Magyarország

Szép lassan eljutottam odáig, hogy sikerült néhány blogba beleolvasnom... ha kommentelnem még nem is mindenhol, de legalább visszatér egy szelete a világomnak.
Nem telt el sok idő, mióta repülőre szálltunk, így nem mondhatom, hogy honvágyam van, mégis valami kellemes bizsergés fog el minden alkalommal, amikor Szilvi a paprikás csirkéről ír, vagy Vera az auchant emlegeti. Ha pedig képet látok, hirtelen mintha otthon lennék, elenged az összes izmom, béke lesz.
Azt hiszem ilyen lesz ez még jó sokáig. Hiszen itt minden nagyon új, és annak ellenére, hogy erős koncentrációt igényel, de végül azért nem reménytelen hazai ízeket főzni, mosolygok azon, hogy a sushi pl. mennyivel magától értetődőbb, mint a töltött paprika. :)
Azt gondoltam, a legnehezebb az lesz, hogy egy időre elvész a lehetősége a talalkozas lehetosege. (sajnos ez egy uj notebook, es egzelore ekezet nelkuli... holnap megprobalom bealltani a magzar ekezeteket, most nem talalom...)
Es nem... Mert persze hianyzik, hogy bármikor (közben sikerült megoldani :)) megölelgethessem megbeszélhessem, átmehessek, megkóstolhassam... stb. De a legfontosabbak elérhetők. Mert kapom a visszajelzéseket, leveleket, és hamar nyár lesz.
Inkább megtanulni a helyet, segteni a csöppeknek hogy nekik könnyebb, jobb, élhető legyen az itt. Miközben mosolygok és könnyed vagyok és nyitott és nem zavar, hogy a 23.on lakunk és még mindig állott a szag, és nem működik a mosógép...
Azért egyre könnyebb, minden nappal. Emlékszem, amikor első este álltam kint a teraszon és fogalmam sem volt, mit látok... Ma már tudom merre van Bangsar és Mont Kiara, mi az a nagy épület balra és ha kilépek a házból nem fog el a rettegés, hogy meg kell szólalnom. Sőt, vigyorgok magamon, aki odahaza megfogadta, hogy csak semmi nyelvkeverés, itt meg simán használom, hogy soping mól, meg édzsenszi... hát ez van.
És hiányzik az ősz, tényleg. A sapkasál, meg a hideg, meg az avar. Ági, hogy játszunk itt Kendereckit? :):)
Viszont olyan jó, hogy van ez a blog... meg Ti kedvesek...