag székkel a popsija alatt a fűre helyezni és már indulhat is a falás.

Toscana

Fiatal pár nyitott autóban az árnyas fákkal szegélyezett úton. A bőrük napbarnított, a ruhájuk frissen mosott. A dombok között már látszanak a kisváros tornyai, a zegzugos utcácskákban gelatéria, gyümölcsárus. Beszélgetnek, nevetnek. Az olajfás ligetből kabócák hallatszanak, nem messze egy kőház, zsalus ablakokkal, sudár, magas fákkal. Paradicsom, bor, tészta.
...
Minden évben eljön az ideje, hogy menjek. A család pedig tolerálja, méghozzá úgy, hogy elkísérnek. A gyerekeknek egyelőre a csendesebb résztvevők, Daninak a legtöbbször nem hiányzik a messzeség, neki elég volna egy hűvös sarok egy jó könyvvel. Megértem, nekem mégis mennem kell. Más ízekre, más nyelvre, más tájra vágyom. Ezekből az utakból táplálkozom aztán sokszor egy évig, még akkor is, ha az út során sokszor kívánom magunkat haza, a megszokottba, a nyugalmasabba.
Minél több gyerek, annál kevésbé pihentető a "nyaralás" ezen válfaja. Kit érdekel a torony, ha van medence is, és miért kell mást enni, ha lehet azt is, amit én főzök. És mégis kell. Vannak azért következmények, és megszívlelendő tanulságok is. (Ha rajtam és nem a pénzen múlt volna, akkor augusztus végén elrepülünk Spanyolországba, ami nagyjából otthonos már, ismerjük, nincs benne sok kihívás az úton kívül, viszont tudom, hogy nekünk is, a gyerekeknek is kiváló, csendes, szépséges, barátságos...) A levontak sorjában:
- Legközelebb elő vagy utószezonban megyünk. Kevesebb az ember, kisebb a hőség és ráadásul kétharmad az ár mindenből.
- Pici gyerekkel csak olyan helyre, ahol ismerjük nagyjából a helyi viszonyokat, mert az újhoz való alkalmazkodásban nekünk is sokkal több energiánk vész el, amit viszont jobb volna magunkra mint a térképezésre fordítani.
- Alvásidőben elindulunk, és ha lehet nem állunk meg, ez persze feltételezi, hogy mekkora lehet a távolság. 1050 km nem igazán gyerekbarát, bármennyire is flottul bírta mindannyiunk.
- Pocakkal és két kicsivel egyáltalán nem egyszerű... Itthon sem :)
- Amikor egy kisbaba még nem jár, egyfolytában le akar menni és négykézláb felfedezni, nem a legideálisabb program a városnézés... A múzeumokról nem is beszélve.
És akkor az utimorzsák...
Augusztus 8-án pénteken hajnalban háromnegyed kettőkor majdnem egy hét pakolászás (soha többet nem viszek két váltásnál több ruhát senkinek...) után elindultunk. Autóval, tíz órásra tervezett útra készültünk, a gyerekek aludtak már, úgy tettük át őket az autósülésbe.
Nagykanizsánál megálltunk tankolni, itt találkoztunk Sáráékkal. Ott aludtak a gyerekek, nálunk pedig felébredtek. Mikolt egy órát kiabált, Hanna pedig hat előtt nem tudott visszaaludni. Végül letettem neki egy paplant a földre, ahol végre nagy nehezen utolérte az álom... Innen már csak kétszer másfél percre mertünk megállni, tartva a hosszabb pihenők következményeitől. Kisebb kavargás után, valamivel délután egy után érkeztünk meg a Casa Silenaba, Lucca várostól tizenpár kilométerre, a dombok közé.
Meredeken kanyargott az út a házhoz, egysávos úton. A ház az utolsó az út végén, apró, de kellemes, leszámítva, hogy meleg odabenn, nincs mosógép, és nem működött a sütő sem...
Viszont tartozott hozzá egy saját nem is olyan picike medence is, Hanna legnagyobb örömére. A két hét alatt egyébként eljutott úszásban odáig, hogy karúszó nélkül úszik, lábtempóval, néha a fejét is ki tudja emelni már levegőért... Mikolt óvatosabb, ő pár perc vizezés után inkább a parton lapátolt.
Sáráék kicsit tovább kavarogtak, náluk a gyerekek az éjszaka után többször is igényelték a kiszállást, így ők valamikor három körül értek célba.
Az együtt nyaralásból végül jószomszédi viszony lett, mindenki önállóan intézte a neki épp testhezálló elképzeléseit. Részemről nem teljesen így képzeltem, de belátom, velünk talán nehezebb volt együtt létezni, ennek ellenére jó lett volna többet együtt lenni, menni, de legalábbis jó lett volna, ha legalább sikerül egyeztetni, kinek mi az elképzelése erről. Estére általában már mind nagyon fáradtak voltunk, én a gyerekekkel le is feküdtem, de biztosan találtunk volna rá alkalmat, hogy beszéljünk, mégha nem is az esti tücsökmuzsikálásban, bor mellett ücsörögve :)
Kirándulások erre-arra:
Viareggio
Siena
Torre di Lago Pucchini ház
Bolgheri
Vada, tenger
Pisa
Lucca
Vinci
San Gimignano
Tirrenia tenger
Firenze
Lucca bringázás, kavicsozás
La Spezia, Cinque Terre
Pisa ráadás, Lucca utoljára

Strand

A nyaralás alatt egyértelművé vált, hogy az ugráló mellett, ami télen életmentő volt Hanna mozgásigényének kielégítésében, a következő, ennél kicsit nagyobb előkészületet igénylő beruházás egy medence volna.
Törjük a fejünket azóta is, hogy hol férne el agy akkorka, amiben Hanna akár picikét úszni is tudna. Arról természetesen nem is beszélve, hogy anyagilag is fel kellene készülni egy ilyen kiadásra, úgyhogy a következő 5 éves tervben van csak szó ilyesmiről. (és persze ezért is hatalmas dolog, hogy van kertünk...)
Aztán történt, hogy a cipőink már nem fértek el az előszobában. (és hol van még a kabátszezon...) A maradék praktiker utalványt zsebre téve, a gyerekeket a székükbe csatolva kánikulában indultunk el, hogy vegyünk egy rudat, meg két hozzá való valamit, amivel az egészet fel lehet tenni a villanyóra elé (erre kerülhetne pár fogas, meg egy felakasztható cipőtároló). Bárminek, ami odakerül, mobilnak kell lennie, hogy alkalomadtán ki lehessen nyitni a szekrényt. Hogy miért ide és így került fel a villanyóránk, azt nem teljesen látom át, de ez most nem is érdekes.
Nos a praktikerben beszereztük a hozzávalókat, majd a teknősbékák felé vettük az irányt. Hanna talált rá a leértékelt dolgokra, köztük egy halom medencére, a felfújhatós, vízforgatós, ponyvás, medencétmindenkinek típusúra. És mert elég volt az utalvány, és mert tudom, hogy ennél jobb időtöltés nincs nekik, haza is jött velünk egy. A mérete tekintetében nem lehet panasz, csak győzze az ember feltölteni vízzel...
A kertben felállítottam, és persze egy csomó hiányossággal kellett megküzdeni, hiszen az előkészületek nem voltak egészen precízek, pl. hiányzott egy ponyva a medence alá, pumpa, amivel a peremet kellett volna felfújni, és adapter a slag csatlakoztatásához a fürdőszobai csappal, mert hideg vízbe csak nem ültethetem a gyerekeket, akik viszont nem várják meg mire felmelegszik a nagyjából 1000 liter víz napon... de végül minden akadály ellenére lett elég meleg víz, és beüzemeltük a vízforgatót is, a lányok pedig nagy örömmel vették birtokba. Mikoltnak négykézláb viccesen ki kellett tartania a fejét, de ő is jött-ment benne, Hanna pedig lubickolt. Természetesen.
Este még kipróbáltuk mi is, inkább fürdővíz hőmérsékletű volt akkor. Másnapra lehűlt, pótolni kellett bele a meleget, de Hannát nem zavarta különösen. Mikolt már csak a partról volt hajlandó drukkolni.
Valószínűleg minden csoda három napig tart, és az időjárás sem kedvez már a nyári sportok maradéktalan élvezetéhez, jelenleg letakarva áll a kertben, várja, hátha lesz még elég meleg. Én meg kíváncsian várom, milyen lesz a fű, már ha lesz még, ami a medence alatt volt. Hanna meg azt, hogy ne folyjon az orra, mert ő meg a nagy lehűlésben valszeg megfázott...
Jövőre legalább már fogjuk tudni, mi hiányzik, és előbb kezdődhet a strandszezon. :)

Idill

Vannak a napban idilli pillanatok. Azt hiszem, mióta kétgyerekesek vagyunk, Dani is és én is vágytunk arra, hogy a lányok együtt játszanak, lássuk, ahogy elindul köztük a kapcsolat, kommunikálnak majd és igazán testvérekké válnak.
Mostanában egyre több ilyen mozzanatnak vagyok szem és fültanúja, nagyon élvezem, hogy kacarásznak, szövetkeznek, csereberélnek, vagy éppen kiállnak magukért.
Ennek folyománya az is, hogy egyre több az olyan pillanat, amikor rám nincs szükség. Tegnap, talán Mikolt életében először azon kaptam magam, hogy fekszem a kanapén egy újság van a kezemben, a gyerekeim pedig csendben(...és tényleg, jól megnéztem...) elvannak. Negyed óráig tartott ez, és közben pihentem. A lányok mellett csak magamra figyelhettem, no meg a legkisebbre is egy icipicit. Nagyon feltöltött. Köszönöm. :)

Balesetek...

Kis Mikolt sem kerüli el az eséseket. Kivédhetetlen persze, mert ahogy egyre többet és ügyesebben mozog, olyan helyekre is el-, illetve feljut, ahova eddig nem. Az egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy mindenre felmászik, leginkább a székek tetszenek neki, felül és diadalmasan szemlélődik.
Szombat délelőtt Hanna a teraszon motorozott, Mikolt pedig megtalálta a gyerekszékeket, (műanyag, egyáltalán nem biztonságos darabok) és természetesen felmászott az egyikre. Onnan nézte a motorversenyt, nagyokat kurjantgatott Hannának meg tapsolt is, amikor a szélvész elhajtott mellette.
Aztán amikor vége lett a mókának, és mindenki bejött a házba, megpróbált lejönni. Egyedül, mivel se Hanna, se Dani nem voltak már vele. És a szék billent, ő meg arcra esett...
Hideg borogatás, már amennyire egy kétségbeesett kisember azt engedi, Arnica, Traumel és vasárnapra egészen minimális nyomai látszottak csak a dolognak.
Ma délelőtt Hanna a medencéből locsolgatta a virágokat, épp indulni készültünk, mindenki felöltöztetve, kivéve engem... Mikolt igyekezett volna le a teraszról Hannához, de arccal előre indult, és a termésköveken megbillent. És mert általában ugyanott üti meg magát az ember, ő is ugyanazt az arcfelét zúzta le ismét, csak egy kicsit feljebb. Elég rossz volt látni a kövek közé szorult kisgyereket...
Újra arnica és marad a traumel. Hiába történik véletlenül, magamat okolom. És hiába történik meg többször, akkor sem viselem jobban. Az első gondolatom mindig, hogy nem figyeltem eléggé, a következő pedig, míg nem látom mi a végeredmény, hogy minden rendben legyen... Na most úgy néz ki Mikolt, mint aki kapott egy masszív jobbost. Remélem hamar gyógyul...

Mióta van kertünk

- Alig veszünk gyümölcsöt. És mégis többet eszünk, mint valaha.
- A gyerekek is. Mikoltot pl. nem lehet leszoktatni a szederről meg a málnáról, pedig azt még nem ehet. Ha szilvát talál, megeszi, legyen az kukacos, vagy hangyás. Én már csak utólag tudom, hogy evett...
- Nem kell felöltözni reggel ahhoz, hogy a gyerekek levegőn lehessenek.
- Sőt, ebédet is lehet nyugodtan főzni, harminc méteren még elég jó vagyok, ha a leves megkeveréséről van szó.
- Így aztán fáradtan, de főzök. Majdnem minden nap.
- Tudom már, mennyire relaxáló összegereblyézni a lehullott faleveleket.
- Sokkal többet vagyunk levegőn.
- Hanna ismeri a virágokat, a gyümölcsöket és a bogarakat is.
- Beláttam, hogy vagy kint van rend, vagy bent, egyszerre két helyen soha.
- Megtanultam, hogy ha nem locsoljuk, a fű nem marad zöld.
- Szeretnék jövőre több saját zöldséget, és elképzelésem sincs, hogy három baba mellett hogyan lesz. :)

Mint egy rendes kisgyerek

Azt gondoltam, hogy Hanna már olyan ügyes nagylány... Hiszen szépen eszik egyesül, egyévesen már villával, szabályosan tartva falatozott. Szobatiszta, délutánra és estére adok rá pelust, mert annyit iszik, mint egy kis kefekötő, emiatt rengeteget is pisil... Egyedül öltözik legalábbis az alapdarabokat simán felveszi. Érti amit mondok, hallja is, figyel is. Szóval okos, szép és szófogadó, mint minden velekorú kislány...
Gondoltam én... Egészen eddig, de kiderült, hogy ő is ugyanolyan normális, mint minden velekorú kisgyerek.
Érzi, hogy gyarapszik a család. Biztos, mert:
1. Áron ágyában alszik, de legalábbis minden este befekszik. Egyszer már sikerült az éjszakát is ott töltenie, reggel pedig arra a kérdésre, hogy hogy aludt, ezt felelte:
- Mama nekem ez az ágy kicsit kicsi. Áronnak és a Mikoltnak jó, de nekem kicsi.
Azért próbálkozik.
2. Cumisüvegből issza a vizet. Öt hónaposan ivott ilyenből legutóbb.
3. Gyakorlatilag nincs száraz bugyija, egy csepp után viszont szól:
- Bepisiltem.
4. Etetjük. Mikolt egyedül eszik, ettől az egész étkező egy kismalac óljára hasonlít. Hanna viszont nem maszatol, mert mi ügyesek vagyunk.
5. Egyfolytában kérdezi:
- Nagyon nagyon szeretsz?
És persze ezerszer megerősítjük, hogy nagyon nagyon nagyon.
És akkor ma elkérte a kisollóját, amiről tudja, mire való. Nagy volt a csend én pedig elfelejtettem, mennyi időm van ilyenkor kideríteni mi történik... Lukat vágott a zoknijába, és a nadrágjába, miután gondosan kivágta egy kiscipő belsejéből a címkét. Az nem hiányzik...

Pisi

Most Mikolt oldaláról, és egy cseppet sem a szó jelentésével releváns módon.
Mikoltunk ugyanis elkezdett magyarul társalogni. Már egy ideje mondogat mindenfélét, Hannától eltanulta a rikoltozós "pappppa" csatakiáltást, amit akkor szokott a nagy hallatni, amikor Dani hétköznap esténként betolat a kertbe. A kicsi ezt akkor is utánozza, (teljesen Hannaszerű intonációval) ha valamit szeretne édesapjától. Amúgy sem egy halkszavú csemete ő, kiválképp ha még rá is erősít, viszont iszonyú édes.
Aztán megy a mama is persze, de ezt csak vész esetén alkalmazza, korábban volt "Anna" szerű is a repertoárban, van "pa", ami lámpa, és "hamm", amikor eszünk. Édes kis bohóc, ahogy a villájával ügyeskedik és minden falatot kommentál. Aztán itt a "nem" és a "ja" vagy csak egy hümmögés az igen helyett, és az "ez ezt" amikor valami kellene. Ki ne maradjon az egyik első és legtöbbet ismételt a "baaabbba", az igazi lányos repertoárból.
És jött a "pisi". Játékból, magától, suttogva. Előbb inkább csak "pszt" volt, aztán formálódott szép magyar szóvá. Hannával igyekeztünk jelentést is adni hozzá, de eddig nem sikerült, vagy csak nagyon kis időre. Viszont annál nagyobb kitartással és lelkesedéssel suttogja azóta is, és természetesen mindenki aki hallja felismeri és megmosolyogja...
Itt pedig az elmúlt idők egyik legnagyobb lépése, Mikolt eddig ugyanis összezárt ököllel, hüvelykujjal mutatott csak. Pár hete kinyitotta a ki mutatóját, és rendesen bök vele. Madárra, repülőre, lámpára. :) Imádom ezt a kis görbeséget az uijjacskájában, és annyira jó érzés látni, ahoyg ügyesedik a keze...

Az alvásról meg az érzékenységről

Ahogy Hanna egyre többet mesél arról, ami benne van, tudom, hogy tényleg iszonyú érzékeny. Nappal nem is látszik ez, nála inkább az éjjelekre korlátozódik a szeretetvágy.
Az alvással küzdöttünk hosszasan. Pici korában nekem voltak elvárásaim, azt gondoltam, aludni egyszerű, magától értetődő és jó. Hogy aki elfárad, az elalszik. A saját helyén, magától. Legfeljebb mellette kell lenni, vagy nem.
Ma már nem így gondolom. Vagyis azt, hogy aludni jó és kell egy biztos hely ahhoz, hogy valóban jó legyen, azt igen. De hogy kinek mi a jó és a biztos, biztonságos...
Mikolt szereti az ágyát, neki csak egy puha dolog kell, amihez hozzábújhat és kész. Elalszik, pillanatok alatt, nem foglalkozik a külvilággal, kikapcsol, ellazul és szuszog. Csinálhatunk mellette bármit, ő máshol jár. Hajnalban természetesen, amikor már kicsit kipihente magát, eszmél, és keres. Olyankor vagy átjön, vagy én megyek. Mostanában rendszerint egy kis víz, cumi, simogatás és már alszik is. Pár napja nem elég ennyi, kell egy kis ölbenszeretgetés, vagy lakásfelfedezés, és van, hogy egy órát is fent vagyunk, de aztán visszaalszik, és reggelig ugyanolyan békében, a buksiját a paplanjába fúrva szuszog, ahogy este.
Mikoltot nappal kell nagyon szeretni, fizikailag is ekkor igényli a közelségemet. Az éjjel neki az alvásé, a pihenésé, csak kicsit kellek én.
Hanna egészen más. És lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy ebben nem voltam partnere sokáig. Hogy azt szerettem volna, ha éjjel nem engem rugdos, ha megmarad a saját ágyában, ha nyugodtan elalszik. Egy perces kora óta nehezen alszik el, nem tud megnyugodni, ha elbóbiskol erővel kinyitja a szemét. Iszonyú sokáig sírva aludt el és sírva is ébredt. Nem értettem. Nem vettem észre, hogy nappal ő felfedez, nem ér rá tankolni, és mindent, ami kimaradt a velem való érintkezésből, azt az alvásidő alatt akarja pótolni. Kellek ahhoz, hogy be tudja csukni végre a szemeit, hogy biztonságban érezze magát. Az elalvás nála rendszerint legalább egy óra, és a legjobb, ha szorosan maga mellett tud.
Nem egyszerű feladni azt az elképzelést, hogy van napközben időm magamra és este tudok felnőtt életet élni. De bármit tehetek, akkor sem tudom megváltoztatni Hannának azt az igényét, hogy mellette maradjak, míg el nem alszik. Meg lehetne tanítani, rá lehetne kényszeríteni olyat, amitől fél, amit nem tud még, vagy nem képes... Nem gondolom, hogy megéri.
Mióta beszél, el is mondja:
- Mama szoríts erősebben, mert jön valaki és elvisz.
- Mama, nem szeretnék a saját ágyamban aludni, mert ott egyedül vagyok.
Vannak napok, amikor egyszerűen nekem nem megy, nem bírok maradni, várni. Olyankor ő is lejön utánam, én pedig bosszankodom, hogy miért. A legutóbb azt találtam mondani neki, hogy azt csinál, amit akar, de nem szeretném észrevenni, hogy utánam jött. Leült a nappaliban a kanapéra, és szó nélkül végiglapozgatta az összes újságot és könyvet, amit talált. Néztem, mérgelődtem és közben valami mély szomorúságot éreztem. Érti ő, hogy mit szeretnék, de nem tudja még...
És akkor elgondolkodtam... most, hogy újabb kistesó érkezik, most kezdjem el rendre szoktatni, De milyen rendre? Nem az a legfontosabb, hogy mindenki kipihenje magát? Miért is zavar, ha ott szuszog mellettem? Mert megrúg? Egyszer egy éjjel? Vagy mert néha arra ébredek, hogy a szemembe csap? És mi lesz akkor, amikor azt sem tudom hajnali kettőkor, hogy hol jár? Hova szeretnék én menni este? Moziba? Hihi. Legfeljebb jól esne egy kicsit Danival lennem. Amúgy pedig hulla fáradt vagyok, mire Hanna ágyba kerül és igazából akár el is alhatunk együtt.
Ma délután szopzini akart. Meglepődtem, nem téma ez mostanában, Mikolt sem szopizik egy ideje. Elmondta háromszor, megértettem, valamiért ez most fontos. Engedtem, szopizott, és megnyugodott.
Ilyen az alvás is. Ha engedem, nyugodtan elalszik, a maga tempójában, de békésen. Ha harcolok, úgysem alszik... Úgyhogy engedem. És már nem is gondolom, hogy ez harc. Azt gondolom, hogy így van, mert neki így megy.

Amikor a sok sem elég

Mikolt sokat eszik. És leginkább egyedül.
A sok azt jelenti, hogy többnyire nem tudok annyit adni neki, amit ő ne tudna vagy akarna elfogyasztani. Ha nem ízlik, ami ritka, akkor egy iszonyú fintorral fordítja el a fejét. Kár is erőlködni. De nincs is miért, és bár látszani nem látszik rajta (még mindig alig kilenc kiló) eszik.
Az egyedüli evészet pedig kedvelt szabadidős tevékenységgé nőtte ki magát. A székek meghódítása után Hanna tányérja lett a cél. Hanna nem eszik jól. Vagyis eleget, de csak ha odafigyelünk rá. Etetni kell, és a félig jóllakott állapotában szokott felkerekedni és valami egészen mással foglalkozni. Ebédnél már nem is töröm magam, hogy visszajöjjön, a maradék uzsonnára marad.
Ha a kicsi meghagyja. Mert ma, ebéd után ezt láttam...
Gombapaprikás volt ebédre, amiből ő egyébként csak a tésztát kapta a szaftjával, ennek megfelelően válogatta ki a neki való részt, a többit pedig otthagyta... :):)
Méghogy nem ügyes... :):)

A kis gondoskodó

Mikoltnak ma rossz napja volt. Nekem úgy tűnt, hogy reggeltől estig csak nyűglődik, elég hangosan...
Hanna az emeleten tette a dolgát (összehajtogatta az összes pizsamát, amit a szekrényében talált...) amikor Mikolt ismét rázendített. Szalad a lépcső tetejéhez és kiabál:
- Valaki megvigasztalja?
Dani is, én is itthon voltunk, pukkadozva kiabáltunk a várakozónak:
- Persze...
- Akkor jó..
És ment a dolgára.

Tiltott gyümölcs

Elsősorban azért, mert éretlen. Másodsorban pedig Mikoltnak szedret két éves koráig nem is szabadna ennie...
De persze melyik az a két gyümölcs, amit simán elérnek az apró kis kezek is? Természetesen a bogyósok, mint a ribizli, a málna, meg a szeder. Ja és a szilva, mert az meg lepotyog. Mikoltnak mindegy melyik, előszeretettel mászik be a bokrok közé, vállalva az összekaszabolódás kockázatát is. A szilva esetén pedig teljesen jó a kukacos vagy a hangyás verzió is.
Én pedig nagyon gyors kell hogy legyek, hogy meg tudjam állítani időben. Ha leszedem a szedret és a napra teszem beérik? ...
Viszont jó látni, hogy elvannak együtt, sőt, tettestársak is alkalomadtán...

Az első kettő

Csiribirin voltunk ma.
Mikolt hat hetes kora óta tagja a csapatnak, kezdetben csak a zsuppolásban vett részt, aztán eljött a nyár és a nyári szünet miatt kimaradt vagy két hónap, de lehet hogy három. Mikolt közben kisgyerek lett, tisztán látni a különbséget az őszi és a nyár eleji babám között. Kinyílt, önálló, felfedez, énekel, táncol, és mutatja amit utánozni tud. Sokmindent. A zsuppolástól egyáltalán nem fél, sőt szeretne repetázni és sírdogál, hogy nem teheti. Az én kis mimózámból önálló, akarattal bíró, édes, mosolygós huncut lett, olyan öröm ezt látni...
Ma kézen fogva gyalogolt, majd amikor megállt, elengedtem a kezét. (már csak az egyik kezem kell, amit amúgy is csak fog, támasznak már nem nagyon használja) Ő pedig lépett. Kettőt. Háttal nekem, de egészen biztosan. Aztán lepottyant a popsijára, és az egésztől annyira megijedt, hogy elsírta magát. Megszeretgettem. :) Nem próbálta újra. :):)

Elfáradtam...

Valami azt súgja, volt már ilyen bejegyzés...
A héten háromszor voltam egyedül a gyerekekkel este nyolcig. Háromszor csináltam végig az öt etetést egyedül. A hét vasárnap kezdődött, amikor egész nap papa nélkül voltunk... Elfáradtam.
Hannát etetni, altatni kell, éjjel is ébred, mellém illetve rám fekszik. Jön a 18. foga, mindent egyedül akar csinálni, többek között a biliből a wcbe önteni a pisit... Amit viszont jó lenne ha egyedül csinálna, azt nem szeretné. Például reggel felöltözni, megreggelizni, délben ebédelni, a kiskendőt meg a cumit letenni, méghozzá olyan helyre, ahol meg is találja...
Mikolt is mindent egyedül szeretne csinálni, egész nap pakol, leginkább ki és szét. A földre... Ahova nem könnyen jutok el, hogy összepakoljak... Meg mászik. Felfelé. Az asztal teteje a legjobb hely, nyilván onnan a legszebb a kilátás. Neki nem jön foga és csak kétnaponta ébreszt éjjel, de akkor hosszasan töltjük együtt az időt.
Ma reggel arra ébredtem, hogy nem bírok felkelni. Nem az alvás hiányzik, hanem az emelgetés, hajolgatás sok. Fáj a hátam, annyira, hogy moccani sem bírok. Aztán bírtam és minden ment úgy, ahogy szokott. Persze a hátam nem lett jobb... Sem a kedvem, amikor Mikolt előbb összemálnázta, majd összekrétázta, aztán összeszilvázta, végül pedig összaszedrezte magát. Amikor végre eldöntöttem, hogy levágdosom a szedret ebédfőzés helyett és bementem a házba az ollóért, bement a garázsba, és megkoronázta az utcagyerek fílinget egy kis olajjal meg kerékfogdosással...
Nem, nem szeretnék bejárónőt, sem kertészt, sem takarítónőt. Nem szeretném óvodába adni Hannát, és nem szeretném ha másmilyenek lennének a gyerekek. Nem szeretném ha nem lenne pocakom, és nem kellene négykézláb végigmásznom a lakáson ahhoz, hogy rendet rakjak.
Azt viszont szeretném, ha Dani többet lenne velünk, ha nem mindig azzal kellene szembesülnöm, hogy ez a hét kemény volt, na de majd a következő. Ha le lennének osztva a feladatok, és nem mindent egyedül kellene megoldanom. Ha mondjuk nem nekem kellene kicibálnom a kukát péntekenként...
Elfáradtam, de a fejemet olyan üresnek érzem, mint még soha. Tegnap az autóban felnőtt zenét hallgattunk. Nem tudom mikor volt ilyen utoljára, és nagyon jólesett. Olvasnék. Könyvet. Tanulnék. Bármit. Vagy csak megírnám végre a szakdolgozatomat. Egy hónapban egyszer elmennék, és magammal foglalkoznék, fejben, testben, okosodva. Nem tölt most semmi, mert nincs rá mód. Ha kapok, az csak szinten tart, és ez kevés. Ahhoz, hogy embernek és ne egy zombinak érezzem magam. Vagy anyukának... Nem tökéletes szeretnék lenni, csak jó...
Mondom hogy elfáradtam...

Kis Mikolt névnapja

Tavaly teljesen, idén majdnem megfeledkeztünk róla. Nem mentség, de a naptárban ugye benne sincs, nem mintha lenne nálunk bárhol naptár...
Lényeg, hogy ma volt, és sikerült kellőképpen ünnepélyessé varázsolni. Dani időben hazaért, kicsit homokozott a lányokkal, aztán elsétáltunk a kertészetbe és vettünk cserepes virágokat. Hanna hozta haza az ölében a legnagyobbat, Mikolt Dani nyakában nézelődött.
Aztán autóba ültünk és ajándék után indultunk. Mikolt ahogy a babákért, (amikből elég sok van már idehaza...) úgy rajong az autókért is (ezekből jelenleg elég szűkösen állunk). Így esett a választás egy fa tűzoltóra, aminek igazán itthon volt csak sikere, de itthon aztán annál lelkesebben tologatta.
Vacsora után pedig a meglepetés sütemények is előkerültek, a szedres sarlott volt Mikolt kedvence... miért is nem csodálkozom...

Majdnem három

Hanna egy hónap múlva három éves lesz. Nézegetem, és már nem is emlékszem, milyen volt picinek. Sokszor kéri, nézzünk képeket, olyankor elmerengek mennyire gyorsan elmúlt ez a három év, és milyen jó, hogy még itthon van. Mehetne óvodába, érett is rá, mégsem bánom, hogy marad még.
A dédi ma mesélte, hogy meglepődött a héten, hogy mekkora lett Hanna. Az öcsém pedig hitetlenkedett, amikor a barátnőjével azt számolgatták, mennyi idős is az idén. Három. Várja, emlegeti, minden nap elmondja, milyen tortát, azon milyen marcipánt szeretne. Tudja, hogy a születésnapja után majd egyszer óvodás lesz, öccse születik, jön a Mikulás.
Érzékeny, okos, szép. Öntörvényű, nagyon. Kis skorpiónk, aki felvállalja az összes felelősséget, amit talál, néha fáj a szívem mennyire. A minap azt mondta:
- Mama, ha majd Áron kibújik a pocakodból, felveszem a nyakamba, hogy tudjad fogni a Mikoltot.
Szeretném ha sokáig gyerek maradna, ha önfeledten tudna játszani, ha gondtalanul tudna ráhagyatkozni, vagy ránkhagyatkozni. Örülök, hogy ő az első és örülök, hogy van testvére.

Lépegetős

A délutáni szieszta mindannyiunknak nagyon jót tett, bár Dani még aludt volna, ha Hanna hagyja. De nem hagyta, így csak a kanapén próbált magához térni, miközben Mikolt úgy döntött, sétálni fog. A szőnyegen ültem, Mikolt az ölemben, feltápászkodott, majd vagy hat lépéssel elsétált az apjához. Onnan pedig visszasétált.
Annyira tetszett neki, hogy jó párszor megtette a távot, közben dülöngélt, vigyorgott, nagyon örült a szabadságának. Aztán gondolt egyet és magától is megpróbált felállni, sikerrel, és újra nekiindult. Hanna is beszállt a mulatságba, elkapta, amikor a kicsi elbillent, ezen aztán jókat kacarásztak. Persze a kicsi idővel elfáradt, és négykézláb folytatta a mókázást. :)
Lassan lesz két szaladgáló gyerekünk, csak azt nem tudom, hogy fogom őket utolérni... :):)

Kilenc hónapos lett

Ennyi időt töltött pocakban. Másfél éve, hogy velünk van, hogy tudom, egy igazi nyugodt baba, kislány, bújós, mosolygós.
Az elmúlt hónap a mozgásról szólt. Lassan telt el ez a harmincegy nap, engem pedig újra figyelmeztetett, türelmesnek és kitartónak kell lennem, ha szeretném elérni hogy ugyanúgy figyeljek mindkettejükre mint annak előtte, és ha azt szeretném, hogy Mikolt szép lassan behozza a lemaradását. Rengeteget tettünk és rengeteget kaptam. Nem bánom hogy így alakult, bár jobb volna biztosan tudni, minden rendben van.
Kilenc hónaposan ilyen kis Mikoltunk:
Nagymozgás
Alakul :) Egy hónap alatt eljutottunk oda, hogy a kizárólagos balra forgásból jobbra is forog, kúszik egyre lendületesebben, a jobb karjára már egészében támaszt ilyenkor, felhúzza magát négykézlábra, ami ritka, de megy, és felül, bal kézzel támasztva. Ma már ülésből szépen elfordult, visszafeküdt hasra, és elindult felfedezni a függőleges világot is, fejmagasságú dolgokba belekapaszkodik, és türelemmel vár, vajon emelkedik-e tovább a teste. :)
A mozgással egyidőben beindult a pakolás is, az egész lakást bejárja, ami tetszik neki, ott megáll, és dobálja szanaszét amit talál. A dobálás amúgy is megy, evés közben minden, ami a keze ügyébe kerül és ráun, a földön végzi. Hannával sokat "kergetőznek", ilyenkor nagyokat kacagnak, Hanna elbújik, Mikolt pedig megy utána és "keresi". :)
Esik is, illetve borul, ilyenkor aztán panaszkodik.
Finommozgás
Ebben a hónapban fejlődött ez is sokat, eddig igazán csak marokkal fogott, és bár két tárgy összeütögetése nem okozott gondot eddig sem, a cumi visszatevése, vagy a kölesgolyó szájba helyezése csak mostanra tökéletesedett. A varázsitatót még mindig nem fogja meg, ha inni szeretne és elé teszem, inkább kalimpál a kezeivel, semmint nyúlna, és megvárja, míg én adom. A motorozás ezekben a helyzetekben még erősen megvan, egyébként úgy látom, csökkent az intenzitása.
Evés
Elképesztő, hogy mennyire csak azt szeretné, amit mi eszünk. Hogy a négy fogacskájával bármit elcsócsál, és egyáltalán nem eszi már meg a pépeset. Nagyjából összenyomom villával, ha nagyobb darabok vannak a levesben pl., de bármit ügyesen eldolgoz az ínyével, szájpadlásával. A banánt úgy eszi, mint a nagyok. Reggelire rendszeresen rizspelyhet kap, de nem főzhetem meg, hanem száraztészta szerű állapotában "ropogtatja".
Háromszor szopizik egy nap, ha szerencsém van, reggel, alvás után és az esti lefekvés előtt. Hja és éjjel is találkozunk, kétszer... A többi szilárd, reggeli, ebéd, uzsonna és vacsora. Tízórai nálunk nincs, mert sehova nem tudom beiktatni.
Alvás
Jóalvó. :) Viszont nem alszik sokat szerintem, éjjel 10, nappal 2-3 órát összességében. Altatnom nem kell, elég a cumi, meg a kiskendő a szemére. A takarótól ami eddig a fejecskéjén volt lemondott, ennek örülök, mert az egyre melegedő idő miatt tartottam tőle, hogy meg fog sülni, ha így folytatjuk. A cumi csak addig kell, míg elalszik, ha kiesik a szájából, nem ébred, nem keresi. Sőt gyakran ha éjjel felsír és vissza szeretném adni neki, nem fogadja el, elfordul, kiabál.
...
7400 gramm, 70 centi, 4 fogacskája van kizárólag alul, nő a haja, talán szőkül is kicsit. A szempillája elképesztő hosszú és fekete. Egy kis szeplő is megjelent az arcocskáján, nagyon szeretem. Vékony, pici, és elképesztően kedves.

Márciustól óvodás

Makimerészkedtünk a várból, elmentünk levesért a faluba. Az óvoda mellett vitt az út, ahol sasszemmel kiszúrtam, hogy ki van ragasztva a névsor a beiratkozott gyerekek sorsának dőléséről.
Megálltunk, kiszálltunk, megnéztük. Aztán felhívtuk a Papát és Hanna a következőket mondta neki:
- Az óvoda ablakában ki van írva, hogy a Hanna mehet óvodába márciustól.
Egyfelől hihetetlen, hogy megértette a legapróbb részletet is, el is mondta, másrészt pedig összeszorult a szívem, elérkeztünk egy újabb nagy változáshoz. Tényleg óvodás lesz a nagyobbunk. Még nem nagyon gyorsan, de biztosan.
Délben már azt kérdezte, holnap lesz-e gyertyája, tudja, hogy ovi majd aztán következik csak.
Délután pedig felhívtuk Csillát, hogy megkérdezhesse, mi legyen a jele. Természetesen Anna és Peti után az almára szavazna, de az foglalt. Nem bánom... Van viszont napocska, szőlő, tulipán. Jövő héten bemegyünk és kiválaszthatja.
A felvett gyerekek közül sokat ismerünk, és legnagyobb csodálkozásomra összesen négy gyereket utasítottak el, akik közül egy a következő évre már fel van véve a többiek pedig máshol fogják kezdeni az ovit szeptemberben. Én meg azt hittem, nagy a túljelentkezés... Lehet hogy sokaknak nem fér bele, hogy megvárják, mire februárra elkészül az új épület. Mi szerencsések vagyunk ebből a szempontból.

Házas állapotunkról

Szokjuk. :) És jó. Vannak még dobozok szép számmal, de lassan fogynak azért. A kertben is változgat a gaz-dísznövény arány, tegnap jól megnyírtam egy bokrot a nappali ablaka előtt, amitől olyan világos lett hirtelen odabenn, hogy nem is ismertem rá.
Ha nem vagyok halálomon épp, akkor csinálom az otthont, de ez elég ritka mostanság, többnyire a kanapén mozdulatlanul fekve volna jó. Vagy úgy sem. Elég régen voltam ilyen rosszul utoljára, és előre örülök annak a négy napnak, amit Dani velünk tölt most, bár inkább gyereksereget képzeltem a kertbe, meg kirándulásokat, most majd másképp alakítjuk a programot.
Jövő szerdán már lesz rendes internet is, nem csak a mobilfajta, és teszek fel képeket is, de egyelőre örülök, hogy megírhatom ezt a keveset. :) Az előszobában ülök a földön, (be van fűtve, mert épp az ősz közeledik, és az álpadlófűtés melegen tart :)) mert itt a legerősebb a kapcsolat, és mosolygok magamon kívülről nézve, olyan, mintha nyaralnánk.
És tényleg. A gyerekek az udvaron, Hanna motorozik körbe, keresi az apját, aki elbújt. Ez az amire vágytam, és bár kevés az erőm, de azzal mind nagyon örülök. Aznap, amikor költöztünk, Dani azt kérdezte:
- Most nagyon boldognak kellene magunkat éreznünk?
Mi lassan melegedőek vagyunk, idő kell ahhoz, hogy eljusson hozzánk a jó érzés. Azt hiszem lassan megérkezik.

10 hónap

Mikolt a telhetetlen hernyócskából telhetetlen kiskutyává nőtte ki magát. A jelző az étvágyára, az akaratára és a mosolyosztására vonatkozik leginkább. Elképesztő változásoknak voltunk tanui az elmúlt hónapban, eddig sokszor gondoltam, hogy Hannánál minden olyan dinamikusan történt, Mikolt pedig mintha mindig ilyen vagy olyan lett volna. Elmúlt, pótol, mindent egyszerre. Nem bánom, öröm nézni, ahogy egyre kisgyerekesebb, és persze kicsit fájó szívvel nosztalgiázunk a babakoron.
Enni bármit, de azonnal ha éhes és sokat. Míg Hanna mostanában igazi fejtörést okoz étel ügyében, Mikolt mindent megkóstol, megeszik, örömmel fogadja az új ízeket, ennek hatására pedig a hónapban majdnem hatszáz grammot hízott is, vagyis a nyolc kilót is elérte. KAp már kenyeret, joghurtot, nagy kedvenc a gyümölcs is, eszik meggyet, cseresznyét, almát héjastul akár, ha Hanna a közelében hagyja. De ugyanilyan szívesen eszi a főzeléket is, a levesekről nem is beszélve.
Az alvással kisebb küzdelemeink vannak, főleg délután nehezebb elaltatni, és ennek úgy látom, nincs köze a közös szobához, sokkal inkább a mozgása ugrásszerű fejlődéséhez. Hanna nagyon jól viseli amikor Mikolt még egy pár percet elnyűgösködik elalvás előtt, ezért külön hálás vagyok nekik. Öt perc az egész, míg elalszik, mégis szokatlan, hogy nem csak leteszi a buksiját és kész. Simogatás, puszi, és megnyugszik. Az esti lefekvés egész más, addigra annyira elfárad, hogy nem is kellek, csak a kiságy, és a cumi. Éjjel még mindig ébred, nagyjából három körül és sokat szopizik. Jó volna ezt elhagyni, de eddig egy sikertelen próbálkozás után elnapoltam, amikor mindenki felébredt ránk... Sokszor ér véget a hajnal a mi ágyunkban, ez van. :)
A játékról. Babás. Az élő az igazi, de ha az nincs, jöhet a játék is. Beszél hozzájuk, cipeli őket, vizsgál. Kicsit vehemens, amitől a legtöbb élő meg is ijed, de barátságos alapvetően, bár a simogatás még nem megy. A labda is nagy kedvenc, és bármi, ami épp Hannánál van. Hanna az utóbbi időben harciasabban védi a tulajdonának vélt dolgokat, Mikolt pedig nem enged, kiabál, szorít. Együtt is játszanak, nagyon jó hallani, amikor együtt kacagnak valamin, vagy együtt csinálnak bármit. Jó, hogy Hanna partnernek tekinti, főleg amikor nem fáradt.
És a cipők...
A mozgása beindult, mászik, felkapaszkodik térdre, egyre gyorsabban közlekedik a lakásban, nagy örömünkre. Ügyesen borul, tartja a fejét, tudja, ha Hanna ellöki, emelnie kell. A jobb oldlal még mindig sokkal gyengébb a balnál, felülni abban az irányban nem is tud, de ha dől, már kitámaszt legalább. A kúszás sokkal ritkább, és nem lett belőle szabályos kúszás sem, de mivel a mászás gyönyörű, nem szomorkodom miatta.
A finommozgás is sokat fejlődött, a poharat már megfogja, az alján megtámasztja, úgy iszik belőle. Sokszor kiveszi a kezemből a kanalat és próbálja a szájába venni az ennivalót, jó játék ez is. A kölesgolyót is eszi egyedül, tapsol, bár a lábaival ügyesebben. :) Integet, a kádban pancsol. Rajzolni még nem rajzol :)
Ismeri az ismerősöket, a nevét, Hanna nevét, különbséget tesz tetszik és nem tetszik között, legyen az játék, hőmérséklet vagy napszak. Megkedvelte a vizet, már várom, hogy mehessünk újra úszni, ez kimaradt az utóbbi időkben. Nem szereti a puha játékokat, a hideg tárgyakat. Iszonyú hangos. Kommunikálni is erőteljesen kommunikál, és ha valami nem jó, elképesztően zajos tud lenni. Erősödik az akarata is, ökölbe szorítja a kezeit, becsukja a szemét és feszít, közben pedig morog ha valamit akar és nincs. Kiabál ha kell, ha nem jó, ha nem értjük, nem nem vagyunk elég gyorsak.
Még mindig a legmosolygósabb kisgyerek, akivel találkoztam, bújós, kedves, figyelős, de bújik a kis csigaházból, és a kis nyuszi biztosan nagyot ugrik, mi pedig várjuk...
Négy fogacskája van, nyolc kiló és nemtudom hány centi. Nő a haja és szőkül is, van egy kis gribedlije és két kis szeplője.

Ágyő karika

Pár napja Mikolt megégette, vagy legalábbis elég melegnek találta a fürdőkádban a csapot, ami miatt annyira kiakadt, hogy ki kellett vennünk a kádból. A csap tényleg meleg volt, de nem borzasztóan, egy kis vígasztalás után cumival újra vissza lehetett tenni a vízbe, és bár elég bizalmatlanul meg feszengve csinálta végig a pancsolós programpontot, tűrt.
Másnap Dani jobban ügyelt rá, hogy ne maradjon meleg az a bizonyos, de ahogy a kis popsi a helyére került újabb cérnaszakadás. Újabb vígasztalás, ismét cumi, viszonylagos béke.
Aztán harmadnap gondoltam, megkérem Hannát, cseréljenek helyet, hátha a kínos emlék a feledés homályába vész ha nincs jelen a tárgy. Kicsit kénylemetlenül ücsörögtek, mert a kád apró, a karika meg nagy, de Hanna is tűrt, meg Mimi is elvolt a helyzettel.
Egészen tegnapelőttig, amikor a karikába érve olyan hangos tiltakozást kaptam, amilyet csak akkor, ha valami egetrengető hibát vétek mikoltszemmel. Rendben, oldjuk meg. Elraktam a karikát, Mikolt pedig az addig biztonságot adó kütyüje nélkül szállt vízre. És megnyugodott. Sőt, felengedett. Sőt, az sem zavarta, hogy billen, és támasztania kell. Sőt az sem, hogy jobb kézzel.
Tegnap azt hiszem eljutottunk egy újabb fordulóhoz, amikor a nagy pancsolásban, (Hanna megtanította neki a "repülnek a madarak, csattog a szárnyuk" mondókát a megfelelő mozgássorral, vagyis nagy pancsolás kézzel) hátra borult, elmerült, Dani kimentette, nyekkent kettőt, és csapkodott tovább. Ezt még egyszer megismételte, és bár alig hittünk a szemünknek, a víz alatt szépen csukta a szemét orrát, száját és várta, hogy valaki kisegítse. Az sem zavarta, hogy csurom víz lett az arca, a haja, mindene.
Készült videó, felteszem, amint tudom. Nagyon édesek. :)

Megmászta

Kaptunk egy rácsot, ami egyelőre a nappaliban várja, hogy felkerüljön a lépcső tetejére. Mikolt, amikor fent vagyunk, előszeretettel célozza meg a szakadékot, ami nem túl megnyugtató. Eddig mindig megállt, sőt ha szólunk neki, akkor figyel is, és nem megy tovább.
Ma pedig úgy gondolta, lentről felfelé próbálkozik. Egy hete hogy felállt, aminek Kornél nem örült felhőtlenül, mert akkor még csak húzta a lábait maga alá. A szabályos felállás pedig támasszal kezdődik, az egyik talpat a földre kellene tenni, arról pedig feltolnia magát. Nos azt hiszem, ezt a felvételt látva már lenne mi mosolyognia. :)
Ez már a második kör, az elsőt végigasszisztáltam a háta mögött drukkolva, akkor feljutott egészen a lépcső tetejére.

A szobatisztaságról, meg a biciklizésről

Hanna az elmúlt hetekben elképesztő iramban nagylányosodik, ennek hangot is ad gyakran:
- Mehetek óvodába, mert már nagylány vagyok.
A múlt hét végén zsúrban voltunk, az első igazi meghívás volt ez, Hanna pedig nagyon nagy örömmel ment. A régi lakásunk környékéről az összes kisbarátja hivatalos volt, nagyot játszottak, Mikoltnak is akadt társasága Andris és Luca.
Zita, az ünnepelt aki már régóta nem pelusos, megmutatta Hannának, hogy náluk a wc-be kell pisilni. Egy ideje próbálkoztunk itthon is a pelusmentességgel, több kevesebb sikerrel. Megbeszéltük, hogy az oviban már nem hordanak pelust a gyerekek, ő pedig elraktározta, de nem mutatott igazi hajlandóságot bugyira cserélni a pelenkát.
A héten egyik reggel úgy ébredt, hogy bugyit kér. Aznap 100% sikerrel ment minden a megfelelő helyre, és csak alváshoz kapott pelenkát. A második nap nem volt zökkenő mentes, harmadnap pedig inkább a pelust választotta. Tegnap fél napot bugyizott, és délben szólt, kakilnia kell. Először sikerült ezt a wc-be intéznie, és természetesen nagyon boldog volt tőle, mi pedig rettentő büszkék.
A tendencia biztató, ma is bugyis volt, és bár történnek még balesetek, lassan végleg megválunk a pelenkáktól.
A bringa... A nagymamáéknál van egy majdnem 20 éves háromkerekű. Egy ideje leér a lába a pedálig, nemrég már hátrafelé sikerült is mennie vele. Mostanában ráérzett a technikára is, és előre is tud már haladni. A lelkesedése pedig akkorára nőtt, hogy a múlt héten elkértük, és hazahoztuk. Azóta a motort nem is használta, ellenben mindenhová biciklivel megyünk. Óvatosan, egyre ügyesebben teker, nagy távolságokat megyünk vele.
Hallani sem akar arról, hogy visszavigyük, minden nap újra elkéri, és ragyog az arca, amikor a nagymama igent mond. :)

A kedvenc képem

Mikolt 11 hónapos

Lehet róla ilyet csinálni... és mert állandó mozgásban van, a legtöbb kép ilyenre sikerül. :)
Az az édes, babaillatú, mindenért mosolygós kisbaba lassan kisgyerek. Még mindig édes és még mindig babaillatú, és még mindig rengeteget mosolyog.
Emellett egyfolytában eszik, nagyjából annyit, amennyit adunk neki. Bármit. A kötelezően elkerülendőek kivételével mindent. Négy foga van változatlanul, de jobban rág velük, mint Hanna a maga huszonvalahány gyöngyével. Kettő épp bújik, azt gondoltam 11 hónapos korára már láthatóak lesznek, de egyelőre csak kínozzák.
Szopizik is, egyre kevesebbet, de mind a ketten kitartóak vagyunk, és remélem az első szülinapján is tudok még adni neki valamennyit.
A jóalvás a múlté, fáradtabb napokon felsejlik, milyen is volt az első néhány hónap. Különben pedig kis kiabálás, karban ringatás, simogatás után, negyed órán belül elalszik este, nap közben viszont sokszor a nagyágyban ér minket az álom. Az elmúlt napokban ebben is volt változás, kevesebbet szomszédolt, és esténként is könnyebben adta meg magát. Mesélek neki, mert ezt látja Hannától, talán ez is segít.
Mindent utánoz, fésül, etet, telefonál, egyedül próbál inni rendes pohárból, tolja a babakocsit (azt hiszem megvan a szülinapi ajándék...).
A labda, a baba, a könyvek, a lego és a pakolás. Ezzel telnek a napok, ha épp nem lehet homokozni. Délután levegőre vágyik, áll a teraszajtónál és reklamál.
Különben is elképesztő akarattal bír, és hihetetlen pontossággal tudja, mit szeretne. Ha megkapja, csend van, ha nem, hát nagy a hangja...
Lépcsőn mászik felfelé, gyakorolja a lefelé tolatást, több kevesebb sikerrel, feláll, mászik, és lépegetni próbál kapaszkodva. Hagyom, mert a lábfeje előre néz. Még mindig viszem Biatorbágyra, de már csak egy héten egyszer.
A puha játékokat nem kedveli, kivéve a Hanna ágyában megtalált jogos tulajdonú kiskutyát.
Érti, ha elkérek valamit, köszön integetve ha azt mondjuk, elmegy, szia, vagy elköszönünk.
A finommozgásban a leggyengébb, ökölbe szorított kézzel a hüvelykujját csippenti, a tenyerét nehezen nyitja még mindig.
A tegnapi mérés alapján 7,9 kiló és 73 cm, növeszti a haját, és édes, mosolygós, még mindig kicsibaba nekem. :)

Mitől lesz más egy reggel

Tegnap délután a lányok egy órát aludtak. A nagynak is kevés ez egy napra, nehogy a kicsinek... Nem reménykedtem benne, hogy az éjjel másként alakul, mint szokott, volt már rosszul alvós délutánt követő mégrosszabbul alvós éjszakánk.
Azért megkértem őket, hogy ha lehet, hagyjuk egymást pihenni, kivételesen teljes éjjelre kiterjedően.
A kicsike ahogy betettem az ágyába fordult egyet és úgy is maradt. Háromnegyed tízkor.
A nagy fél tizenegy után kevéssel aludt el, nála ez is nagy szó.
Én tizenegykor dőltem ki.
Éjjel kétszer néztem az órára, már nem is emlékszem mit láttam rajta. Az egyetlen zavaró körülmény az volt, hogy nem mertem kimenni pisilni, nehogy felébresszem az aprónépet.
Mikolt reggel fél nyolckor Danira ébredt, Hanna fél kilenckor magától kelt.
Nagyjából egy éve aludhattam egyben ennyit... és szerintem jól megjegyzem, hogy emlékezzek rá. :)

Lillafüred

Hanna az esetek nagy részében Anna és Petit kér esti meseként. Vannak visszatérő nagy kedvencek, mint a Hámori tavas csónakázós is. És mert Dani munkahelyének egyik előnye az üdülési csekk, úgy gondoltam, ideje kimozdulnunk, hova máshova, mint Lillafüredre.
Fürdés és vacsora után, csütörtökön este indultunk útnak, a gyerekek pizsiben, Mikolt azonnal el is aludt. Hanna hosszasan kérdezgette, mikor fogunk csónakázni, mert ő szívesen menne sötétben is. :) Aztán elaludt.
Miskolc-Alsóhámor kisfaluban szálltunk meg, a Szeleta hotelben, ami jó választásnak bizonyult, elég csendes a telt ház ellenére is, és nagyon szép helyen van. Kis kerti játszó, még kisebb, de annál nagyobb örömöt okozó medence, szép kert, patak. Lillafüred pedig 5 percre sincs autóval.
Éjfél előtt érkeztünk, a gyerekek még viháncoltak egyet míg mi ki és bepakoltunk az ideiglenes kétágyas szobába, aztán mindenki elaludt. Pénteken medencézéssel kezdett Hanna, aztán persze csónakáztunk is. Nem mondanám, hogy egy 11 hónapossal ez a legpihentetőbb program, de Hanna kedvéért Mikolt is vízre szállt.
Időjárásilag elég kiszámíthatatlanul zuhogott és sütött, előbbit átaludtuk, utóbbiban pedig Miskolc belvárosát fedeztük fel motorral és babakocsival. Egészen meglepő zegzugos domboldalt találtunk temetővel, ősfás templomkerttel, borospincékkel. A lányok még hintát is találtak.
Szombaton a Miskolc-Tapolcai barlangfürdőben voltunk, egészen elképesztő kínálattal a programokat tekintve. Van itt is egy csónakázótó, lehet bringóhintót bérelni, van egy bobpálya és természetesen a strand, ahol nem voltak kevesen, mégis jutott elég hely mindnekinek. Három gyerekmedence, és a barlangfürdő elképesztő élményt adott, Hannát alig lehetett elhozni. Az eső természetesen ekkor is esett, de bent kit zavar.
Délután Lillafüreden a vízesést néztük meg, és A Hámori sziklánál sziklamászókat bambultunk a pokrócon fekve.
Vasárnap Hanna kívánságára kisvasutaztunk Garandára, láttunk mókust, piknikező családokat bográcsozás közben, patakot hatalmas lapulevelekkel, visszafelé pedig egy élméyn volt Hannát látni, ahogy amgától lefeküdt a kisvasúton a padra és elaludt... Ilyet tőle még soha.
És mert nem akarózott hazaindulni, vizibicikliztünk is egyet, hasonlóan markáns élmény volt ez nekem, mint a csónakázás, főleg Mikolt miatt. :)
Végül egy késői ebéd után, szakadó esőben majd egy kisebb jégvihar okozta kényszerpihenő után hazaértünk... Itthon jutott eszembe, hogy tulajdonképpen nyaraltunk. :):) Nehéz a visszaállás, és nem csak nekem...

Szopivég

Pár napja még reménykedtem.
Lillafüreden kezdődött, hogy a délutáni alvásból kelve nem kért. Az előző napokban éjjel már nem tejre vágyott, vizet ivott helyette. Egyértelmű volt a jelzés, harapott. Bíztam benne, hogy egy éves koráig bírni fogom, hogy nem fogja zavarni, ha változik az íze, nem így lett.
Úgy látszik négy hónapos pocakkal már nem az igazi neki sem. Hanna is akkor hagyta abba a cicizést, csak ő 16 hónapos volt akkor.
Mikolt olyan pici még... Szerettem volna sokáig szoptatni és nagyon rossz most.
Miskolc-Tapolcán a parkolóban fejtem egy másfél literes petpalackba, annyira feszített már. Úgy elfogadta.
Ma tettem egy utolsó próbát, megkínáltam délután félálomban, fintorgott és elfordult. Megértettem.
Ő döntött, én nem akartam elválasztani. Egyáltalán. Sőt. Szoptattam volna kettőt is szívesen...

Mikolt a halandzsa

Négy napja (eddig tartott, míg eljutottam a géphez :)) elkezdett a duplázós bilabiális bébibeszédből halandzsázni. Egyik napról a másikra, és olyan tempóban alkot újabb és újabb hangokat, mintha eddig csak raktározta volna, most pedig ömlene kifelé. Iszonyú vicces, ahogy a telefont a feje tetejére teszi és mondja megállás nélkül.
A duma mellett mászik, felfelé, és esik... lefelé. Kinőtt egy fogacskája, a bal felső kettes, véletlenül sem az átlagos sorrendben persze, és jön a jobb is. Matricababának hívom, letehetetlen, senkihez, csak ritkán. És rengeteget nyafog, sikít, hangoskodik. Nagyon hangos...
Viszont bújik, és éjjel alszik, és eszik és babázik, és énekel, meg zongorázik, azt viszont egészen finoman.
Igyekszem mielőbb mozgóképekkel is illusztrálni, egyelőre leragadtam a csendes áhitatnál. :)