Dürnstein

Egész éjjel szakadt az eső, Áron ilyen időben nagyjából egész éjjel rámcsatlakozik, most sem volt másképp. Valamikor fél kettő körül még hallottam, ahogy leszakad az ég, az előszobában a beépített szekrény mögött csöpögött is... arra gondoltam, vajon otthon is ekkora vihar volt, és hogy bezártam-e minden ablakot rendesen...
A nehéz elalvást hosszú alvás követte. Az egy szobás elhelyezésnek több romantikus vetülete is van. Az egyik, hogy mind együtt alszunk. A másik, hogy azért így is van két helység, mindig mosolygok magunkon, amikor a fürőbe szorulunk míg elalszanak, és a wcn ülve, meg a mosdót támasztva suttogunk a máról, meg a holnapról.
És ebben a felállásban Hanna sem kelti fel Mikoltot azzal, hogy átjön, és így Mikolt sem ébred sikítozva, ami pedig Áronnak és nekem a legjobb, mert így még tudunk egy picikét csukott szemmel avást mímelni.
10ig van reggeli, valamivel előtte sikerült leérnünk. Ami azt is jelenti egyben, hogy bár 7től ébren vigyáztam, hogy Áron nehogy kiabáljon a cumiért miegymásért, viszont 8és9 között alhattam. Ezek a reggeli egy órák pótolják az egész északai műszakot. Dani nem mindig érti, miért nem tudok bővített mondatokban lelkendezve válaszolni a kérdéseire... :)
A nap kisütött, hőség helyett kellemes langyos, de verőfényes időnk kerekedett. Medencézésre még nem szavaztam volna, de kiránduláshoz, várost nézni remek volt ez így. Gyors reggeli és még gyorsabb pakolás után autóba szálltunk, (Mikolt Gryllus híjján nagyon de nagyon hangosan kiabált... sajnos nincs cd lejátszó az autóban, a notebook lemerült, kazettát pedig nem volt módunkban beszerezni..., mígnem rájöttem, hogy a telefonomban véletlenül van három nóta. Háromszor tudták meghallgatni, majd lemerült a telefonom is....) és telefonos segítőnket, az állandó, házi idegenvezetőnket, Leventét kéreztük meg, merre menjünk.
Levi bácsi (a maga majdnem negyven évével...) alattunk lakott, és bárhol jártunk a világban, mindenről tudott mondani pár nevezetességet. Most is két útvonaltervet vázolt, a másodikat Mikolt miatt nehezen tudtam követni.
Az első viszont nagyon kedvünkre valónak ígérkezett, és ha még közel is lett volna, akkor ideálisnak mondanám. Végül így is nagyszerű kis körutat tettünk, de a türelem elvesztésének rizikója benne volt a pakliban.
St. Pöltenben ebédeltünk, majd elmentünk a melki apátság mellett. Bementünk volna, ha úgy tíz évvel lett volna idősebb a legkisebb... Így inkább tovább haladtunk a Duna mentén egészen Dürnsteinig, ahol végül hajókat néztünk, lépcsőt másztunk, fagyit ettünk a festői kis sétálóutca egyik padján lepihenve, végül pedig hattyúkat figyeltünk, meg szelet hessegettünk.
A parkolóban Áron uzsonnázott (az evéssel kapcsolatos kezdeti lelkesedését átvette a mozgásé, emiatt viszont szinte lehetetlen megetetni egyhelyben... ha evés közben kúszhat, tornázhat, az rendben van, így pedig igencsak mókás látványosság voltunk, ahogy próbáltam a szájába adni a falatot, miközben ő a pokrócon tett-vett), aztán kihagytuk Krems városkát is, ami még így futtában is gyönyörűnek tűnt.
Hazafelé mind egyszerre aludtak el, három perccel azután, hogy beültünk az autóba.Szeretem ezeket a kirándulásokat. Jó volt máshol lenni, nagyon vágytam a más látványra, nyelvre, épületekre.