És elérkezett a 38. is

Éjjel, amikor végre ágyba kerültem, (mostanában inkább megvárom, míg beájulok, mert a forgolódásnak nem látom sok értelmét, ráadásul két szuszogit is zavarok az állandó ficergéssel...) Áron maratoni helyezkedést rendezett. Voltak benne nagyon kellemetlen aspektusok is, mindemellett jó érzéseim voltak, hogy elindult lefelé ez a kismanó. Ma hajnalban arra ébredtem, hogy nagyon fáj... Hanna indult így, azonnal két perces és igencsak intenzív fájásokkal.
Kibotorkáltam a fürdőbe, a szokásos körre, és a szokásoson kívül úgy tűnt, engem is levett a lábamról az a virus, amivel Mikoltot ápolgatom. Azért kétszer már átéltem a szülés előtti semmivel sem összehasonlítható fájdogálást, és a hascsikarás nem a legjobb kifejezés ennek leírására. Volt mind a kettőből, de nem tudtam eldönteni, hogy valóban elindult-e Áron, vagy ezek csak jóslók, kiegészítve a másik jellegű fájdalommal.
Felébresztettem Danit is, mert idővel csak a vajúdós fájások maradtak, rendszeresen 10 percenként, olyan igazi erősödő, csendben maradósak, három órán keresztül. Dani közben felkelt, abban maradtunk, hogy nálam hagyja a telefonját, hogy bármikor elérjem, és ha kell hazajön. Hajnali öttől reggel nyolcig tartott, aztán elaludtam. Mikolt ébresztett, és fájdalomnak nyoma sem volt...
Pedig már egészen ráhangolódtam, és meg is kedveltem ezt a dátumot is.
Mindenesetre készülődik odabenn valami, én pedig szedegetem szorgosan a homeos bogyókat, és igyekszem készen állni.
Pocakkép, szerintem egészen lent van...

(Mikolt miatt jobb, hogy így történt... szegényem egészen vacakul volt ma.)
Csináltam egy képet az összehasonlítás végett is, a 34. héten ekkora volt Áronuraság, meg nem utolsósorban nem látszik a végtelen megviselt arcom sem :):) (nem is olyannnagy) Megméretve 111 cm és 80.2 kg. Mondom én, hogy ez a nyolcvan a szülési súly...