Puszi

Hanna alig volt tíz hónapos, amikor kitalálta, hogy cuppogni fog. Imádtam, ahogy formálja a kis száját, azt pedig végképp, amikor rájött, mennyire örülünk annak, ha az arcunkra adja.
Az egyik legfinomabb dolog az életemben. Olvadoztam no.
Mikolt nem egy finoman barátkozós fajta. Bújik, ölel, amitől szintén elolvadok természetesen, de simogatni nem tud, inkább püföl. Puszit adni pedig nemrég kezdett, rendszerint a levegőbe cuppogtatott, aki a közelében volt ilyen eseményekkor, az igyekezett az arcát odatenni, de Mimóresz csak nagyokat pislogott értetlenül.
Nemrég megértette az összefüggést, de ha kértük, adjon puszit, odadugta a kis fejét, hogy adhatssunk. :)
Aztán megtörtént az áttörés, Hanna kapta az első ölelős, cuppanós igazit.
Meg a papa.
Én pedig olvadoztam, de nekem nem jutott. (mint ahogy Hanna is csak a papának vall szerelmet... )
Tegnap este kipróbáltam, hátha én is bekerülhetek a kivételezettek közé. Megkértem és lőn. Sőt. Vagy száz puszit kaptam, egyetlen kérésre, fogta a fejem, és cuppogtatott rendületlenül.
Nos, mondjam, hogy mennyire volt finom? :):)