Az elmúlt több mint három évben két kezemen meg tudnám számolni, hányszor fordult elő, hogy reggel magamtól ébredtem.
Hanna általában sírással kezdte a napot piciként, majd kicsiként is, manapság pedig leginkább édesdeden alszik mellettem. Imádom nézni ahogy békésen szuszókál... Sosem gondoltam volna, hogy eljön ez az idő.
Ki más lehetne akkor a vekker? Természetesen a jelenlegi legkisebb, aki mély baritonban zengi el magát:
- Mamaaa, gyegyeeee.
Hát lehet ennek ugrás nélkül ellenállni? :):)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar