Senin, 31 Mei 2010

Sok sok hármas

Áron hivatalosan 3 hét múlva érkezik.
3gyerekes család leszünk.
Hanna októberben volt 3 éves.
Lassan 3x3 éve hogy egy pár vagyunk.
Dani ma 33 éves lett.
Krisztusi kor, szép szám. Amikor megismertem, 23 voltam. Mindegyik születésnapja itt van a fejemben, de az egyik ma különösen. A 28.
Dél-kelet Ázsiában voltunk éppen, észak Thaiföldön, Chiang Mai környékén, ahol születésnapi ajándékképpen Dani lemotorozott 400x km-t, hogy lássuk a hosszúnyakúak rezervátumát. Hihetetlen élmény volt, az összes visszássága ellenére. (hightech videokamerákkal felszerelt ősszokásokkal élő, egyébként angolul sokat beszélő asszonyok, gyerekekkel) Hazafelé már sötétben kanyarogtunk az erdei szerpentinen, mintha egy videojátékban lennénk, félelmetes volt, és teljesen utopisztikus. Azóta is sokat emlegetjük ezt a napot...
A mai is legalább ennyire kihívásokkal és élménnyel teli volt, csak egészen másképp. Ünnepeltünk, és ezt a lányok is nagyon szerették. Készítettünk mancsos képeslapot, volt ajándék, amit Hanna alig bírt titokban tartani, aztán alig várta, hogy kibonthassa. Volt virág is, idén káposzta, és torta a legvégén.
Nézem Danit, nekem semmit nem változott, ugyanaz a gyerekképű srác, akiről a nászutunkon csak alig alig hitték, hogy a férjem, nem az öcsém. A gyerekeim édesapja, a legjobb, akit kívánhattam valaha. A társam, a szerelmem, aki kiegyensúlyozza a nyugtalanságomat, aki erőt ad amikor nekem már nincs, akire bármikor számíthatok.
Isten éltessen sokáig! ... és mert ezt nem szereted, inkább Boldog Születésnapot.

Minggu, 30 Mei 2010

Kedvenc témánk kicsit átrendezve

Miről is, ha nem az alvásról... Lehet, hogy hosszú lesz és unalmas is...
Azt hiszem, Hanna az a gyerekünk, akinél majd kamaszkorában hajnalban kell leoltani a lámpát és könyörögni, hogy tegye már le a fejét. Addig variációk lesznek majd a témára, de úgy gondolom, olyat, amit Mikolt, sosem fog produkálni. Vagyis soha nem fog egymaga elaludni, sosem lesz ez gyors és zökkenőmentes. Egyszerűen ilyen. Mikolt példáján látom, nem mi rontottunk el valamit, sőt senki nem rontott el semmit, Hanna ilyen. Nehezen alszik el, még nehezebben ébred.
Ami nekem ebből nehéz, hogy vele kell lennem. Hogy nincs szabad estém, hogy egy örökkévalóság, mire megnyugszik, lecseng, elereszti ezt a világot. Jár a fejében ezer gondolat, amit még elalváskor is meg szeretne osztani, és igényli a közelségünket. Hogy ebben mit lehetett volna másképpen, azt nem tudom, majd elgondolkodom rajta. Mindenesetre az üvölteni hagyás 9-12 hónapos koráig remekül működött, miután egy éjszaka leforgása alatt sikerült 12x ébredősből átalvós éjjelekre váltani. De aztán...
Hanna az a típus, aki egyfelől nagyon akar, másfelől ha fáradt, már fogalma sincs arról, mit is akar pontosan. Nyilván itt egy kulcs, amiben segítséget lehetne találnom, hogy ha nem tudja, hát tudjam én. De én sem tudom. Vagyis megoldás volt, van, hogy mellette vagyok. De. Akkor hol a szabad este? Ha elköszönök és kijövök, utánam jön. Hiába ígéret, amit betartok, hogy megcsinálom az ezt és visszamegyek, nem működik. Jön és inkább ül a fotelban és megvárja, míg végzek.
A másik megoldás Áron ágya. De ott is vele kell maradni, viszont a hajnali érkezést nem produkálja legalább, ez Mikolt miatt jó.
Mi a cél? Hosszútávon az, hogy megtalálja, neki mi a legjobb, úgy, hogy ehhez nem kellek. Hogy el tudjon ereszteni embert, világot és nyugodtan aludjon el. Hogy mindez ne éjfél előtt legyen pár perccel, aminek következtében reggel 10 mire életet lehet bele lehellni...
Úgyhogy motiválom. Esztertől készen kapott ötlettel. Még nem vagyok benne biztos, hogy ez a legjobb módszer, de mindenesetre valami változás elindult. Majd meglátjuk hol és hogyan fog változni. Dani szerint egyelőre visszafelé haladunk, de én úgy látom, Hanna igenis foglalkozik a dologgal, készül, és ahogy ismerem, előbb utóbb megérik rá.
A módszer a következő. Rajzoltunk egy képet, együtt ki is színeztük. Van rajta Álomtündér kis Szentjánosbogár lámpással, és Anna, Peti, meg Gergő. Nagy becsben tartjuk, került rá műanyag borítás is, Hanna sokat nézegeti nap közben is, és este az ágyába viszi. Illetve Áron ágyába, itten a visszalépés, mert nem a saját helyén alszik el... Na de a lényeg. Mese, holvoltunkma, puszi és kijövünk. Előtte elmondom, mit fogok csinálni, míg nem vagyok vele, és hogy amikor végeztem, megyek és kap egy puszit. Ha sikerül az ágyban maradnia, és nemadj egyedül elaludnia, akkor reggel kap a képre egy matricát. 10 matrica után pedig elmegyünk a bábszínházba. (ez volt a legnehezebb rész, mert természetesen a 10, és a majd fogalmak még semmit nem jelentenek neki, így az első éjjel után kérte, menjünk és vagyünk jegyeket)
Eredmény:
Öt nap alatt 2 matrica... Nekem ez is hihetetlen, ahhoz képest, hogy eddig ha megmoccantam, már sírt, kiabált, egyáltalán nem engedett.
Első este Dani kint az előtérben, Hanna pedig egyedül elaludt.
Másnap nem.
Harmadik nap már nem kellett ücsörögni, de kiszólt, bement Dani, őt is elfogadta.
Negyedik nap kérte, ne menjek le, nem szeretne egyedül aludni. Engedtem.
Ma: Dani egyedül hagyta, a kis lámpását felkapcsolta (Mariannka, Hanna imádja a lámpást!!!) és mesélt magának. Nem jött utánunk, csak kiszólt, amikor szüksége volt ránk.
Jó lenne, ha mindezt lassan a saját helyén is ki tudná próbálni, de nem sürgetem. Látom, ahogy igyekszik, ahogy akar, ahogy érti, hogy vele vagyok, ha nem közvetlenül mellette. Ez pedig Áron érkezése miatt is nagyon fontos.
Nappal a babájával ezerszer lejátssza ezt a helyzetet, magyaráz neki, kéri, bíztatja. Imádom hallgatni, ahogy kántálja. Leteszlek, és kimegyek. Aztán visszajövök, adok egy puszit és megint kimegyek és megint visszajövök........ és akkor alszol.

Sabtu, 29 Mei 2010

Ma biztosan nem...

... ezzel fogadott az orvos, miután megnézte a ctg-t. Áron szíve szépségesen ketyeg, a méhösszehúzódást pedig csak én érzékelem, a gép nem. Bár a lányoknál sem volt semmi előzetes jele a ctg-n annak, hogy ki szeretnének bújni. Az ezután következő vizsgálaton zárt méhszájat talált, és még azzal sem kecsegtetett, hogy puhulna. Vagyis van még időnk.
Az uh szerint 9,4 cm a buksi átmérője, ami jelenleg nagyjából 29 cm körméretet jelent, és 7,7 cm a combcsontja. Súlyt nem becsült, szerinte felesleges, csak annyit mondott, hogy 2700 gramm felett járunk, vagyis Áron érett, a paraméterei alapján bármikor érkezhet.
Megkérdeztem tőle a hazaengedésről mit gondol, ő azt javasolta, hogy minimum 24 órát töltsünk bent. A csecsemőorvosok szigorúbbak, így azt hiszem, nem lesz könnyű dolgunk, ha el szeretnénk jönni előbb. Abban is biztos vagyok, hogy a lényeg Áron biztonsága, vagyis, ha kell, maradunk.

Jumat, 28 Mei 2010

Eldőlt

Ma az orvos rákérdezett, hogy be vagyok-e oltva. Amikor nemmel válaszoltam, elhúzta a száját. Aztán megkért, oltassam be magam. És azt is hozzátette, hogy már egy hónapja is megtehettem volna... Ő meg megkérdezhette volna, vagy indítványozhatta volna.
Nagyon sokat dilemmáztam a kérdésen, nem nagyon megyünk sehova, Hanna nem jár közösségbe, Dani pedig megkapta az oltást. Eddig inkább elodáztam a döntést, vártam, hátha jön egy olyan impulzus, amitől végre döntök, döntünk.
Pár napja az igen felé billen a mérleg. Felhívtam a körzeti orvost, szerettem volna megbeszélni vele is, mit gondol, mit javasol. Az asszisztens hárított, nem tudja adni a doktornőt, beteggel foglalkozik. Természetes, hiszen munkaideje volt. Én meg tudtam volna várni. Kaptam egy időpontot konzultációra jövő hét csütörtökre... És ha addig megszületik Áron? Ha fontos, hogy a kismamák be legyenek oltva, (és ezt az asszisztens nyilván tudja, hogy náluk mi a vélemény...) akkor miért is nem beszélhettem a doktornővel? Holnap megyek a t-gyás papírért, meg némi l-thiroxin utánpótlásért, és megkérdem mégegyszer, hátha sikerül pofátlan módon soron kívül, időpont hiányában beszélnem azzal, aki arra esküdött, hogy gyógyít... Talán nem veszi zokon, ha még 5 percet maradnia kell miattunk...
Ma megérkezett az impulzus, oltunk. És ha én és Dani igen, akkor a gyerekek is. Hanna nem is olyan nagy kérdés bennem, Mikolt igen. A doktornénink nem ellenkezett, amikor este felhívtuk. Pedig ő nem ad csak úgy oltást...
Úgyhogy holnap, ha minden jól megy, akkor mindannyian megkapjuk a szurinkat.
Az oltáskivezetőről nincsenek használható infóim, Gazdagréten nem tudnak róla, hogy lenne már, úgyhogy marad a szezonálisnál is alkalmazott Thuja CH30 oltás után 1x10, aztán 3 napig Ifluenzinum CH30 1x5, meg a C vitamin, napi 1200.
A higanyról a dokim azt mondta, ez kiürül... Egy másik nőgyógyász pedig kapott egy hivatalos körlevelet, amit holnaptól minden kismama megkap a rendelésén. Remélem jól döntöttünk...

Kamis, 27 Mei 2010

És megkaptuk

Tegnap éjjel mégegyszer átbeszéltük, és ma reggel Dani felhívta az összesorvost, kaptunk mindenhova időpontot, és szabad utat is. Miután a lányokat sikerült összeszedni, Telkiben előbb ők kapták meg a szurit, mindketten hősiesen viselték. Hanna csak akkor kezdett el sírni, amikor lefogták...
Dani velünk volt, egészen addig, míg rám nem került a sor idehaza, Mari érkezett, hogy a lányokkal legyen, míg én várok. Elmentek vásárolni, és mert ez egy ilyen nap, nem mondtam el neki, hogyan indul az autó, miután megállt vele. És hogy még nehezebb legyen, a T-mobile hálózat ma nem működik, így telefonon sem értem el őket. Ahogy gondoltam, úgy lett, az autót leállította, aztán szegénykém nem is tudta elindítani. Így végül babakocsival jöttek értem, épp végeztem én is.
És hogy mennyire jó blogolni és hogy mennyire jó emberekkel vagyunk körülvéve... Tegnap este még megírtam az oltásról a bejegyzést, amire Nóri azonnal reagált is. Nekünk nem volt nozódánk, és időnk sem beszerezni... Nekik viszont volt, és mivel csak egy várossal laknak odébb, felajánlotta, hogy nekünk adja, ami nekik megmaradt. Délben elmentünk érte. Innen is, itt is nagyon sokszor köszönjük!!!

Rabu, 26 Mei 2010

Dolgozom...

A hosszúnyakúakról készült képek keresgélése közben nem bírtuk ki, hogy ne nézzük végig annak a fél évnek a képeit, amit nem töltöttünk ezen a kontinensen. Nászút fedőszóval próbáltuk akkor szépíteni a jódolgunkat, és tényleg az esküvőnk után indultunk, bár a terv sokkal régebbi volt, mint ahogy elhatároztuk, összeházasodunk.
Mindenesetre az éjjeli forgolódásom eredményeképpen ma megkerestem azt a blogot, amit az utunk során vezettem, és mert kicsit elavult, és kicsit kopár is, úgy döntöttem, csinálok belőle egy sokkal szebbet. Jelenleg a bejegyzések felének átmásolásával készültem el, képek még nincsenek, és mivel ékezeteket sem tudtam használni akkor, nincs magyarítva.
De igyekszem karácsonyig elkészülni ezzel is, hogy aztán gyönyörködhessünk, meg emlékezhessünk.
Akinek kedve van, itt megtalálja:
www.sky-getjealous.blogspot.com
jó olvasgatást :):)

Selasa, 25 Mei 2010

Gyerekmentes délelőtt

Valószínűleg az utolsó Áron érkezése előtt. A hét annyira sűrű és nekem olyannyira fárasztó is volt, hogy azt kívántam, legyen egy fél napom, amikor nem a megszokott menetrendünk szerint zajlik az élet.
Hanna a héten elhagyta a füleit, akárhogy kértem, szóltam, nem reagált, ezt viselem a legnehezebben... Ha válaszol, az sokkal könnyebb, mégha a válasz az is "nem". Mikolt akarata mellett nem tudok labdába rúgni. Eszközöket kellene találnom, amivel eljutunk a mindkettőnk számára elfogadható kompromisszumig, de eddig nem sikerült. Hannával ez az időszak annyiban egyszerűbb volt, hogy teljesen jól fogadta az alternatívákat. Mikolt nagyon más. Elképzelése van, konkrét, és nem tűr beleszólást. Megsértődik, kiabál, nem kér a felajánlott lehetőségekből.
Mindemellett mindketten sokkal gyorsabbak, mint én, a nappaliba már nem is megyek, a magam érdekében. Mikolt pakol, leginkább szét. Hanna is pakol, vele legalább néha lehet rendet is csinálni...
A héten volt születésnap, oltásmizéria, így lelkileg is volt min elmélkednem...
Ma reggel anyukám átjött, mi pedig el. Hanna egészen jól fogadja az elmeneteleinket, ha azok végesek, és nem túl hosszúak, Mikolt még nehezen enged el, ha meglátja a nagyszülőket kicsit mindig megszeppen. Ma is így volt, de hamar sikerült elterelni a figyelmét, és amikor hazaértünk, nagy kacagással, sikongatással fogadott.
Voltunk thai masszázson, a lábam elmondhatatlanul jól esett ez a kényeztetés. Próbáltunk elintézni pár apróságot, amiből végül csak annyi sikerült, hogy a hasleszorítómat elhoztuk Gabi barátnőmtől és végre megnéztük a 13 hónapos Hannájukat. Végül pedig ebédeltünk, amiben nekem mindig az a legjobb, hogy nem kell hetvenszer felállnom és senki nem kér abból, amit én eszem. Beszélgettünk, felnőtt dolgokról, olyasmiket tudok meg ilyenkor Daniról, amit amúgy nem tudunk átbeszélni, és ez nagyon jó. Beszélgettünk a lányokról is természetesen, mint mindig, amikor két percnél több időt töltünk nélkülük.
Mire délután le kellett őket tenni, már otthon is voltunk.

Senin, 24 Mei 2010

Phoenix méregtelenítő kúra és a többiek

Immunerősítésről kerestem, ezt találtam.
Amit én teszek:
- a gyerekek béres cseppet kapnak, és C illetve D vitamint. Hanna étvágya határozott javulást mutat, ami a fáradtsági szintjét ezzel pedig a kezelhetőségét is elég rendesen befolyásolja...
- Csillus blogjából pedig ezzel a megelőzéssel élünk, konzultálva a gazdagrétiekkel.
- Részemről a DrChen féle csillagánizs teát iszom, naponta egy filtert áztatok ki nagyjából 8 dl vízben. Ja és szedem ugyanennek a patikának a C vitaminját.
Az oltásról... Eddig semmi negatív, eltekintve egy kis vállfájdlomtól, meg az első napon egy kisebb izületi fájdlomtól, de tudom magamról, hogy nálam az egy gyenge pont.... Az én háziorvosom azt mondta, voltak betegei, akik két héttel az oltást követően produkáltak súlyosabb tüneteket, de náluk is sokkal inkább a legyengült immunrendszer nem bírt a plusz terheléssel, amit az oltás jelentett. Erről viszont mindenki maga kell, hogy döntsön, náthásan, betegen nem kellene oltást kérni...

Minggu, 23 Mei 2010

Kezdem nehezen viselni

Nagyon... Ha tehetném, nyarat rendelnék, és befeküdnék a medencébe, amiben a lányok egész nap képesek pancsolni. Ha tehetném, a következő gyereket biztosan nem télen szülném. De ezt most kell majd. És hogy mikor, azt nem tudom, de érzem, hogy lassan a végére érünk. Nagyon jó volna tudni, mikor. Hogy tényleg eljön a nap. És hogy már csak annyi...
A kórházi cuccokat összepakoltam majdnem, kicsit meg is lepődtem, hogy csak ennyi.
Iszonyatosan fáradt vagyok, két napja a délutáni alvásból úgy ébredek, mint aki a világ másik oldalán járt. Hanna hangja alig ér el hozzám. Felkelni egyre nehezebben megy, már úgy is nagyon megerőltető, hogyha előbb négykézláb, mert onnan az igazi kihívás. És már nem mosolygok rajta, csak eszembe jutnak azok, akik már három, vagy négy gyereket nevelnek, és hatalmas respekt van bennem feléjük.
Azt hiszem minden nap sikerül kiborítanom a kisebb családomat, Hanna szépen le is reagálja a hisztijeimet. Dani szerint még viselhető, de sokszor kér, menjek inkább, legyen magamban. Vicces, mert hova? És egyedül? Mire felöltözöm, elmegy a délelőtt... vagy az este.
Arról már nem is írok, hogy mindent elfelejtek, elejtek, kiszórok, bármiben elbotlok, menni egyáltalán nem megy már, trallalalla.
És a legbosszantóbb ez a teljes kiszolgáltatottság, meg a tehetetlenség érzése. Ja meg az alkalmatlanságé... Mert milyen anya vagyok én, hogy már se mosogatni, se főzni, se játszani, de még rendesen úgy igazán jelen lenni sincs erőm... Jó lenne már túllenni ezen a részen...

Sabtu, 22 Mei 2010

Nálunk is járt az Öreg

Tegnap délelőtt édesanyám hatására Hanna gazdagabb lett egy Mikulás énekkel, amit egész nap hallgathattunk. Nagyon örültem neki, mert a készülődésből a daltanulás valamiért kimaradt a mostani kissé zaklatott életünkből. A nóta egészen egyszerű, nemhiába van kiscsoportja a mamámnak.
Továbbá egy lelkesen várakozó kismanót kaptunk vissza délben, aki egész délután arról regélt, hogy a Mikulás horgácsot hoz a rossz gyerekeknek, és a krampusz az, aki elüti a popsiját azoknak, akik:
- Nem tesznek rendet.
- Bántják a testvérüket.
- Nem fogadnak szót.
Illetve:
- Nem csukják be az ajtót.
Gyanítom, ez utóbbit nem a nagymamától hallotta.
Valamint megtudhattam, hogy szépen ki kell pucolni a cipőket, és hogy a Mikulás idén nem tud szánnal jönni, mert nincs hó. Akkor mivel jön? Motorral, ami fekete, és felülteti maga elé a rénszarvast. Naná, nehogy a jószág kimaradjon a mókából. Volt is este közös pucolás, csillognak villognak a kiscipők. Hanna lelkesen dolgozott, mindenkinek minden cipőjét ki akarta suvickolni, azért egy idő után maradt a saját és Dani cipőinél.
Anyukám még egy kedves Mikulásos mesét is megtanított Hannának, amit gyanítom még hetekig mesélhetek neki.
Aztán este Áron ágyában beszélgettünk még egy kicsit, majd igyekeztem rövidre fogni az altatást (elég későre járt már). Mondtam neki, hogy akkor most aludjunk, hadd tegye a Mikulás a dolgát, amíg ébren vagyunk biztosan nem jön. Hanna kicsit gyanakvóan, (ekkor megrettentem, mit mondjak, ha megkérdezi, hol, hogyan jön be, egyáltalán miért jön be hozzánk, amikor mi alszunk...) majd szomorkásan kérdezte:
- Mama, fél tőlem a Mikulás? Én nagyon kedves vagyok...
Megnyugtattam, hogy tényleg nagyon kedves, és nem fél, de jobb szereti, ha ilyen későn már alvó gyerekeket talál. Megnyugodtunk.
Azért látom már magam kellemetlen szituációban a kérdéskörrel kapcsolatban, és egyelőre nem tudom, mik a jó válaszok. Előre felkészülni úgysem lehet...
Végül elaludt, és a sokminden (ami Dani szerint egy kisebb karácsonyt jelent idén) is sikerült a helyére tennünk. A bal oldalon látható lószállító a cumikért cserébe érkezett, amik a kis piros táskában várták az ősszakállú ténykedését ezügyben. (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem volt teljes a lelkesedés a napokban a cumimentességgel kapcsolatban, így azt beszéltük meg, hogy két cumi kivételével mindet elviheti a Mikulás, a maradék pedig szép lassan elkopik majd, de nem veszünk újabbakat. Számomra ez is előrelépés.)
Reggel meglepő módon sikerült a lányokat felöltöztetni mielőtt megrohamozták a teraszajtót, Mikoltot a leginkább a mandarin érdekelte. Jógyerek :):)
Aztán persze elfogyott egy raklapnyi csokoládé is, meg mandula, aszalt gyümölcs, reményeim szerint pedig kiürült a csokoládétár az idénre... Ma kérdezte is Hanna, hol vannak a csomagok. Elfogytak... ezek már csak ilyenek...

Jumat, 21 Mei 2010

És a vírusok csak jönnek

Mehetnének is, mert eléggé korlátozza a jóérzésemet...
Kezdtük a torokgyulladásos, tüszős mandulagyulladásos finomsággal. Ebből Hannának jutott ki jobban, aztán Mikolton is végigfutott, kicsit enyhébb formában, és mire hozzám elért, már csak egy kis torokfájással, meg némi gyengeséggel társult.
Aztán volt egy hetünk, amikor már csak az éjjeli köhögést kellett kezelni, és némi tiszta orrfolyást. Nem mondanám, hogy ennek örültem, de legalább volt egy olyan illúzióm, hogy kifelé jövünk a cuccból.
A szabadidőmben kisebb patikát rendeztem be a fürdőben, és egészen otthonosan mozgok már homeopátiás téren...
Nagy bátran el is vittem magunkat oltatni, abban a reményben, hogy nem gyengíti le a kislányokat annyira, hogy elkapjuk a soron következő nyalánkságot. Korán örültem annak a pár napnak, amit "egészségesen" töltöttünk.
Tegnap előtt éjjel Mikolt azzal keltett, hogy észak-dél irányban összehányta az egész ágyát. Inni kért, amit egy percen belül mind kihányt újra, majd még egyszer jött belőle valami. Ma éjjel már nem hányt, de tegnap nem evett, és nem is ivott rendesen... Viszont a hányást felváltotta egy nagyon durva hasmenés. Tegnap hat pelusa volt tele, az utolsókban semmi pisi... Ma reggel szintén hatalmas adagot szedtem ki a pelusból, a szobában pedig egészen elképesztő szagok voltak... Szegénykém, miután felöltöztünk, jött, bújt, csikart a pocakja. Meg is lett az eredmény, újra kellett öltöztetni.
Normafloret adtam neki, egyetlen kulacsból hajlandó inni, kortyonként igyekszem diktálni bele a folyadékot, közben pedig aggódom, hogy Hanna mikor kezdi... Az etetéséről letettem, bár reggel a játék palacsintasütő edényből kölesgolyót evett kiskanállal. Azon kívül, hogy nagyon mókásan tette mindezt, legalább van valami a pocakjában.
Dani tegnap este a torkát fájlalva jött haza, és az ő gyomra sincs egészen rendben. És az enyém sem, de erről majd a következőben. Hanna csak hajnalban köhécselt, de ennek mármár örülök.

Kamis, 20 Mei 2010

És elérkezett a 38. is

Éjjel, amikor végre ágyba kerültem, (mostanában inkább megvárom, míg beájulok, mert a forgolódásnak nem látom sok értelmét, ráadásul két szuszogit is zavarok az állandó ficergéssel...) Áron maratoni helyezkedést rendezett. Voltak benne nagyon kellemetlen aspektusok is, mindemellett jó érzéseim voltak, hogy elindult lefelé ez a kismanó. Ma hajnalban arra ébredtem, hogy nagyon fáj... Hanna indult így, azonnal két perces és igencsak intenzív fájásokkal.
Kibotorkáltam a fürdőbe, a szokásos körre, és a szokásoson kívül úgy tűnt, engem is levett a lábamról az a virus, amivel Mikoltot ápolgatom. Azért kétszer már átéltem a szülés előtti semmivel sem összehasonlítható fájdogálást, és a hascsikarás nem a legjobb kifejezés ennek leírására. Volt mind a kettőből, de nem tudtam eldönteni, hogy valóban elindult-e Áron, vagy ezek csak jóslók, kiegészítve a másik jellegű fájdalommal.
Felébresztettem Danit is, mert idővel csak a vajúdós fájások maradtak, rendszeresen 10 percenként, olyan igazi erősödő, csendben maradósak, három órán keresztül. Dani közben felkelt, abban maradtunk, hogy nálam hagyja a telefonját, hogy bármikor elérjem, és ha kell hazajön. Hajnali öttől reggel nyolcig tartott, aztán elaludtam. Mikolt ébresztett, és fájdalomnak nyoma sem volt...
Pedig már egészen ráhangolódtam, és meg is kedveltem ezt a dátumot is.
Mindenesetre készülődik odabenn valami, én pedig szedegetem szorgosan a homeos bogyókat, és igyekszem készen állni.
Pocakkép, szerintem egészen lent van...

(Mikolt miatt jobb, hogy így történt... szegényem egészen vacakul volt ma.)
Csináltam egy képet az összehasonlítás végett is, a 34. héten ekkora volt Áronuraság, meg nem utolsósorban nem látszik a végtelen megviselt arcom sem :):) (nem is olyannnagy) Megméretve 111 cm és 80.2 kg. Mondom én, hogy ez a nyolcvan a szülési súly...

Rabu, 19 Mei 2010

Elég hosszú az éjszaka?

Ezen morfondírozom... (micsoda szó...)
Nos a tények...
Mikolt alszik. Hanna is alszik, de ő nem régóta. Dani is alszik. Csend van. És senki sem zaklat, senki nem kérdez, és várhatóan senki sem fog az elkövetkező pár órában. Vagyis Ároné vagyok. Úgyhogy jönnek is a fájások. Szép szabályosak, finomaknak nem nevezném őket...
Akkor mondjuk van nagyjából nyolc órám erre a projektre, mert ahogy a dolgok most állnak, Áron úgy tűnik, a békés, zavartalan születés híve. Mint ahogy én is. Vagy lehet szülni visongatás, reggeli öltöztetés, legovárépítés közben is?

Selasa, 18 Mei 2010

Áron bent

Mielőtt bárki azt gondolná, sürgetem az időt... nem teszem. A mieink a pontosságukról híresek, és ezt a saját számításomra értem. Hanna a kiírt dátum előtt egy pár órával indult, és mint első gyermek szép lassan (16 óra) haladt kifelé. Hogy aztán napra pontosan, délután negyed négykor megérkezzen.
Mikolt az én számításomnak megfelelően, bár kicsit váratlanul, de minden előjellel felkészítve engem, a doki kiírása előtt három nappal, szépen, csendben, gyorsan, ahogyan csak kívánhattam született, hat óra alatt.
Namármost. Áron férfiember. Lesz. De ennek a csíráját már most érzem. Harmadik gyermek. Volt már, ahol a harmadik fél óra alatt ért a világba. Máshol az orvos nem ért oda a szülőszobára, hiába volt az épületben. Nem erre számítok, de ha a 16-hoz viszonyítom a 6 órát, akkor van esély rá, hogy elég gyorsan érkezik majd, pláne, hogy "kijárt" úton érkezik, nem egészen 17 hónappal Mikolt után.
Szóval egyelőre csak igyekszem komolyan venni a jelzéseit, mielőtt itthonszülés lesz a vége (bár nem óckodom a gondolattól, de Daninak nem a szülésznő szerepet szánnám...), hiszen a kórház tőlünk nappali forgalmi viszonyok között egy óra autózás. Éjjel 20 perc... Ha Dani aggódik... És jelzésből jut bőven, bár ma csend volt. Dani kérte a kisfiát, hogy engedje még el Szfvárra holnap, Pécsre pénteken. Meglátjuk.
Ma sétáltam a lányokkal egy nagyot, és azon kívül, hogy elfáradtunk, nem történt nagyobb változás. Bááár, a telefonomat már nem szívesen emeltem fel csacsogásra.
Hát így állnak a dolgok, Áronra bízom, mikor, ideálisabb volna a Miku és a Jézuska között félúton megszületni, nemár egybe essen a karácsony meg a szülinap.
Amit pedig nagyon szerettem volna... Olyan nagyon jó érzés, hogy tudom, hogy annyian velünk vannak, vagytok gondolatban, hogy azt csak csepegve tudnám megfogalmazni. Úgyhogy csak simán szeretném nagyon megköszönni, hogy jöttök, drukkoltok, számon tartjátok ezt a pocakot. Tényleg nagy csoda egy érkezés, de ha emellé még azt is kapom, hogy tudhatom, nem vagyok egyedül, az nagyszerű.
És biztosan megírom ide, ha útnak indult. :)

Senin, 17 Mei 2010

Orvosnál, ctg és társai

Annyira szeretnék a lányokról is írni... Ha holnap még leszek, írok is, olyan édesek, szépek, okosodnak, figyelnek.
A mai nap is azzal indult, hogy éjjel nem tudtam aludni, valamint hajnalban Áron azzal ébresztett, hogy nyomta a kis fejét lefelé. Nem voltak kifejezett fájások, csak a feszítést éreztem. Dani még itthon volt, kértem, hogy amikor elindul hazafelé Székesfehérvárról, szóljon, hátha hazainvitálom. Végül a lányok ébredésével együtt elmúltak az érzések, és még elmentünk csitibirire is, idén ez volt az utolsó.
Délután családostul indultunk útnak a második ctg vizsgálatra, mert tegnap este, miután újra elmeséltem Hannának, hogy nemsokára el kell majd mennem a kórházba, hogy megszülessen Áron, ő úgy döntött, biztos ami biztos, ő is elkísér, bárhová is menjek.
Az orvosi vizsgálat eredményei röviden:
- Steptococcus pozitív. Ami azt jelenti, hogy amint beérünk a kórházba, belém böknek egy kanült, amibe antibiotikumot kapok, és ezt Áron születése pillanatáig négy óránként megismétlik. Vagyis kanül marad bent, végig. Barátkoznom kell a gondolattal, nem ez a legtermészetesebb nekem, de amit muszáj, azt muszáj. Fenébe...
- Méhszáj felpuhult, de még nem simult el, viszont egy ujjnyira nyitva van. Ez jó hír, Mikoltnál a születése előtt egy héttel még semmi sem volt. A dokim szerint holnap még nem szülök, ez is rendben, de ahogy magamon érzem, nem lesz ez már nagyon messze.
- Ctg rendben. Áron, míg a nővérei a közelben voltak meg se moccant, amint kettesben maradtunk, azonnal kalimpált. A harminc percesre nyúlt monitorozás utolsó nyolc percében sikerült kizökkenteni a 120 szívritmust. A fájásokról csak annyit, hogy szép egyenes vonal. Ahogy mindkét előzővel is, ez semmti nem jelent.
Abban maradtunk, hogy 10 perces fájásokkal legközelebb azért induljunk el. Ha addig semmi, akkor jövő csütörtökön újabb ctg.

Minggu, 16 Mei 2010

Egy tipikus nap

Mert olyan sokan és sokszor kérdezik, hogyan csinálom végig egyedül a napot két gyerekkel, meg a nagy pocakkal, elgondolkoztam... nem is vagyok egyedül...
De. Azért vannak hosszabb rövidebb időszakok, amikor igen, és az sokféle. Leginkább lassú, sokszor vicces, és gyakran fárasztó. Nem cserélném el semelyiket (gyereket, pocakot) de estére elfogy a türelmem és a humorérzékem és nagyon örülök, ha jön valaki... legfőképpen Dani.
Azzal kezdődik a nap, hogy valamikor hajnalban (nagyjából egy és kettő között) beájulok az ágyba. Mert amúgy forgolódnék, de ezt már írtam. Dani ekkor már a második rem szakaszon van túl, Hanna pedig általában Áron ágyában alszik. Vagy a sajátjában, de ez a ritkább, mostanában sohase. Mikolt pedig már régóta, egyedül, ügyesen. Aztán vagy alszunk reggelig, vagy valaki felébreszt hajnalban. Ha az utóbbi, akkor az azzal jár, hogy 1. pisilnem kell, 2. nem tudok visszaaludni.
A reggel mostanában nagyon nagyon későn indul, hála a lányok és az én késői lefekvésemnek. Mikolt szól át, mammmma, valamikor 9 és 10 között, de ez volt már fél 11 is... Gyanítom, hogy lesz idő, amikor ez majd változni fog, jelenleg sem erőm, sem motivációm nincs változtatni rajta. Bár így sokakkal nem tudunk elég időt együtt tölteni, mert amikor mi reggelizünk, akkor mások épp ebédelnek...
Mikolt kikéreckedik a kiságyból, majd hoz egy könyvet, míg én a foteljében igyekszem magamhoz térni. Rendszerint Boribont választ, vagy Anna és Petit, és legalább öt percig hallgatja is. Aztán felöltözünk, fogat mosunk, és felmérjük, hogy az emeleten van-e tennivaló, úgy mint mosás, rendrakás... Hanna ekközben rezzenéstelenül alszik. Akkor is, amikor a kicsi sikítva örül neki, vagy ha felhúzzuk a redőnyt. Abban a pillanatban, hogy indulnánk lefelé reggelizni, Hanna pattan... Hihetetlen, ahogy ébred. Nincs átmenet alvás és ébredés között.
Így aztán újabb öltöztetés, újabb fogmosás, és csaknem egy óra elteltével már le is érünk a földszintre.
Okok: Rémségesen lassú vagyok. És ha egyszer leülök, már nem tudok felállni. A lányok utálnak öltözni, elszaladnak. Nem érem őket utól. Pedig nem nagy a tér... Mikolt a szemetes kipakolásával van elfoglalva, miután a saját és Hanna pelusát is kidobja. Mire odaérek, már nyakig van a piszkos pelenkákban...
A reggeli evészet mostanában inkább csak próbálkozás. Hanna a székén tornázik, forog, énekel, dumál. Nem szeret enni. Illetve az egyetlen, amit megeszik, az a kalács. De csak margarinnal. Semmi nem kell rá. Mikolt eddig szeretett enni, de egy hete teljesen leszokott erről az amúgy nagyon dícséretes tevékenységről. És ha mégis, akkor is csak egyedül. A reggelinél ez nem is olyan nagy baj.
Mire végre kerül annyi a pocakokba, amivel azt hiszem kihúzzuk ebédig, lassan dél. Mire elteszem a helyére azt a hihetetlen mennyiségű dolgot, amivel próbálkoztam, már nem jut időm semmire. Az asztalon hagyni bármit életveszély, Mikolt azonnal lecsap a kintfelejtett dolgokra. És kiönti, maszatolja, játszik vele. Megértem, csak macerás mindent feltakarítani napjában ezerszer, így inkább a megelőzést választva pakolok. Meg törölök, meg felseprek, meg felporszívózok. No ekkor jön el a pillanat, hogy úgy érzem, elfáradtam... Pedig épp másfél órája vagyunk ébren.
Játék... Ha eleget ettek, szépen játszanak, nekem pedig állandó lelkiismeret furdalásom van, hogy nem velük vagyok, nem készítünk együtt festményeket, nem mesélek, hanem pl. főzök, vagy mosogatok, vagy stb. Nem mentség, és jópofa, hogy megvár, de meddig várjon? Mire elkészülök, Mikolt általában már a teraszajtót üti, jelezvén, menjünk kifelé.
A következő kihívás ekkora hassal a gyerekek felöltöztetése. Ha minden kéznél van (sosincs) és csak le kell ülnöm, majd egymás után rájuk adogatni a dolgokat, akkor nagyjából 15-20 perc alatt mindenki készen van. De mindig akad valami, ami közben derül ki, Hanna nem pisilt, pedig már rajta az overál, Mikoltnak nincs cumija, mert előző nap azzal vittem fel aludni, így fel kell mennem érte... ami miatt a készülődés nagyjából fél órácska. És természetesen a mosás akkor jár le az emeleten, amikor elindulunk, esélyt sem hagyva, hogy még frissiben teregessek...
A minap magamat hagytam utoljára, a gyerekeket pedig "kitettem" az udvarra, míg én a nadrágomba ugrottam (hihi). Mire kiértem utánuk (kettő perc...) a kiskapu nyitva volt, mikolt pedig kívül. A szomszédnál értem utol, futott előlem, amint meglátott és kacagott, szerinte jó móka volt a kergetőzés. Mikor megkérdeztem Hannát, hogy került Mikolt az utcára, hanyag szarkazmussal közölte, ki akart menni. Azóta kulcsra zárom a kiskaput...
A kinti program időben és trében behatárolt. Vagy sétálunk egyet az utcában, vagy buszozunk is, és dédit is látogatunk, vagy messzebb merészkedünk, akkor az autóba betenni őket a kihívás nekem. Hanna egyedül száll be, és egyedül köti be magát, de mire ezzel végez, már régen elment a kedvem az indulástól. Amilyen gyors, ha futkározásról van szó, olyan lassú, ha készülni, enni, indulni, aludni kell... Ha sétálunk, akkor Hanna egy darabig motorozik, Mikolt ül a dupla babakocsiban, majd amikor Hanna elfárad, ő is beül. Ekkor 10+13+15+1 kgnyi cuccot tolok. Igyekszem mindezt egyenes terepen, vagy lefelé tenni... Elfáradok, mire hazaérünk.
Ebédre hazajövünk, ez egy és fél kettő között van valamikor. Van benne rutinom, de még így is legalább négyszer kell felállnom az asztaltól, mire minden sikerül. Hanna újabb produkciókkal kápráztat el bennünket, és leginkább nem eszik. Kivéve, ha épp olyan a kedve. Amúgy édes és nagyon ügyes, de véges a száma a főt ételeknek is, amiket megához vesz. Leginkább azt, amit én főzök. Így nem kell sokat gondolkodnom, viszont nem változatos eléggé.
Ebéd után kis játék, majd szieszta. Mindenkinek. Szerencsére ez megy a legjobban egész nap. Mindannyian pillanatok alatt elalszunk, én ébredek a leghamarabb, majd Hanna és végül Mikolt. Ha mimi sokat alszik, akkor Hannának jut egy kis egyke idő, amit nagyon hálásan fogad. Ilyenkor a legédesebb, suttog, míg Mikolt fel nem ébred és egyedül elvan akár másfél órát is. Nem rohangál, nem zajoskodik. Babázik, olvasgat, halkan zenét hallgat, imádom. (és még mindig nincs kiteregetve...)
Uzsonnázunk, megérkezik Mimi is, és innentől várjuk haza Danit. Vagy Hanna hozza a telefont, vagy Mikolt, felhívni, merre jár. Idővel lefáradnak idebenn, és újra indulni kell, vagy csak a verandára, vagy messzebb. Nekem ez már nagyon sok ekkorra, nem bírom fizikailag, így sokszor mire szegény Dani hazaér, már csak egy morgós nagykutyát meg két vinnyogó kutyakölyköt kap. Ha gyorsak vagyunk, megússzuk nagyobb hiszti nélkül, de az összekészülés még két felnőtt két gyerek felállásban is legalább negyed óra.
Vacsora nyolckor van, addigra vagy hazaérünk, vagy máshol ér. Nagymamák, dédi nagyszerű célpont, szívesen megyünk, a lányok is szívesen vannak máshol és egy kiscit lehet másra bízni, úgy, hogy azért mi is velük vagyunk. Fürdés kilenckor, aztán mese, előbb Mikolt fekszik, és már csukja is be a szemét, aztán Hanna balettelőadását élvezhetjük, aminek több felvonása is van, a mesével kezdődik és a holaludjak el felvonással folytatódik. Mire álom jön a szemére rendszerint fél éjfél.
Hát így... és észre sem veszem a pocakomat. Csak azt, hogy hamar elfáradok, hogy nem vagyok százszázalékos, hogy nem megy minden, amit eltervezek, ezért nem is tervezek sokat, az meg persze bosszant, hogy miért nem bírom. És imádom, hogy ketten vannak, hogy hárman lesznek, hogy Hanna énekel, mondókázik, kuckót épít, hogy tologatjás egymást a játékbabakocsiban, hogy Mikolt halandzsázik, hogy újra matrica, és iszonyúan elfáradok akkor, amikor nyavajások, betegek, hisztiznek, nem hallanak, mindent egyedül akarnak, nem figyelnek egymásra, nem alszanak el este... És tényleg sokat vagyok egyedül. De nem választanék más hivatást, épp így jó. A terhelés pedig folyamatos, nem egyik napról a másikra történik, talán ez az ok, ami miatt kívülről sokkal nehezebb, mint innen nézve.
És jó néha nem figyelni, hagyni őket, elengedni, másra bízni, jelen lenni, de csak fizikailag. És jó elmenni néha, kettesben lenni Danival, aztán visszajönni hozzájuk.
Azt gondolom, minden perc, amit velük töltök most, pótolhatatlan. A kapcsolatunk most alapozódik, Hanna épp kifelé igyekszik ebből az egységből, és ezt is jó érzés látni, megélni. El tudom engedni, és örülök, hogy menni akar. Mikolt kis matricám, vele még szoros a kapocs, és ezt is jó megtapasztalni.
Azért jó lesz letenni a pocakterhet és kézbe fogni, magamra kötni Áront. Változni fogunk és nem lesz könnyű, de így van jól.

Sabtu, 15 Mei 2010

Miket mondanak!

Mikolt egyre többet beszél. Egyelőre még csak az érti, aki sok időt tölt vele, de határozottan körvonalazódik egy "Mikoltnyelv".
A legújabbak Mikolt egyik szenvedélyével kapcsolatosak, úgymint a járművek. Mondogatja, hogy busz ezt suttogva és nagyjából a psz hangsorral illetve, és azt is, hogy volvo, amit teljesen Hannásan vúvú-ra fordítva. Hannát minden mellékhelységes útjára elkíséri, és kommentálja: pisi. Ezt már régen is mondta, aztán volt egy kis szünet, de mostanában újra előkapta.
És hogy összeszedjem még, a régieket is ideírom: Gyere, gyegye, ezt manapság úgy is kiabálja, hogy közben rángatja a nadrágomat, vagy fogja a kezemet és húz. Van inni, van mama, Hanna, papa, szja, baba.
Utánozza az állatokat, mostanra magától is kitalálja, hogy ki mit mond, a nagy kedvencem a cica nyávogása, amit nagyjából hangtalanul, de nagyon nagyra nyitott szájjal mutatja. Csattog a nyelvével a lóra, vauvau-t mond a kutyusra, és háp-ot a kacsára, nagyon rövid "á"-val. Aztán az oroszlán, amit torokmorgással mutat.
Ma pedig mindent, amit mondtam neki, ismételt, így volt tojás, kenyér, kutyus... És bármire, amit kérdezünk tőle és eldöntendő, a válasz függetlenül a szándéktól, "nem". Fejrázással és blazírt arckifejezéssel. Nagyon édes :)
Ha valami leesik, kommentálja: hoppá, a végén felfelé kanyarítva énekli.
És ha bármi mondandója akad, jön, megáll, előrehajol és csücsörítve csak mondja, mondja. :)
Hanna is produkál olyan mondatokat, amikben a szavakat még sosem hallottam. Van olyan, hogy tudom, mi lesz a vége, és nem hiszem el, hogy végigmondja. Tegnap az "atomtengeralattjáró" volt a soron következő, én pedig vissza kellett hogy kérdezzek, hogy tényleg jól hallottam-e. Tényleg.
Este a fürdőszobában öltöztettem, miután én már lezuhanyoztam. Érdekli a szoptatás téma, látta már, hogy elindult a tejem. Szíve szerint egész este ezzel foglalatoskodna, nyomkodná, hogy jöjjön belőle. Khm. Miután megbeszéltük, hogy elég, ezzel vált le rólam:
- Mama, ha majd elfogy a tejci a cicidből, töltünk bele másikat.
Egészen megnyugtató. :)
Ma az uzsonnából maradt egy falat. Nem akarta megenni, hiába kértem, hogy fogyjon már el a maradék, és elmosogathassam a tányért.
- Mama, azért nem tudom megenni ezt már, mert kipukkanódik a pocakom tőle.
Rosszabbnál rosszabb képeket csinálok, így inkább nem is teszem közkinccsé... Már tárgyaltam az angyalokkal, és ígéretet kaptam egy vakura. Nagyjából 4 éves projekt ez...

Jumat, 14 Mei 2010

Áronnal a 34. héten

78.4 kg. Kétszer is ellenőriztem. Áron nem hízhatott 2 kg-t egy hét alatt, szemben velem. Nem nyomaszt a szám, csak meglepődtem, és mert azt gondolom, hogy 80-nál indulunk majd, egyben azt is jelenti, közel az idő. Nem bánnám már, ha kint lenne, eddig nem sürgettem a múlást, de most nagyon jólesne "megszabadulni". Centiben 108. Mikolttal a 38. héten volt ekkora.
Elolvastam miket írnak, pihenjek sokat. Rendben... Hihi.
Meg azt is, hogy már több, mint 2 kiló és 40x centi. Rózsaszín a bőre és már nem mocorog olyan sokat. Dehogynem. Főleg este, még mindig, vagy ha társaságban vagyunk. Vagy ha a lányok kommunikálnak vele. A minap Hannának többször is adott pacsit, majd Mikolt is beszállt a mókába, lassan ő is ért valamit a pocakomból.
Aludni egyre nehezebb, ha ezt lehet egyáltalán még fokozni, bár ha nem eszem csak nagyon keveset, akkor jobb. A gyomrom viszont nem ég már annyira, mint korábban, ezt a renie-k igényének csökkenéséből tudom. A mozgáskorlátozottságról már sok szó esett, pont.
A hét feladata összekészíteni a cuccunkat, átnézni mi hiányzik. Kéne még egy szekrény, vagy komód, és egy kicsivel több idő magamban, csak vele.
... egyre kíváncsibb vagyok rá, egyre közelebb érzem magamhoz, egyre jobban kötődöm. Érdekes, és még mindig furcsa ha kimondom: kisfiam... :)

Kamis, 13 Mei 2010

Három nap

Három napja Hanna a saját, szép új ágyában alszik el. Vagy Dani, vagy én felmegyünk vele lefeküdni, és bár nem korán, sőt elég későn, de elalszik anélkül, hogy egyezkedni óhajtana. Becsukja a szemét, és szép csendben forgolódik. Ha én vagyok mellette, fogja a kezem. Ha Dani, akkor összebújnak. A minap úgy ébresztettem Danit éjjel egykor, hogy nem is láttam, hol van Hanna...
De ami ennél is érdekesebb, hogy reggelig nem jön át. Hallom éjjel, hogy felébred, forgolódik egy sort, de aztán alszik tovább.
Első lépésnek mindenképpen nagy, csodálkozom is reggelente, hogy már világosodik, és még üres Áron ágya, vagy Dani helye mellettem. Sőt, illúzióim sincsenek, hogy ez milyen hosszú távú siker, de egyelőre nagyon örülök. Elsősorban annak, hogy képes megnyugodni, elpihenni.
A vágyaim netovábbja az volna, ha mindez kicsit korábban történne, és lehetne egy fél óránk Danival felnőtt életet élni. Megbeszélni amit szeretnénk, vagy csak leülni kettesben...

Rabu, 12 Mei 2010

Babaszobás szülinap

Az első
A második
A harmadik...
Hanna születésnapján jutott eszembe, hogy idén majdnem elmaradt a babaszobás társasággal közös ünneplés.
Hanna születésekor kezdtem el blogot vezetni, az akkori babaszobán, és kerestem a vele egykorú babák anyukájának társaságát az ottani fórumon. Mert egyedül voltam, mert bizonytalan voltam, és mert nagyon jólesett kiírni magamból mindazt, ami történt velünk.
Annyira jó társaság jött össze, hogy egy idő után elkezdtünk személyesen is találkozni, eleinte biopiacon "pokrócoztunk", aztán ahogy hidegebbre fordult az idő, egymáshoz jártunk havonta, hogy a gyerekek játszhassanak egymással, mi pedig beszélgessünk egy jót élőben is.
Együtt ünnepeltük az első születésnapot is, akkor még 10 családdal. Készült egy közös kis könyv is ajándék gyanánt, nagy izgalommal készítettük, készültünk és igazán nagyon szépen sikerült.
Út közben aztán volt egy kis lemorzsolódás, de heten biztosan maradtunk. A második szülinapot nálunk ünnepeltük, Botond és Domi hiányoztak sajnos, ők utólag "mancsoltak" a közös képre.

Idén csak Soma hiányzott, ő is csak Zsombor örömteli érkezése okán. Hat hároméves kiegészülve az azóta szép sorjában érkezett kistesókkal (5 pici meg egy pocak) így is eljöttek hozzánk. Volt játék, újra ismerkedés, mert elég régen találkotzunk személyesen utoljára, aztán torta gyertyával. Az ajándék gyártás idén elmaradt, de a lényeg, hogy együtt voltunk, hogy édesek voltak a kicsik és hihetetlen nagyok a nagyobbak.
Köszi, hogy eljöttetek, nekünk nagyon jólesett újra látni Benneteket.
Folyt.köv.

Selasa, 11 Mei 2010

Helyzetjelentés és a 35. hét

Hanna:
Tegnap délután nyűgösen ébredt. Az ölemben ülve uzsonnázott, és csak könyvet olvasni vágyott estig. Amikor Dani végre hazaért (úgy hét körül) kicsit kimentünk a verandára levegőzni, közben megfőtt a virslivacsora is, amit még kint ettünk meg. (a verandáról jutott az eszembe, hogy amikor télen fél ötkor már sötét van, és még az eső is szemerkél, semmi esélyünk kimozdulni a verandán túlra. Kellene csinálni egy olyan játszót, vagy teret, vagy kertet, vagy bármit, ahová sötétben és esőben is ki lehet vinni a gyerekeket, van egy kis élet, társaság és még az sem nagy baj, ha valamelyiknek épp folyik egy kicsit az orra... és akkor eszembe jutott Sydney... és abbahagytam az álmodozást)
Vacsora közben Hanna Dani ölében ücsörgött, elég hosszasan, úgyhogy úgy döntöttem, felhívom a doktornéninket, megnézné-e valamikor a lányokat.
Estére már lázas volt, a miágyunkban töltötte az éjszakát, óránként itattam.
Ma délelőtt (miután negyed hétkor útra keltünk Danival az Istvánba vérvételre (hogy mi a fenének kellett odáig elmenni nem tudom...) majd kilenc előtt nem sokkal friss pékáruval felszerelkezve hazatértünk) voltunk is Marika néninél, a diagnózisa tüszős mandulagyulladás. Legalább tudom, nem H1N1...
Nem szokott, de most antibiotikumot írt.
1. Nem szeretnék antibiotikumot.
2. A homeopátiás doktronéninkről már írtam... Fél órám lett volna a kórházban sorba állva felhívni időpontért, amit mondanom sem kell, elmulasztottam.
3. A következő lehetőségeim vannak:
- beadom az antit, ezzel meggyorsítva, de hosszútávon nem megkönnyítve a gyógyulást, plusz kicsit talán megakadályozva Mikolt megfertőződését.
- várok holnap reggelig, és felhívom, addig pedig nézem a beteg gyerekemet, itatom, és igyekszem kitalálni, mit adjak neki.
Hanna jó beteg. Kialussza, nyugton van, iszik, segít. Most a kanapén alszik, nem akart felmenni az ágyba, inkább viseli, hogy Mikolt mindebből nem ért semmit, és gyakran odamegy hozzá, meglegyintgetni.
Mikolt:
Huncut, de nagyon. Vigyorog, jól van szerencsére. Igyekszem elkerülni, hogy elkapjon bármit Hannától, bár ez nehéz, mert Hanna mostanában a kezét állandóan a szájában tartja, Mikolt pedig mindent megkóstol...
A legújabb két szavas mondata: Huvvan. Vagyis hol van? :):)
Öt foga jön egyszerre, négy rágó és egy szemfog. Hasmenés, és víztiszta orrfolyás már nem is meglepő. Kicsit köhög is, de a tüdeje felett nincs semmi elváltozás. Úgyhogy egyelőre nem foglalkozom ezzel.
Hanna ágyára a létrán egyedül felmászik, reggel az az első, hogy a létrát leveszem. Nem érem utol ugyanis, mire feljutok utána, már biztosan a felülről kacarászik.
Áron:
Nő. Azt írták, hogy most fog igazán nagyot, de ezt nem érzem. Erősödik inkább, nem óriás, de nem picike. A bal oldalamnál van a háta, a popsiját sokszor dugja, és a térde rendszerint a jobb oldalamban van. Mint anno Mikoltté. Szereti a társaságot, és egyáltalán nem érdekli, ha simogatom. Bezzeg Danitól megnyugszik, elcsitul ha nagy a dübörgés odabenn. A héten először fogalmazódott meg bennem, szeretném a kezemben fogni már. Kíváncsi vagyok rá, ahogy a család is egyre komolyabban veszi, hogy nemsokára köztünk lesz. A dédi folyton emlegeti. :)
Az előkészületekkel így állunk:
Érdekes volt teregetni a babaillatú apró kék ruhákat, egy rózsaszín sem volt benne. :)
A múlt hét végén vettünk végre egy komódot is, ha eldöntöttem, hogy kivasalom-e az első adagot vagy sem, akkor bekerülnek majd a helyükre.
Ez a kellemes rész, a szülés gondolatától egyelőre nem vagyok feldobódva. Danit kértem, ezúttal válallná-e ő ezt a feladatot, erre azt válaszolta, hogy ugyan mááár, utána aztán olyan jóóó nekem. Igyekeztem felidézni, úgy emlékszem, már Mikoltot sem szerettem volna megszülni pár héttel az indulása előtt. Meg arra is jutottam, hogy közben is és utána is tényleg jó volt nekem, úgyhogy bízom benne, hogy amikor már nagyon elég lesz, a kedvem is megérkezik.
A gyomrom ég (újra?), a derekam fáj, egyre kevesebb alvással is beérem. Ha leülök, elgondolkodom, hogy felálljak-e, és nagyon hálás vagyok Mikoltnak, aki a lépcsőn lefelé is kézen fogva szeret már közlekedni.

Senin, 10 Mei 2010

Hanna alkot

Hanna nemrégen fedezte fel a rajzolás, festés, krétázás igazi értelmét. Azt, hogy meg lehet örökíteni, le lehet másolni a világ dolgait. Azóta megállás nélkül alkot. Papírt kér, tollat, zsírkrétát, ceruzát, kint rendes krétát használ, mikor mihez van kedve.
Sajnos ha rajtam múlna nem sokat rajzolnánk, én egyáltalán nem vagyok ügyes ebben, inkább gyurmázom vele egész nap... Azért a nagypapától volt mit örökölni, meglátjuk meddig fogja ennyire lekötni a dolog, de egyelőre szemünk elkerekedik, amikor egy egy mű elkészül. Szerintem zseniális, teljesen felismerhető és egészen kreatív. Bár én elfogult vagyok, másrészt hasonló szinten tarok, mint ő... vagy nem is... :)
Stílusgyakorlatok napocskára, emberre, mackóra.
Medve kifinomultabban, profil és teljes alak.
RákocskaÉs végül a kedvenceim, krumplimama és kis krumpliMikolt
A festések közül pedig az első Hannáé, a második Mikoltté. Ő is egészen tehetséges :):)

Minggu, 09 Mei 2010

Ébresztő

Az elmúlt több mint három évben két kezemen meg tudnám számolni, hányszor fordult elő, hogy reggel magamtól ébredtem.
Hanna általában sírással kezdte a napot piciként, majd kicsiként is, manapság pedig leginkább édesdeden alszik mellettem. Imádom nézni ahogy békésen szuszókál... Sosem gondoltam volna, hogy eljön ez az idő.
Ki más lehetne akkor a vekker? Természetesen a jelenlegi legkisebb, aki mély baritonban zengi el magát:
- Mamaaa, gyegyeeee.
Hát lehet ennek ugrás nélkül ellenállni? :):)

Sabtu, 08 Mei 2010

Egészségről meg testi épségről

Hanna torka mára egészen szépséges lett. A nyelvgyökén és a garatban még van egy pár apró tüsző, de már se nem piros, se nem gennyes.
A homeopátiás dokinénink szerdán és csütörtökön továbbképzést tartott, így nem tudtam elvinni hozzá, de miután a hőemelkedése már szerdán elmúlt és a torka is javult, úgy döntöttem, ha csütörtökön is látom a javulás jeleit, nem hívom.
Az antibiotikumot nem kapta meg, helyette a mercurius solubilis 15 CH-t kapja napi 3x2 golyót, emellett oscillococcinumot, C vitamint nagy adagban, D vitamint, belladonnát, és béres cseppet.
Tegnap este letolt nadrággal forgott az előszobában majd természetesen el is szédült, és nekiesett a pad sarkának homlokkal... Traumeel. Javul.
Mikolt tegnap délután bemászott az autóba, miközben én megpróbáltam szemétmentesíteni. Előszeretettel ücsörög odabenn, kormányoz, rángatja a sebességváltót. Ott voltam, figyeltem rá, csak azt nem vettem észre, hogy Hanna készségesen kinyitotta neki a vezető oldali ajtót, Mikolt pedig arccal előre kiesett az ülésről... Estére bedagadt a szeme. Neki is kenegetem traumeellel, most épp lilás pirosas, és alig lát ki rajta.
Éjjel háromszor keltem hozzá, ami szokatlan. Reggel hőemelkedéssel ébredt, leverten. Megpróbáltam belenézni a torkába, nem látni semmit. Reggeli után sokkal jobb kedvű volt már, iszik rendesen, csak pillanatnyilag tanácstalan vagyok, mi legyen a továbbiakban. Természetesen, mivel Hanna jobban volt, reggel nem hívtam a homeos dokinénit, így a mai napra már nem tudok vele megbeszélni semmit, ráadásul jön a hétvége...
Nem vagyok feldobva...
Dani tegnap megkapta az új influenza elleni védőoltást, ötünk közül egyelőre ő az egyetlen. Mi így döntöttünk... Mára fáj a feje, karja, rázza a hideg... Vagy már bújkált benne valami, vagy a mellékhatások. Azt mondjuk nehezményezem (nem értem és elég dühös is vagyok miatta), hogy asszisztens adta be az oltást és orvos előtte meg sem vizsgálta.
Áron és én jól vagyunk.

Jumat, 07 Mei 2010

Nappal cumitlan

Elfelejtettem írni erről. Pedig nagy cumis Hanna, emiatt pedig különösen nagy dolog, hogy nappal már egyáltalán nem cumizik, kizárólag alváshoz.
Nem erőltettem, mert úgy gondoltam, mint ahogy a szobatisztaságnak, ennek is eljön az ideje. Pedig nap közben engem is zavart már ha a szájában volt, sokszor kellett elvennem tőle, és megbeszélni, hogy a cumi az autóban és alvás közben rendben van, de egyébként semmi szükség rá. (a cumik az ágyban voltak, de ott hamar elérte őket, és kiszolgálta magát) Aztán Dani egy nap kiborult, hogy Hanna első fogacskái kicsit előrébb állnak, és arra jutott, hogy az autóból kiveszi ami ott volt, marad a kendő, ezzel legyen elég az utazás közbeni komfort. (a többi cumit pedig dobozba tettem, este választhat belőle kettőt, amivel alszik)
Hanna elsőre nemtetszésének adott hangot, aztán beszélgettünk arról, hogy az ovisok már nem cumiznak. Ez a téma többször is felmerült az elmúlt három hónapban, de tettek nem követték még. Aztán pedig együtt azt találtuk ki, hogy varrunk egy zsákot, amibe bekerül majd az összes cumija, és azt kitesszük a Mikulásnak, hozzon cserébe valami szépet. Jelenleg a kutyás labda a szépség, de ezen még van ideje gondolkodni.
Nagyon lelkes lett az ötlettől, és két nap kellett csak ahhoz is, hogy az autóban se kérje a cumit. Az első kettőn még megkérdezte, hol van, azt válaszoltam, hogy otthon az ágyban, hiszen ő már olyan ügyes nagylány, hogy nincs rá itt szüksége.
A minap Mikolt cumija is otthon maradt, a kicsi reklamált, mire Hanna:
- Mikolt te is nagylány vagy már, nem kell neked a cumi.
A táskámban végül találtam egyet, amit a kisebbik meg is kapott, Hanna rezzenéstelen arccal viselte, hogy neki nem jutott. Tényleg nagylány.

Kamis, 06 Mei 2010

Mikolt beszél

Eddig utánozta amit hallott. Pár napja pedig használja is a szavakat. Rövid felsorolás emitt, mikor mit mond, hogy el ne felejtsem...
Reggeli ébredéskor: Mama gyegye
Áll a polc mellett, könyveket válogat. Megtalálja Boribont, leveszi, és mondja: Eszt. És hozza. :):)
Néz kifelé az alőszobában és kiabál: Papa huvvan.
Ha szomjas: Enne (inni)
Határozottan és relatív jól használja a nem-et is: Mem. És rázza hozzá a fejét. Relatív, mert annyira szereti, hogy ha evés közben kérdezem, sokszor az igent is így jelzi. :)
Az igen egyéb esetekben egy kis morgás, amit úgy, de úgy szeretünk :):)

Rabu, 05 Mei 2010

Helyretett

Pár napja Mikolt este kapta meg a vitaminját. Mivel mindent ugyanúgy csináltunk vele este, ezt az egyet leszámítva, azt gyanítom ez okozta a kisebb fennakadást az elalvással kapcsolatban.
Már régen fent voltunk Hannával az emeletes ágyban, ő még mindig mondókázott. Kapargatta a falat, énekelgetett, rakosgatta a játékokat. Amúgy nagyon édes volt, csak kicsit zajos. Aztán ráunt a játékra is, és engem kért.
Mondtam Hannának, hogy lemegyek, kicsit ölbe veszem, az biztosan jót tesz neki, és elalszik hamar, ő pedig maradjon a helyén, mert jövök vissza. Fél perc sem telt el, hallom, jön le a létrán. Megállt a sötétben félúton, de tartottam tőle, ha Mikolt észreveszi, újra felélénkül pedig épp elcsitult az ölemben. Rászóltam hát a nagyobbra, menjen vissza most, megyek máris.
Ezt a választ kaptam:
- Jól van, jól van, ne Hannázzál már, megyek épp felfelé...
...
Tegnap este azt játszották, hogy Olszaországba költöznek. Hanna a hazafelé vezető úton egyfolytában a költözésről beszélt, arról, hogy vegyünk egy új házat, amit a bácsik megcsinálnak nekünk, és ha kész, költözzünk oda. Dani hallgatta egy darabig, aztán elbeszélgettek a terveikről:
- Hanna, olyan sokáig készült a házunk, és olyan sokat dolgoztunk vele, szerintem egy kicsit még maradjunk itt, ne most költözzünk.
...
- Papa, ha te így gondolod... Nagyfiú vagy már, maradhatsz ott egyedül is, mi pedig elköltözünk az új házba.

Selasa, 04 Mei 2010

Így vagyunk

Hanna:
Kilábalt a tüszősmandulából, olyan ügyes beteg, hogy öröm nézni, ahogy napról napra jobban lett. Pénteken gyakorlatilag semmit nem lehetett már látni a torkában, meg is könnyebbültem, hogy sikerült antibiotikum mentesen tartani.
Tegnap előtt kezdte fájlalni a pisilés közben a punciját, akkor még semmit nem lehetett látni rajta. Tegnap délelőtt rendesen beütötte, megcsúszott és egy korlátdarab fogta meg épp a legrosszabb helyen. Annyira fájt neki, hogy összegörnyedt. Este, amikor meg szerettem volna nézni, azt mondta, már nem fáj... dehogynem fájt neki, teljesen piros és a bőre fel van sebesedve. Gyanítom, hogy az egyedül popsitörlés az okozó.
Mikolt:
Pénteken hőemelkedéssel kezdtük a napot, meg lila szemmel. Nap közben volt még egy kis hőemelkedés, viszont péntek óta gyakorlatilag semmit nem evett. este sikerült benéznem rendesen a torkáig, amikor Dani is segített. Tüszők, tüszők... Nem úszta meg. Pénteken éjjel magam mellé vettem Áron ágyába, ő nem viseli olyan jól a betegséget, mint Hanna. Nem iszik, rettenetesen nyűgös, kézben kell lennie, és semmit nem volt hajlandó a szájába venni. Gyógyszert sem...
A hétvégénk gyakorlatilag arról szólt, hogy kipróbáltam mindent, amit csak lehetett annak érdekében, hogy három falat/étkezés jusson a pocakjába, nem ment könnyen. A hőemelkedése viszont pénteken este elmúlt, és nem is jött vissza. Ma már evett, jóízűen, a torka pedig sokat javult.
A szeme tegnap még fekete volt, és kezd klasszikus monoklija lenni. mára már vannak benne sárgás és kékes árnyalatok is. A duzzanat is elkezdett visszahúzódni, már látjuk a szemét rendesen...
Szombat óta esténként mindkét karja és lába apró piros pöttyös. A 15 hónapos oltás lehet gyanús, a béres csepp vagy a nurfen.
Megpróbálok időpontot kérni a bőrgyógyász doktornéninktől...
Áron:
Remekül van. :)
Én:
Szombaton elkezdett fájni a torkom. Az arcomat ma is érzem, a torkom sokkal jobban van. Mondjuk nekem nincs mandulám, így minden a légcsövemre és a tüdőmre megy. Kicsit megszeppentem, nem szeretnék igazán lebetegedni, kúrálom magam nagy erőkkel, és reménykedem. Azt hiszem nem használ a h1n1 őrület, meg a beszorultság, nem igazán pozitív a szuggesszió amit mindenfelől hallunk, kapunk...
Dani:
Ő úgy döntött kimarad ebből a körből, amit egyáltalán nem bánnék. Az oltás utáni napon kicsit fájlalta a mindenét, de miután megkértem igyon rendesen és ezt megtette, egészen jól lett. Azóta teljesen rendben van.

Senin, 03 Mei 2010

Áron manócska a 36. héten

Valamiért minden gyerekünkkel nagyon vártam ezt a számot. Talán a megnyugtató érzés, hogy mostantól nem koraszülött ha megérkezik, bár nálunk a gyerekek többnyire pontosak. Vagy mert innentől visszafelé lehet számolni, és már úgy vágyom rá, hogy a kezemben foghassam, megszaglásszam, újra szoptathassak...
Nem mondhatnám, hogy gyorsan eljött ez a nap, és ha belegondolok, hogy még négy hét van hátra, akkor még mindig olyan távolinak érzem a végét. Pedig egyre jobban foglalkoztat a szülés gondolata, és elkezdődött az igazi pakolgatós időszak is. Ha bírnám...
Egy hete számolgatnom kell a mocorgást. Sokszor elfelejtem, de a rendszeresség nem változik, így nyugodt vagyok, ha épp nem is tudom, hol tartottam. Délelőtt van egy intenzívebb ébrenlét, délután alszunk mindannyian, aztán késő délután és késő este egy egy újabb hosszabb periódus, amikor nagyon sokat mozog. A simogatásra még mindig nem reagál látványosan, de az sem zavarja, ha a lányok nyomkodják. Békés, keresem a legmegfelelőbb szót napok óta, de nem találom. Masszívnak, de melegséggel telinek érzem, olyannak, akihez jó hozzádőlni, mert megtart.
Dani tegnap este azt mondta, látja rajtam Áront, megváltozott az arcom is. Egyre inkább befelé figyelek gondolom, legjobb volna egy kietlen tengerparton ülve bámulni a hullámokat...
A szülés... érdekes, ahogyan változik a gondolat. Nincs kedvem. Vagy erőm... vagy félek, de ez nem a jó szó. Csak tudom, mi vár ránk, és egyelőre nem érzem magam késznek. De ahogy telnek a napok, és egyre nehezebben mozgok, és egyre kellemetlenebb a nyomás az ágyékomban, a derekamban, lassan eljutok majd odáig, hogy mindegy lesz, csak jöjjön. Ma épp elkezdtem köhögni, és fáj az arcom, be van dugulva az orrom, valószínűleg még egy pár napig eltart, mire rendbe jövök. Így aztán végképp nincs erőm a szülésre koncentrálni... Meg persze az is világos, hogy amikor itt lesz az ideje, úgyis kapok valahonnan.
A szüléshez kapcsolódóan jelenleg nyitva hagyva a lehetőséget, de egyre inkább efelé billenve, azt hiszem, ha minden rendben lesz mindenkivel, akkor szülés után rögtön hazajövünk. Mikoltot két nap után hoztuk haza, a csecsemőorvos aznap látta először. Mindent, amit tudnom kell a gyakorlatban tudok, és inkább igyekszünk megoldani, hogy itthon nyugodtan lehessek (lányoknak programot szervezhetnek a nagyszülők) mint idegenben idegenek között. Daninak egy óra az út a kórházig, a lányokat sem cibálnám naponta, az éjjelekről nem is beszélve... Ha pedig látogatási tilalom lesz, akkor végképp nem szeretnék bent maradni... A rizikók természetesen a mérleg másik serpenyőjében sorakoznak, még beszélnem kell a gyerekorvosunkkal, akinek elvileg minden nap látnia kell az újszülöttet. Karácsonykor pedig kérdés, erre kapható-e...
A kórházi csomagot biztos ami biztos, úgy pakolom, hogy a bentmaradás lehetősége is megmaradjon, bár egyelőre a lista összeírásánál elakadtam. A kisbőrönd már feljutott az emeletre, de még üres...
Képeket mostanában nem csináltam, borzasztó rendetlenség van és kezd kaotikussá válni a ház. Egészen jól viselem. :) Ja és 79,4 kg és 108 cm a pocak. Nem csoda, ha nem mozgok túl légiesen.

Minggu, 02 Mei 2010

Újra tavasz

Piros napunk van. Reggel miután felöltöztettem a lányokat, majd én is eljutottam a pizsama után a nappali szettig és örömömben, hogy süt a nap és jók a fények csináltam pár képet rólu(n)k, csak akkor vettem észre.
Mikolt ma először copfot kapott, nem túl lelkes tőle...
Tegnap bőrgyógyásznál voltunk vele, azt mondta, felső légúti vírus, adott krémet, és megkérdezte, látta-e szemész. Nem látta... Lelkiismeret furdalásomban kerestem egyet, pénteken ha eljutunk elviszem. Szépen gyógyul, egészen sokszínű a smink, már vannak benne sárgás árnyalatok is. (többen mondták mostanában, hogy kezd a két szeme árnyalata hasonlítani... hát szerintem fénytől is függ, de itt nem éppen ezt látom... :))
Olyan gyönyörű idő volt, hogy mellényben voltunk kint, barátokkal találkoztunk, Vadasparkban barátkoztunk a csacsikkal, motoroztunk. Mikolt úgy tűnik nem szeppent meg a múltkori inzultus után, etetni akarta őket. Egész más, amikor süt a nap és nincs hideg... Gyerekekkel lenni úgy, hogy van társaság is, ezerszer könnyebb. Jó volt látni őket, ahoyg örültek egymásnak, mandarinoztak (Flóra egy egész óvodának velegendő mennyiséget hozott), játszottak, mi pedig hárman anyukák ültünk és beszélgettünk. Idill.

Sabtu, 01 Mei 2010

Ádvent

Vasárnap gyújtjuk meg az első gyertyát. Hogy min, azt még nem tudom, keresem a tavalyi minimál"koszorút", hátha megtalálom...
Az ajtónkra már kikerült a koszorú, egészen ünnepi a hangulat kintről befelé. Kár, hogy a tavaszi időnek vége, esik és sötét van.
Tegnap a lányok a nagyszülőknél voltak délután. Kihasználva az alkalmat, minden gyereknek becsomagoltam az ajándékát. Már csak szalag kell rájuk, és hogy el ne felejtsem melyik melyiküké, mindegyikük másmilyen csomagolópapírt kapott. A gardróbban sorakoznak a szerkény tetején, de ez titok...
Hanna elővette a kis Jézusról szóló könyvet. Ő is készül. Papírból kis csomagot gyártott, amit majd el kell vinnünk a templomba.
Érdekes és különleges ez a készülődés, mert egyben Áron érkezését is jelenti.