Gyerekmentes délelőtt

Valószínűleg az utolsó Áron érkezése előtt. A hét annyira sűrű és nekem olyannyira fárasztó is volt, hogy azt kívántam, legyen egy fél napom, amikor nem a megszokott menetrendünk szerint zajlik az élet.
Hanna a héten elhagyta a füleit, akárhogy kértem, szóltam, nem reagált, ezt viselem a legnehezebben... Ha válaszol, az sokkal könnyebb, mégha a válasz az is "nem". Mikolt akarata mellett nem tudok labdába rúgni. Eszközöket kellene találnom, amivel eljutunk a mindkettőnk számára elfogadható kompromisszumig, de eddig nem sikerült. Hannával ez az időszak annyiban egyszerűbb volt, hogy teljesen jól fogadta az alternatívákat. Mikolt nagyon más. Elképzelése van, konkrét, és nem tűr beleszólást. Megsértődik, kiabál, nem kér a felajánlott lehetőségekből.
Mindemellett mindketten sokkal gyorsabbak, mint én, a nappaliba már nem is megyek, a magam érdekében. Mikolt pakol, leginkább szét. Hanna is pakol, vele legalább néha lehet rendet is csinálni...
A héten volt születésnap, oltásmizéria, így lelkileg is volt min elmélkednem...
Ma reggel anyukám átjött, mi pedig el. Hanna egészen jól fogadja az elmeneteleinket, ha azok végesek, és nem túl hosszúak, Mikolt még nehezen enged el, ha meglátja a nagyszülőket kicsit mindig megszeppen. Ma is így volt, de hamar sikerült elterelni a figyelmét, és amikor hazaértünk, nagy kacagással, sikongatással fogadott.
Voltunk thai masszázson, a lábam elmondhatatlanul jól esett ez a kényeztetés. Próbáltunk elintézni pár apróságot, amiből végül csak annyi sikerült, hogy a hasleszorítómat elhoztuk Gabi barátnőmtől és végre megnéztük a 13 hónapos Hannájukat. Végül pedig ebédeltünk, amiben nekem mindig az a legjobb, hogy nem kell hetvenszer felállnom és senki nem kér abból, amit én eszem. Beszélgettünk, felnőtt dolgokról, olyasmiket tudok meg ilyenkor Daniról, amit amúgy nem tudunk átbeszélni, és ez nagyon jó. Beszélgettünk a lányokról is természetesen, mint mindig, amikor két percnél több időt töltünk nélkülük.
Mire délután le kellett őket tenni, már otthon is voltunk.