Szokjuk. :) És jó. Vannak még dobozok szép számmal, de lassan fogynak azért. A kertben is változgat a gaz-dísznövény arány, tegnap jól megnyírtam egy bokrot a nappali ablaka előtt, amitől olyan világos lett hirtelen odabenn, hogy nem is ismertem rá.
Ha nem vagyok halálomon épp, akkor csinálom az otthont, de ez elég ritka mostanság, többnyire a kanapén mozdulatlanul fekve volna jó. Vagy úgy sem. Elég régen voltam ilyen rosszul utoljára, és előre örülök annak a négy napnak, amit Dani velünk tölt most, bár inkább gyereksereget képzeltem a kertbe, meg kirándulásokat, most majd másképp alakítjuk a programot.
Jövő szerdán már lesz rendes internet is, nem csak a mobilfajta, és teszek fel képeket is, de egyelőre örülök, hogy megírhatom ezt a keveset. :) Az előszobában ülök a földön, (be van fűtve, mert épp az ősz közeledik, és az álpadlófűtés melegen tart :)) mert itt a legerősebb a kapcsolat, és mosolygok magamon kívülről nézve, olyan, mintha nyaralnánk.
És tényleg. A gyerekek az udvaron, Hanna motorozik körbe, keresi az apját, aki elbújt. Ez az amire vágytam, és bár kevés az erőm, de azzal mind nagyon örülök. Aznap, amikor költöztünk, Dani azt kérdezte:
- Most nagyon boldognak kellene magunkat éreznünk?
Mi lassan melegedőek vagyunk, idő kell ahhoz, hogy eljusson hozzánk a jó érzés. Azt hiszem lassan megérkezik.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar