Hannának nehéz

Mióta Mikolt elindult önállóan felfedezni a világot, és mindent villámsebességgel el is ér, Hanna nehezményez.
Egészen idáig csak akkor voltak nézeteltéréseik, ha Hanna fáradt vagy éhes volt, olyankor előfordult, hogy ellökte, ráfeküdt, megharapta. Ha láttam, tudtam, nekem jelez, és megoldottuk. Most viszont minden, ami az övé védelem alá kell kerüljön, ha Mikolt megközelíti sikít, és bánt.
Mint amikor hazajöttem a kórházból, bármi, ami az akarata ellen van, akár vélt, akár valós, megtorlást von maga után. Nem lehet vele megbeszélni, nem lehet kompromisszumot kötni, csak egyféleképpen jó, vagy úgy sem.
Nem hallja ha szólok, nem érdekli, ha kérek, és ha sietnünk kellene, akkor a legrosszabb. Az első szó az hogy nem. Vagy még annyi sem. Kértem, legalább annyit mondjon, hogy most nem, vagy egyáltalán nem, vagy legeslegalább nézzen rám, hogy lássam, hallotta amit mondtam. Hiába.
És természetesen a türelmem fogy, estére már elég kevés marad belőle, és tudom, ő csak tükör. Szeretne valamit, ami nincs, jó volna ha Mikolt nem lenne, és mindenben csak rá tudnék hagyatkozni. De a kicsi közben ragacs lett, állandóan bújik, növeszti a fogát, megviselte az elválasztás is. A meleg pedig mindannyiunknak nehezére esik ahogy látom.
Szeretem őket, és próbálom ezt jól tenni.
Ennek ellenére nem tudom mi a jó megoldás, amikor annyira megharapja a kicsit, hogy a nyoma még sokáig megmarad, amikor elszalad hátra sem nézve, és nem is jön vissza még akkor sem, ha nem lát egy jódarabig. Nem tudom mit tegyek, amikor egy falatot sem eszik, amitől egy fél óra múlva már anniyra éhes és fáradt, hogy attól is kezelhetetlen... Legyek megértő, türelmes, vegyem körül őt is ugyanannyira, mintha csak ő lenne.
Igyekszem. Sokat van ölben, ha akar, van, hogy Mikolt ellenvetése mellett is csak vele játszom, mesélek, ha úgy látom akkor hamarabb elkészülünk. De véges a tár, és véges az erőm is. Megérzem a frontokat, fáj a fejem minden nap, és fáj a térdem is. Cipelem a pocakomat, és a kisebbet, sőt van, hogy mindhármat egyszerre. Elfáradok... De elhatároztam, hogy segítek magunknak, és megtanulom, hogyan kell számolni belül, és minden fáradtság ellenére kreatív lenni. Hátha megérzi az igyekezetemet.
Tegnap egyel jobb volt, ma pedig már sokkal jobb. A szeretetem végtelen, de a türelmem nem... Sajnos. És a fantáziám sem. Ha hidegebb van, mind jobbak vagyunk. :) De megint jön a meleg... Jó jó, lassan elmegyünk és nyaralunk egyet, és remélem mind feltöltődünk egy kicsit majd.