Nehezen

Pedig még csak épp észrevettem, már kezdődik is. A rosszullét, a pihenni vágyás, az érzés, hogy semmire sem vagyok alkalmas.
Tudtam én, hogy ez ilyen, mert mindegyiküknél ilyen volt. És mindegyiküknél kértem magam is, meg mindenki mást is, szóljon, hogy eszembe juthasson, mire vállalkozom. Nem segített. Erősebbek az ösztöneim, a vágy a babaillat, az újszülött a sok gyerek, a kistestvér után. Azért ha valaki mostanában megkérdi mennyit szeretnék, azt hiszem simán beérem hárommal...
És természetesen mint eddig mindig félelem is van bennem bőven, olyan nagyon az eleje még, és milyen messze van a 12. hét. Mintha utána már nem is történhetne semmi velünk. Nekem mégis ez a kritikus pont, most is. Fáj a lábam, hányingerem van, hulla vagyok, és a vitamintól azt hiszem olyan rosszul vagyok, mint amikor nagyon, de nagyon influenzás voltam.
Szeretnék mindegyiküknek annyit adni, amennyit kívánnak, Dani szegény az utolsó, de lehet, hogy én. Még nem fogtam fel, hogy vigyázni, törődni kell a belsővel, hiszen egy új élet kezdődött, ami a legnagyobb csoda. Igyekszem...