Szülinapi készülődés

Nem vagyok egy konyhatündér.
Dani a szerelmünk kezdetén olyan megnyugtatóan mondogatta, hogy ő nem egy háziasszonyt szeretne, aki mos, főz, takarít rá, én pedig hittem neki. :) Mondjuk sejthettem volna, hogy van abban némi túlzás, amikor ez valaki olyannak a szájából hangzik el, akinek az anyukája remekül és nagy kreativitással főz. :)
A mosással nincs semmi gond. Ha külföldön járunk, szinte mániákusan keresem a mosodákat, szeretem az illatot, a párás levegőt, lehet, hogy mosónő voltam valamikor.
A takarítással sincs különösebb bajom, ha van időm, szívesen csinálom. Még az ablaktisztítást is :):)
A főzés külön fejezete az életemnek. Gyerekkoromban a nagymamám gondoskodott a családi evésekről, vagyis minden ebédet ő főzött. Hárman voltunk gyerekek odahaza, kezdetben az unokatesómék és én (Manó, akinek Blanka kisangyalkája van már azóta és Márton), apák nélkül az édesanyáink dolgoztak, nemigen jutott idejük efféle dolgokra. Olyan elevenen él bennem a Kinyerma szignálja, ami a délutáni iskolába indulás előtt hangzott fel mindig, akkor tudtam, vége a játéknak, jön a kötelesség.
Ettük, amit a Nagyi (azóta már Dédi:)) adott, és mint minden rendes gyerek válogattunk volna. Szerettem a főtt tésztát, amit ő gyúrt, a kedvencem sokáig a gombapörkölt volt. De itt az íze a petrezselymes krumplinak, és a sokféle főzeléknek is, amikhez az alapanyagot mi termeltük.
Aztán anyukám újra férjhez ment, elköltöztünk és két éven belül két testvérem született.
Anyukám gyakorlat és idő hiányában hetente egyszer a Déditől, egyszer a másik nagymamától kapott enni, a többi napokon főzött. Jó hosszú ideig zacskós levest. :) A többire nem emlékszem.
A lényeg, hogy nekem sem a piac nem volt gyerekkoromban része az életemnek, sokkal inkább az, hogy hogyan kell krumplit vetni, babot szüretelni, cseresznyét szedni, paradicsomot palántázni, sem a főzésben nem vettem részt sosem. Nem is tanultam meg odahaza a fortélyokat, már elmúltam húsz éves, amikor először főztem magamra rendszeresen, és elég nagy bátorság kellett hozzá, hogy merjek egy krumplilevest elkészíteni.
Azóta az én mércémmel sokat fejlődtem e téren, (szerintem) bár gourmetnak nem nevezhető a konyhaművészetem, de már a lábam ujjai sem lennének elegendőek a számhoz, amit rutinból is meg tudok csinálni.
A gasztroblogok nekem egy másik világ színes képes érdekességei, fantasztikus, hogy van akinek a fejéből ilyen ötletek, ennyire gazdag ízvilág tud asztalra kerülni. Van amit én is kipróbálok, általában sikerül is, de annyira bátor még sosem voltam, hogy pusztán a saját gondolatomat elegendőnek tartsam, és újdonságokat próbálgassak. Egy kivétel akad azért, a tészta. A tészta az örök szerelem, még sosem rontottam el, bármilyen dolgot is próbáltam ki vele. Hálás...
És hogy mindez miért fontos?
Mikolt születésnapja miatt.
Szeretem a tortájukat a saját kezemmel készíteni. Az első szülinapos már csukott szemmel is menne, gyanítom, hogy Áron is azt kapja majd, mint a lányok, legfeljebb más gyümölcsökkel.
De egy kétéves már komoly igényeket támaszthat, itt már nem kérdés, hogy lehet-e benne pl. tojás.
Mikolt egyik kedvenc gyümölcse a málna. Van egy csomó málnabokrunk, de eddig még csak ő szüretelt. Mert addig eszi, amíg talál, és ha kiszabadul a kertbe, akkor az első dolga felkutatni az össze érett szemet. Nagyon alapos.
Mondanom sem kell, hogy málnás tortát szeretnék készíteni neki.
És itt elakadtam.
Ha bárkinek van nagyon bevált málnás túrótorta receptje (valószínűnek tarom, hogy nem túl bonyolult ügy ez), ne habozzon, küldje.
Közben pedig rátaláltam egy blogra, benne "A" recepttel, egyelőre ez tűnik befutónak. :) (A blogban rám oly jellemző módon mindenekelőtt a képek fogtak meg :):):))
Márcsak azt kellene elérnem, hogy maradjon málna csütörtökre is. :)