Áron manócska a 36. héten

Valamiért minden gyerekünkkel nagyon vártam ezt a számot. Talán a megnyugtató érzés, hogy mostantól nem koraszülött ha megérkezik, bár nálunk a gyerekek többnyire pontosak. Vagy mert innentől visszafelé lehet számolni, és már úgy vágyom rá, hogy a kezemben foghassam, megszaglásszam, újra szoptathassak...
Nem mondhatnám, hogy gyorsan eljött ez a nap, és ha belegondolok, hogy még négy hét van hátra, akkor még mindig olyan távolinak érzem a végét. Pedig egyre jobban foglalkoztat a szülés gondolata, és elkezdődött az igazi pakolgatós időszak is. Ha bírnám...
Egy hete számolgatnom kell a mocorgást. Sokszor elfelejtem, de a rendszeresség nem változik, így nyugodt vagyok, ha épp nem is tudom, hol tartottam. Délelőtt van egy intenzívebb ébrenlét, délután alszunk mindannyian, aztán késő délután és késő este egy egy újabb hosszabb periódus, amikor nagyon sokat mozog. A simogatásra még mindig nem reagál látványosan, de az sem zavarja, ha a lányok nyomkodják. Békés, keresem a legmegfelelőbb szót napok óta, de nem találom. Masszívnak, de melegséggel telinek érzem, olyannak, akihez jó hozzádőlni, mert megtart.
Dani tegnap este azt mondta, látja rajtam Áront, megváltozott az arcom is. Egyre inkább befelé figyelek gondolom, legjobb volna egy kietlen tengerparton ülve bámulni a hullámokat...
A szülés... érdekes, ahogyan változik a gondolat. Nincs kedvem. Vagy erőm... vagy félek, de ez nem a jó szó. Csak tudom, mi vár ránk, és egyelőre nem érzem magam késznek. De ahogy telnek a napok, és egyre nehezebben mozgok, és egyre kellemetlenebb a nyomás az ágyékomban, a derekamban, lassan eljutok majd odáig, hogy mindegy lesz, csak jöjjön. Ma épp elkezdtem köhögni, és fáj az arcom, be van dugulva az orrom, valószínűleg még egy pár napig eltart, mire rendbe jövök. Így aztán végképp nincs erőm a szülésre koncentrálni... Meg persze az is világos, hogy amikor itt lesz az ideje, úgyis kapok valahonnan.
A szüléshez kapcsolódóan jelenleg nyitva hagyva a lehetőséget, de egyre inkább efelé billenve, azt hiszem, ha minden rendben lesz mindenkivel, akkor szülés után rögtön hazajövünk. Mikoltot két nap után hoztuk haza, a csecsemőorvos aznap látta először. Mindent, amit tudnom kell a gyakorlatban tudok, és inkább igyekszünk megoldani, hogy itthon nyugodtan lehessek (lányoknak programot szervezhetnek a nagyszülők) mint idegenben idegenek között. Daninak egy óra az út a kórházig, a lányokat sem cibálnám naponta, az éjjelekről nem is beszélve... Ha pedig látogatási tilalom lesz, akkor végképp nem szeretnék bent maradni... A rizikók természetesen a mérleg másik serpenyőjében sorakoznak, még beszélnem kell a gyerekorvosunkkal, akinek elvileg minden nap látnia kell az újszülöttet. Karácsonykor pedig kérdés, erre kapható-e...
A kórházi csomagot biztos ami biztos, úgy pakolom, hogy a bentmaradás lehetősége is megmaradjon, bár egyelőre a lista összeírásánál elakadtam. A kisbőrönd már feljutott az emeletre, de még üres...
Képeket mostanában nem csináltam, borzasztó rendetlenség van és kezd kaotikussá válni a ház. Egészen jól viselem. :) Ja és 79,4 kg és 108 cm a pocak. Nem csoda, ha nem mozgok túl légiesen.