Óvodai körkép

Mint az egyik legfontosabb dolog, az óvodaválasztással, legalábbis a kereséssel már otthon elkezdtem foglalkozni.
Otthon nagyszerű dolgunk volt, hiszen az ovit éppen felújították, Hanna akkor ment, amikor szerettem volna, és bár a sok újdonság között sokszor voltak operatív fennakadások, Csillához járhatott, és ez volt a leglényegesebb mindenek felett.
Tudtam, hogy ilyen csak egyszer adódhat az életünkben, hiszen több Csilla nincs, és lehet hasonló, ugyanaz biztosan nem lesz. Ennek ellenére nagyon reményteli volt az a "találkozás", ami Geraldine és köztem történt úgy két hónappal ezelőtt.
Mivel Hanna nem beszél csak magyarul (eszem ágában sem volt az anyanyelvén kívül másra tanítani nagyon korán), úgy éreztem, az volna a legjobb, ha kislétszámú helyre mehetne, lehetőleg olyan gyerekek közé, akik szintén hasonló cipőben járnak, vagyis nem őshonos helyiek.
A Taska Tulip a honlapja alapján, az fent lévő hanganyagot többször végighallgatva, és Geraldinenal folytatott levelezésünk alapján is úgy tűnt, a legjobb a sok lehetőség közül. Bíztam benne, hogy a Tuliphoz közel találunk majd otthonra, és hogy itt helyben is annyira jó benyomásom lesz majd a helyről, mint ami kialakult előzetesen, látatlanban.
Malajziában egy kicsit más a rendszer, mint nálunk. Az egyik oldalon az ún. nemzetközi iskolák állnak, akik preschool rendszerben kezdik meg a működésüket, vagyis 3 évesen már mehet a gyermek, majd ott folytathatja az iskoláit, egészen az egyetemig. Van ebből francia, ausztrál, angol, német is, az árak pedig az otthoniakkal vetekszenek, csak a regisztrációs díj nagyjából fél millió forint, és ekkor még semmi sem történt, csak a füzetbe tollal beírták a gyerek nevét. A honlapok alapján persze fáj a szívem, hogy erre nincs pénzünk, mert zseniálisan felszerelt, jól képzett tanárokkal ellátott, minden igényt kielégítő egységekről van szó, de nem vagyok benne egészen biztos, ide járni nem jár együtt némi státuszdologgal is, vagyis nyilván ezeknek a gyerekeknek a szülei golfoznak, szabadidejükben vitorláznak, és még sorolhatnám... vagyis nem pont a miféle életet élik. :)
Vannak helyi bölcsődék, és óvodák, ezek államilag támogatottak, ide viszont nem nagyon vesznek fel jöttmenteket.
És van a harmadik féle, ami fizetős ugyan, de megfizethető, sokszínű és általában Montessori módszerrel dolgozik. Ez itt valamiért nagyon hangzatos, később kitérek rá, hogy szerintem miért reklámozzák...
Összehasonlítva Magyarországot és Malajziát, úgy látom, hogy nálunk sokkal több figyelmet kapnak a gyerekek a mozgásfejlődésük során, nagyobb hangsúllyal fejlesztjük őket e téren, mint itt. Fura volt, hogy a nyilvános játszótereken nem nagy a tolongás. Persze nagymelegben senkinek nincs kedve az utcán játszani, de azért vannak árnyékos helyek is, amik kifejezetten alkalmasak volnának arra, hogy egykorúak társaságában együtt mozogjanak, ismerkedjenek, ügyesedjenek a gyerekek.
Nos tegnap Josephyvel lakáskeresőben beszélgettem, ő pedig azt mondta, hogy épp úgy, mint az usában, itt is annyira féltik a gyerekeket az esetleges balesetektől, hogy inkább nintendot adnak nekik, mintsem engedjék, hogy egy magas mászókán lógjanak naphosszat... Kezdtem érteni, miért kerekedett el a múltkor egy anyuka szeme, látva Hanna amúgy tényleg elég extrém bravúrjait.
Viszont ahol nincs kereslet, ott a kínálat is csökkenni kezd...
Ez persze nem teljesen igaz, mert épp a Lake Gardens parkban két nagyobb játszó is van, az egyik példul hihetetlen szuper, de a városban nagyon nyitott szemmel kell járnom ahhoz, hogy találjak valami izgalmasat a gyerekeimnek, és ha van is, kihalt... Homokozó pedig egyáltalán nincs sajnos... Pedig mennyi mindent fejleszt a homok...
És hogy ez miért tartozik szervesen az ovi témához?
Nektek egészen biztosan nem kell becsuknotok a szemeteket ahhoz, hopgy az ovi szó egy épületet hívjon, termekkel, az előtérben öltözővel, és egy nagy udvarral, számtalan (most a minőségre nem térek ki...) eszközzel felszerelve.
Nos én is úgy hittem, ez az alap mindenhol. Hiszen annyira magától értetődő, hogy egy gyereknek kell a tér, kint és bent is egyaránt, kell, hogy inspirálja a közeg, vagyis sokféle, egymástól lényegesen eltérő játékra van szükség... szerintem nagyon fontos az óvónők kreativitása, de a gyereké mégannyira, és ha nincs előtte a hova, akkor nem indul... legalábbis a többség.
Ehhez az axiómámhoz képest úgy tűnik, hogy a helyieket speciel egyáltalán nem zavarja, hogy nincs nagy kert, ahol a gyerekeknek lehetőségük van kirohangálni magukat. Ha pedig van, akkor abban egy közepes méretű, nem túl összetett mászóka és maximum két hinta van. A Tulipban pl. még ennyi sincs... Pirinyó kert, használaton kívül (gondosan bekerítve, hogy a gyerekek ne tudjanak szem elől tévesztődni), és az előtetős teraszon egy kisebb mászóvár, pici csúszdával. Persze Taska a neve, vagyis bölcsi, és tényleg nagyon figyelnek rájuk és óvják őket, de a Tadika, vagyis óvoda sem volt jobban felszerelt, ahogy én láttam.
A másik furcsaság, a szerepjátékok teljes hiánya. A Tulipban nem láttam babakonyhát, babaházat, ellenben sok logikai játék volt, és a teret nagyjából elfoglalták a kisszékek, rengeteget énekelnek, festenek, rajzolnak, mintha ezeken a képzeleti folyamatokon keresztül vezetne egyedül az út a fejlődéshez.
És ez nekem nagyon fura. Sőt ijesztő... Hiszen mintha, meg szerepjátékok nélkül nem tudom, hogy hol marad a fantázia, egészséges-e mindezt negligálni, és nem látom az okot sem. Készülök írni egy levelet Geraldinennak, és megkérdezni tőle, vajon mi az ok, hiszen amúgy a közeg, az emberek és minden más (kivéve a tisztaságot, ami azért hagy nem kevés kívánni valót maga után) nemhogy rendben van, hanem elváráson felüli. A gyerekek édesek, és épp akkor voltunk ott, amikor a szülők érkeztek a kicsikért, egytől egyig szimpi, kedves, tisztaarcú felnőttek voltak, mind külföldi... Így aztán tényleg nem értem.
És félek Hannát egy picike helyre adni (korosztályonként vannak külön helységekben, ezek egyenként úgy 20 nm-eresek, és bár maximum 6 gyerek van benne, mégis zsúfolt érzésem van, volt), ahol bár csak fél egyig lehet (eddig tart a hivatalos "oktatás"), nem tudom meddig tartogat számára újat. Mintha most meg átesnék a ló másik oldalára, és inkább adnám egy helyi hodályba, csupa maláj közé, ahol ő az egyetlen kékszemű, de van tér, és lehet rohangálni, és mit bánom én, ha négy évesen elkezdik neki a betűket tanítani (mert itt az a rendszer) viszont éri elegendő inger.
Így aztán nagyon nagy a dilemmám... Végignézve újra egy halom honlapot, mindenhol a nyelv, meg a logikai készség, meg a természet elfogadása volt a hangsúlyos, de sehol egy mondat a mozgásról... Holott ez itt egy egészségesen élő, alapvetően sportoló népség. Minden condoban van konditerem, teniszpálya, egészségesen esznek... Újabb kérdőjelek. Jó volna kibogozni.
Mert persze azt is lehet, hogy délutánonként én viszem őket különórákra, de egyelőre nem találtam semmi használhatót, mondjuk lovaglást (amit igen, ott 6000 ft egy óra...), vagy úszást... de lehet hogy csak én vagyok béna. És őszintén szólva jobban szeretem, ha délelőtt érik az ingerek és délután már csak lecseng, mint fordítva...
Itt tartunk most, pedig annyira bíztam benne, hogy megvan amit kerestem...
Fogalmam sincs, hogy merre tovább, elmentünk néhány nagyobb ovit megnézni kívülről, az udvar nem volt kecsegtetőbb, viszont mind főút szomszédságában volt... zajos, büdös.
És látom, Hannának nagyon hiányzik, kell az ovi.
Lassan pedig Miminek is... A tulip mellett persze az is szól, hogy oda együtt is járhatnak.
Nem tudoooom...