Adós maradtam Hanna családi születésnapi ünneplésének rögzítésével, mentségemre legyen mondva, elég sűrűek voltak az utolsó otthon töltött hét napjai, és a fényképeket sem sikerült feltöltenem a saját gépemre...
Holnap pótlom, mert nagyon jó volt, és amúgy is ide kell kerülnie. (majd visszadátumozom később...)
Azóta pedig már Kuala Lumpurban ülök, az ideiglenes szállásunk nappalijában, tele mindenféle gondolattal, érzéssel, történéssel, és azt sem tudom, hogyan kezdjek neki a mesének... Fáradt is vagyok, ami nyilván torzítja az események objektivitásának megfelelő szintjét, és mint mindig, az új, a változás nem könnyű. Megfogadtam, hogy pozitív leszek, és most nem tudom, hogyan lehetne mégis mindent belesűríteni egy bejegyzésbe...
Dani is írt, ami elég ritka mifelénk, én pedig örömmel osztom meg, hiszen mostantól ez a blog talán picit az ő nézőpontját is hivatott majd prezentálni, meglátjuk, milyen gyakorisággal.
Panka, az jár a fejemben, hogy legutóbb azt mondtad, ez már nem az a blog lesz, mint régen, kicsit utinapló, kicsit élménybeszámoló, és kicsit távoli... Szeretném tudni, hogy attól még, hogy nem lehet 0630at tárcsázva a nap bármely szakában elérni minket, még ugyanazok maradunk, a változások pedig nem távolítanak, sőt. Most van csak igazán szükségem arra, hogy tudhassam, nem vagyok egyedül, itt is ugyanazokkal a kérdőjelekkel kell szembenéznem, mint Magyarországon...
Nos akkor talán kezdődjön a lényeg... egy új poszttal.
... köszönöm, hogy ennyien gondoltatok ránk, sokat jelent ez most. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar