A képek ne tévesszenek meg senkit, a legsírósabb hónapot tudjuk magunk mögött.
Az elsőn a fogát gondoltam megmutatni, de azt hiszem épp semmi sem látszik. :) Csak az, hogy mennyire szereti a vizet. Bár mostanában ha egyedül fürdik, annak is kétségbeesett sírás a vége. Tegnap véletlenül sikerült belefelejtkezni a pancsolásba, és még cuppogós puszikat is dobált örömében. Lásd második kép.
Felülről 10 kiló, szerintem 80cm, és immár kétfogú.
Az alvásokkal ugyanúgy áll, mint otthon, mellettünk alszik... egész éjjel, lévén az egy darab kiságyat Mikolt kapta. Így éjszaka háromszor csatlakozik, majd forgolódik egy sort, és végül általában szájbarúg, vagy csak simán rámfekszik. Szeretem a közelségét, bár voltak már pihentetőbb éjszakáink is. Nappal egyet, vagy kettőt alszik, babakocsiban...
Az eddigi jó étvágya a múlté. Ha otthoni ízeket ehetne, akkor gyanús, hogy jól enne, de itt nem jó semmi. A fogzásra is foghatnám, de a pépest pont olyan fancsali arccal utasítja el, vagy löki ki a szájából, mint a darabosat. Sokszor ötletem sincs, mit adjak neki, mindent végigpróbálunk, és van, ami sikerrel a pocakjába jut, és van, ami semmi esetre sem.
Sírós. Érzi a feszültebb mamát, az idegen környezetet, nem szereti, hogy állandóan izzad (téli gyerek), nem szereti a kőpadlót, viszont szereti a lépcsőket, a medence szélén pancsolni, és mindenek felett kézben lenni... Szegény anyukám...
Beindult a beszélőkéje is, ammm mondja ha enni kér, appa, mondja a lámpára, és ha mi mondjuk, lámpa, ragyog a szeme, és mosolyog elégedetten.
A mozgásával kapcsolatban igyekszem gyakorolni vele, de nehéz dió, mert nem szereti. Persze nem ez a lényeg, hanem hogy csináljuk, de jobb volna még többet, még jobb kedvvel ügyesedne.
Jó volna, ha Kornél itt lenne velünk, hiányzik a heti rendszeresség, és látom, hogy sokat ül a lába közé, sokszor előre felé esik, nem a popsijára huppan, hogy ha kapaszkodót talál, akkor húzza magát, és ez nem jó így.
Gyerektársaságban, idegen helyen kivirul, felfedez, mindent megvizsgál. Aminek nagyon örülök, hogy nem akar mindent a szájába venni...
Erős, és egyre erősebb, kitartó, alapvetően kiegyensúlyozott, mosolygós (úgy szeretném ezt a mosolygósságot minél gyakrabban látni...) édes kis bogár, a nagy fehér buksija és a kék szemei az itteniek arcára mindig mosolyt csalnak, mi pedig hitetlenkedve nézzük, milyen kis csibész, mekkora kisfiú már.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar