Íme a negyedik

Felhagyva azzal a kényszerképzettel, hogy ha kimondom baja eshet, és félretéve a félelmemet is ezügyben, valamint letéve annak a terhét, hogy lett volna, akivel személyesen szerettem volna beszélni erről, de nem sikerült...
Nos szeretném megosztani veletek azt az örömhírt, amit már egy ideje sejtettem, de két hete már biztosan tudok...
Egy újabb kisbabát várunk, júliusra.
Nagyon picike még, ezért a félelem, de nem tudtam tovább magamban tartani, mert ilyen távolságból ha lehet még inkább szükségem van a tudatra, gondolatban velünk vagytok... történjék bármi.
Nem egyszerű az eleje, mint ahogy nekem sosem volt az, állandó az émelygés, és a fáradtság, van bennünk rengeteg kérdés, hogyan legyen most, később, az érkezése körüli időszak... de megtaláltuk a legjobb helyet és orvost (mintha otthon lettem volna, nagyon megnyugtató volt a tapasztalat), és elfogadtuk, hogy a döntést ezúttal sem teljes mértékben mi hoztuk, ma már ízlelgetjük a gondolatát annak, hogy hamarosan két-két gyerekkéz jut majd egy egy felnőttébe...
Addig igyekszem erőt meríteni a gyerekek életöröméből, lelkesedéséből, bepótolni, amit nem tudok leírni, mert folyamatosan alszom, vagy kóválygok, és növesztgetni az amúgy már most letagadhatatlan pocakomat.
Jólesne néhány szeretethullám otthonról... nagyon.
Íme a kis babszemünk...