Üsse kavics

Ma jöttem rá, hogy igazából szeretem a telet.
Az olyat, mint amilyen ma is volt. Fehér, nulla fok körüli, szélmentes, napsütéses.
Ilyenkor jólesik kimenni, a lányok is sokkal lelkesebben öltöznek és alig várják, hogy induljunk.
A Normafához mentünk, hogy szánkózzunk egy hatalmasat, mielőtt tényleg tavasz lesz és virágszedni lehet csak. :)
Fogassal felmentünk a Szabadság hegyig, onnan sétáltunk. Mikolt Dani hátán, Hanna szánkón, Áron a zsebben rajtam. Mari és Pali is velünk tartottak, Pali is húzott egy szánkót, abban bízva, hogy Mimi felül rá. Ki is próbálta, de az első bizonytalanságnál, vagyis amikor a szánkó álló helyzetéből megmozdult, kiabált, hogy inkább leszállna.
A Normafánál sok ember, rengeteg szánkó és síző volt. Hannának már a látvány elég ingert szolgáltatott, alig lehetett meggyőzni, hogy érdemes továbbsétálni. Állt, és nézte a síző kisfiút, a kergetőző kutyákat, a rohangáló gyerekeket. Nekem pedig olyan érzésem volt, mintha egy messzi síparadicsomba csöppentem volna. Komoly nosztalgiát éreztem a sílécemmel kapcsolatban.
Mikoltnak is nagyon jó kedve volt egész délelőtt, úgy tűnik, a nyári gyerekünk a napsütésben és a plusz fokokban tényleg kienged, még a szánkóra is felmerészkedett és Marival kétszer is lecsúsztak a domboldalon.
Mielőtt hazafelé indultunk volna, ittunk egy teát, és vettünk pár rétest is, ami a Normafa hangulathoz szervesen hozzátartozik.
Ha mától egy darabig még tél lesz, de ilyen ragyogó, ígérem nem panaszkodom... :)