Fura dolog ez a felállósdi. Szívem szerint azt nevezném annak, amikor külső segítség nélkül történik. A végeredmény szempontjából (vagyis ha már függőlegesben van, és a saját tappancsain álldigál) viszont ez történt.
Este (nagyjából négy napnyi kitartó elhatározást követően) az alsó szintet mostam fel épp, amikor Dani, aki a három palántát készítette elő fürdéshez, lekiabált, hogy szaladjak, mert Áron... képzeljem el, mire odafordult, már így találta... Áll.
Kicsit balerinásan, szélesen vigyorogva, (a ma sikerein felbuzdulva) szuszizással kísérve ácsorgott. A lányok elég jó közönségnek bizonyultak, visítoztak örömükben, és mind egyszerre akartak bemenni a legkisebbhez. (Egyiküket sem zavarta, hogy a kádunk nem kifejezetten alkalmas (legalábbis méretét tekintve) efféle vízi mulatozásra... és az sem, hogy előtte nem nagyon akarózott vízre szállniuk :))
Végül Hanna beröppent Áron mellé, a kicsi meg fordult utána, és perszehogy bucskázott is. Kis meglepődés után továbbra is széles mosollyal konstatálta, hogy elfogyott a hely, megérkezett Mikolt is...
Megtisztult, majd angolosan távozott.
A képek időrendi sorrendben követik egymást, tekintettel az esetleg szívükhöz kapókra és bizonyítandó, hogy a legkisebbnek semmi baja nem esett, valamint az esetet követően valóban boldogan lubickolt tovább...
No lányok az úúgy volt...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar