Úgy volt, hogy december 6-án már a saját dolgaink között fogjuk várni a Mikulást. Aztán a költözés elmaradt, én pedig jól elfelejtettem a járulékos programot is. Nem vagyok büszke magamra, és bár mentségem van bőven, mégis roppantul zavar, hogy az ádventi koszorú még várja, hogy elkészítsem (no ne tessék valami hatalmas dologra gondolni... csak négy gyertya egy tányér és egy színes szalvéta a kompozíció), hogy nem jut időm és energiám még arra sem, hogy fejben tartsam, mikor is csilingelnek a száncsengők...Aztán reggel eszembe jutott a mulasztás, és végül az a remek ötletem támadt, hogy megbeszélem a lányokkal, hogy iziben sikáljuk csillogóra a crocsokat (szintén az illúziórombolás esete forog fenn ezügyben, de akik 20sok fokban várják a nagyszakállút, azoknál nincs bakancs, csizma, még gumiból sem...), aztán énekeljünk néhány nótát, miközben felöltözünk, és hátha a sok sok teendője közben meghallja Magyarországon (hiszen ott épp éjjel van, vagyis egészen biztos, hogy ott ténykedik) és eljön hozzánk is, és tesz a kiscipőkbe ezt azt...
Lemostuk a talpakat, kitettük a teraszra, énekeltünk, felöltöztünk, aztán Hanna kiszaladt megnézni, van-e valamin eredménye a nótázásnak... és volt! Hű, de nagy örömmel futottak ki mind! Áron kacarászott, boldog volt, hogy a kis csónaktól, vagy attól, hogy végre kimehet a koszos kőre, nem tudom, de öröm volt látni őket.
Rendhagyóra sikerült, de ezen már nem is csodálkozom. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar