Csitulóban, simulóban

Az elmúlt hetek nagyon sok változást hoztak az életünkbe. Rengeteg, alapvetően fontos döntést kellett meghoznunk, emellett pedig egy miniterápiában kis mediációs segítséget (vagy nevezhetjük szupervíziónak is) kérve dolgoztunk magunkon meg a kapcsolatunkon. Koronaként a gyerekek is elemi erővel robbantak a fejlődésükben. Hanna a kognitív képességeiben, Mikolt a beszédben és a szobatisztaságban, Áron pedig a mozgásban hozott újat. (Mindez természetesen kihat a napirendjükre, a viselkedésükre, az egymáshoz való viszonyukra is éppúgy, nekünk pedig tükröt tart.)
Amikor Áron megszületett, és nagycsalád lettünk, az egyik legnehezebb dolog az volt, hogy feldolgozzuk (azóta is folyamatos feldolgozás alatt van), vagy elfogadjuk, hogy egy ideig minden átmeneti. A hullámokra való ráhasalás igazán jól megy nekem a szülésnél, az életben pedig akkor, ha csak magamért kell felelősnek lennem. Nehezen fogadom el, hogy van, ami nem valamin múlik, és el kell engedni. Amikor majd a legkisebb is óvodáskorú lesz, akkorra lassul le az az iram, ami most (még mindig) napról napra rugalmasságot követel.
Mint minden önmagamra reflektáló időszakban most is befelé fordulóbb, érzékenyebb voltam, vagyok, mint általában. Nehezen nyitok, nehezen mozdulok, míg el nem ül a vihar belül. Ha keveset alszom, akkor előkerül még a kis kényszeres valóm is, így ha nincs befejezve, megoldva, az nagyon megterhel. (És akkor hol is a rugalmasság?) Szükségem van a csapatunkra, Dani támogatására, ahogy neki is. Meg a mosolyomra, a bizalmamra.
Egymásnak adni, úgy, hogy magunknak is éppen hogy jut. Ettől persze sokkal több volt a konfliktus, mint általában, és sokszor éreztem, hogy kicsit távolabb szeretnék lenni.
Az ünnepek számomra megállók, most akkora lendülettel követik egymást, mintha két és fél hétig egyfolytában Szenteste volna.
Nem az ajándék a fontos. Fizikailag nem az. Lelkileg viszont igen. Ahogyan készülök, ahogyan készülünk, annak van jelentősége. Most úgy élem meg, hogy nem érem utol magam, nem tudok időben, és legfőképpen nem tudok jelen lenni.
A héten megtörténnek a legfontosabb dolgok, és egy új időszak kezdődik. A héten kis Mikolt két éves lesz. A hétvégén a család újra összegyűlik majd ünnepelni. Mindez jó. A többit igyekszem minél jobban... engedni?