Dani születésnapja

Amiben szó esik egy kicsit a munkájáról is...
December elseje volt a napja, de ekkor repült el Singapúrba, hogy három napot ott töltsön, némi okosítás, főnökkel való találkozás céljából.
Az itteni munkatempóról röviden csak annyit tudok mondani, hogy sokkal élhetőbb, elviselhetőbb, mint odahaza. A szomszédba költözött egy család, amerikai apuka, angol anyuka egy kislány, ők 8 éve élnek itt, épp most költöznek Bangkokba vagy Singapurba, és amikor kérdeztem, nem gondoltak-e arra, hogy valamelyikük hazájában folytassák az életet, azt válaszolta a srác, hogy aki egyszer megszokja az ázsiai kicsit lazább, kellemesebb munkamódot, annak nem egyszerű visszaszoknia a versenyistállóba...
Ezt látom Danin is. Míg otthon dolgozott, az agyának csak egy nagyon parányi szabad része maradt ránk, most meg mintha amúgy mellesleg elmenne dolgozni, de amint hazaér, 100%-ban itt tud lenni, és ez nagyon jó.
A kollégák, a főnöke mind nagyon segítőkész, kedves, sokszor nem is lehet tudni, hogy ez itt a normális, az arcvesztéstől való félelemben berögzült amúgy is hiperudvarias attitűdtől van-e, vagy csak egyszerűen ilyen a társaság... Az mindenesetre szembetűnő, hogy kevés az elbocsátás, és egy szinten felül nem is nagyon szeretnek szembesülni ezzel a hálátlan feladattal. Megbecsülik a munkavállalót, kicsi a munkanélküliség... Az egyik legviccesebb példa, amikor az autópálya fizető kapujában két néni szedi a pénzt egymás után közvetlenül... vagy amikor olyan a fűnyíró a szállodában, aminek nincs zsákja, vagyis eleve ketten kellenek a munkához. Arról nem is beszélve, hogy hárman járnak takarítani a szobákat. :)
De visszatérve Danihoz, és az itteni kollegialitáshoz... Egyfelől rengeteg a nő a munkahelyén, másrészt pedig a munka mellett sokszor esik szó egyéb magánjellegű témákról is egy egy találkozó alkalmával, úgyis, mint asztrológia... Persze azért itt is van irigység is, pl. sokan mondták már, hogy Dani ne meséljen arról, hol nyaraltunk (:):) nem mintha bárhol is nyaraltunk volna... vagy hogy milyen iskolába járnak a gyerekek, nem mintha nemzetközibe járnának...)
Viszont íme egy számomra nagyon kedves történet, egyben visszakanyarodva a születésnaphoz. Elsején együtt ebédeltek 5en, Dani főnöke pedig mosolyogva jegyezte meg, hogy rajta kívül itt mindenki nyilas. Ennek kapcsán azonnal jött a kérdés, mikor is van a születésnapja, mire Dani kibökte, hogy épp ma. Nagy sajnálkozás közepette, hogy ó jajj szegény, akkor most távol a családtól kénytelen ünnepelni fogták, és átvitték egy kávézóba, ahol rendeltek neki egy pici tortát gyertyákkal, és főnököstül, kollegástul elénekelték neki a születésnapos nótát. :)
Családi körben végül szombaton este ünnepeltünk, mert pénteken elég későn ért haza, és a lányok teljesen elvarázsolódtak az útról hozott babaházzal, babával. Szombaton még tortát is kellett vennem, mert az ajándékok beszerzését három nap alatt végül sikerült abszolválni (mennyire nem egyszerű ez egy idegen városban három manóval, anélkül, hogy volna rendes papírbolt, hogy csak a csomagolást említsem, mint kihívás... vagy hogy milyen egy angol nyelvű könyvesboltban kiválasztani a megfelelőt...), ez elmaradt... részben, mert az itteni felhozatal nekem még mindig ijesztő. Kívülről gyönyörű, a giccs határát súrolja, a belsejéről pedig fogalmam sincs...
Végül lett minden, (leszámítva, hogy a lelkesen bólogató cukrászeladó pink színű gyertyákat tett a tortára szemrebbenés nélkül... no de mit vártam, amikor a taxisöfőr műszerfalán simán egy rózsaszín bólogatós kiskacsa figyelt táncikálva...) Dani örült, és azt hiszem a képek magukért beszélnek... Különleges szülinap volt ez, immár másodszor ünnepeltünk délkelet-Ázsiában, ami egy kicsit elgondolkodtatott, és nosztalgiával emlegettük a hat évvel ezelőttit, amikor még nem is volt egy gyerekünk sem...

Isten éltessen Dani!!!