Pár napja Mikolt megégette, vagy legalábbis elég melegnek találta a fürdőkádban a csapot, ami miatt annyira kiakadt, hogy ki kellett vennünk a kádból. A csap tényleg meleg volt, de nem borzasztóan, egy kis vígasztalás után cumival újra vissza lehetett tenni a vízbe, és bár elég bizalmatlanul meg feszengve csinálta végig a pancsolós programpontot, tűrt.
Másnap Dani jobban ügyelt rá, hogy ne maradjon meleg az a bizonyos, de ahogy a kis popsi a helyére került újabb cérnaszakadás. Újabb vígasztalás, ismét cumi, viszonylagos béke.
Aztán harmadnap gondoltam, megkérem Hannát, cseréljenek helyet, hátha a kínos emlék a feledés homályába vész ha nincs jelen a tárgy. Kicsit kénylemetlenül ücsörögtek, mert a kád apró, a karika meg nagy, de Hanna is tűrt, meg Mimi is elvolt a helyzettel.
Egészen tegnapelőttig, amikor a karikába érve olyan hangos tiltakozást kaptam, amilyet csak akkor, ha valami egetrengető hibát vétek mikoltszemmel. Rendben, oldjuk meg. Elraktam a karikát, Mikolt pedig az addig biztonságot adó kütyüje nélkül szállt vízre. És megnyugodott. Sőt, felengedett. Sőt, az sem zavarta, hogy billen, és támasztania kell. Sőt az sem, hogy jobb kézzel.
Tegnap azt hiszem eljutottunk egy újabb fordulóhoz, amikor a nagy pancsolásban, (Hanna megtanította neki a "repülnek a madarak, csattog a szárnyuk" mondókát a megfelelő mozgássorral, vagyis nagy pancsolás kézzel) hátra borult, elmerült, Dani kimentette, nyekkent kettőt, és csapkodott tovább. Ezt még egyszer megismételte, és bár alig hittünk a szemünknek, a víz alatt szépen csukta a szemét orrát, száját és várta, hogy valaki kisegítse. Az sem zavarta, hogy csurom víz lett az arca, a haja, mindene.
Készült videó, felteszem, amint tudom. Nagyon édesek. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar