Az elemetes

Az ominózus szülinapozós éjjelig dorbézolós esténk után Hanna nem mutatott túl nagy hajlandóságot a korai de legalábbis a "normális" időben történő fekvés iránt. És aziránt sem volt egy cseppet sem belátó, hogy a szülei lassan elérkezettnek látják, hogy néhány percet kettesben töltsenek, ami viszont úgy nehezen kivitelezhető, ha ő fél éjfélig valamelyikünk kezét fogva elmélkedik ébren...
Voltak dilemmáim azzal kapcsolatban, hogy a beszerzett galériás ágyat összeszereljük-e Áron érkezése előtt, vagy várjon még. A hét extrém alvási, nemalvási tapasztalataiból aztán arra a konklúzióra jutottunk, hogy ha megpróbáljuk, legfeljebb sikerül.
A terv az volt, hogy szombaton elviszem Hannát (aztán már Mikolt is belekerült a lányos program résztvevői közé) valahova, míg Dani és Pali szerelnek. Aznap reggel úgy éreztem, messze meghaladja a képességeimet még egy délelőtt egymagamban a kettővel, így alakult, hogy aznap Danival kiegészülve Millenárisoztunk, az ágy programpontot pedig elnapoltuk.
Este Hanna a születésnapi csomagok között megkapta dobozban néhány alkatrészét a elemetesnek, és gyanítom azért sem örült kicsattanóan az ajándéknak, mert már hónapok óta emlegetjük, hogy ez lesz az. Miért is lepődött volna meg?
Vasárnap délután aztán eljött Pali, és Danival nekiálltak, hogy nagylányos kuckót építsenek a háromévesnek, mi pedig egy ideig lelkesen segédkeztünk, aztán jobbnak láttam kivinni őket a temetőbe mécseseket nézni. Mire hazaértünk vacsoraidő volt, az ágy pedig majdnem kész állapotban várta az éjszakát. Csak a létra hiányzott... Mivel Hanna ragaszkodott hozzá, hogy fent aludjon, bár mi elég szkeptikusan álltunka kérdéshez, Dani megoldotta a közlekedést is, így aztán Hanna legalább három percre birtokba is vette, majd a miágyunkba kérte magát.
Nekem nem volt türelmem aznap a kézfogós időtöltéshez, Dani ment helyettem, megint fél 12 lett, mire kisebb vitát követően mindenki elaludt.
Egész éjjel azon agyaltam, mi az, amivel segíthetek Hannának. Egyfelől tudom, szeretne a saját helyén aludni. Másfelől tudom, hogy kellek neki, sokkal nyugodtabb, ha vele, mellette vagyok. Harmadrészt fél. Nagyon. Attól, hogy az autók jönnek mennek. Pedig nem jönnek mennek, mert a mi utcánkban nem kellemes az autóknak jönni menni. Inkább attól fél, hogy nem talál. Pedig nem szoktam eltűnni...
Van egy Annás mese az egyedül alvásról. Abban van egy Anya baba meg egy Apa baba, a terv az volt, hogy az ágyhoz kap ilyet is. De miután senkinek nem volt energiája, hogy el is készüljenek, továbbra is maradt a kérdés, hogy az életnagyságú, meg az annál egyel kisebb házörzője mellé mit kellene még betennem az ágyba, amitől biztonságban érzi majd magát.
Fénykép...
Megnyugodtam, elaludtam, és másnap nem is hoztam szóba a témát. Délután magától kérte, hogy fent aludhasson, megvártam, míg elpihen és lejöttem. Sikítva ébredt, kiabált utánam... Mire leért, megvolt a terv:
- Hanna, mit szólnál hozzá, ha az ágyadba betennénk egy fényképet a Mamáról meg a Papáról? Akkor ott vigyáznánk rád egész éjjel nyitott szemmel.
Gondolkodik, várom a reakciót.
Könnyed:
- Jó.
És akkor az este:
- Mama, menjünk, én az elemetes ágyban alszom az álmomat egész este.
- Hű Hanna, ha nekem ilyen ágyam lehetne, nem is engednék senkit belefeküdni... (tényleg...)
- Mama, akkor majd ha három éves leszel, veszek neked egy saját elemetes ágyat meg egy nagy Szuszit meg egy kis Szuszit, és akkor alhatsz egyedül.
És már indult is kifelé, hogy Dani meséljen neki, én meg előkerestem egy esküvői képünket és a kezébe nyomtam. Állítólag betakargatta a 2D-s Mamát és Papát, de erről csak Danitól értesültem, mert nem is kellettem az elalváshoz.
Hajnalban fél 5kor érkezett, arra sem ébredt fel közben, hogy Mikolt felsírt, szívtuk az orrát, majd visszavittem... Bekúszott Áron ágyába, kendő nélkül... és békésen aludt egészen nyolcig.
Akkor most siker?