Lassan megérkezünk

Három hete, hogy itt vagyunk. Nekem egy évnek tűnik.
Az átállás nem volt zökkenő mentes és az átmenetiséget még mindig nehezen viselem. A gyerekekről egy következő posztban írok, nagyon régen volt már szó róluk...
Lassan azért sikerül némi helyismeretre szert tenni, így sokkal könnyebbé válnak a hétköznapok. Pl. tudom, hol lehet majdnem-kenyeret kapni, meg sajtkrémet és tejfölt, no meg babakaját. Ez utóbbik általában ausztrál termékek, az áruk az otthoniéval egyezik, vagy kicsit több.
Voltunk az ikeában, aminek eredményeképpen lett egy etetőszékünk, és Áron végre picit magára talált. Ki sem akar szállni belőle, az etetése pedig rengeteget javult minőség, és hangulat szempontjából is. A lányok kaptak néhány kiskonyhába való edényt, ezzel végre játszanak is. Amit a bőröndökben hoztunk, azt már megunták, vagy legalábbis a konyházás tényleg nagyon alapvető nekik. Vettünk színes rajzlapokat is, ezzel megindult az alkotás, ez is nagyon hiányzott már mindenkinek.
A büdös lakás alternatívájaként megnéztem az épületben még két lakást, mindkettő sokkal nívósabb volt, mi amiben lakunk, mégis úgy döntöttünk, maradunk. Egyrészt, mert idő közben levelünk érkezett a költöztető cégtől, december 6-án a Mikulás leszállítaná az összes holminkat Gita Bayura. Addig már nem rángatnám a gyerekeket... Viszont kiderült, hogy van szőnyeg is néhol, kértem egyet mihozzánk, és lőn. Így most a nappaliban van egy kis sziget, amin a gyerekek eljátszanak. Azóta kevesebb a nyafogás és a sírás minálunk, ezzel együtt pedig kicsit könnyebb a felnőttek élete.
Minden reggel úgy ébredek, mintha Magyarországon lennék, időbe telik, mire rájövök, itt vagyunk. Kezdenek hiányozni a barátok, és jó volna lassan a megérkezést magunk mögött tudva elkezdeni kialakítani azt a kört, ahol valóban otthon vagyunk. Emberekkel, közeggel, programokkal együtt.
Nagyon sokat gondolok rátok, Kedves budakeszi Édesanyák!!!, gondolatban számtalanszor járunk a játszótéren, és beszélgetünk óvodáról, gyerekekről, mindenféléről. Anett, Zita, Andrea, Viki, másik Viki, Orsi, Anita... mindeteknek járna egy egy külön személyre szóló levél, de még mindig nem jutottam el odáig, hogy ezek megszülessenek...
Viszont kérlek Benneteket, küldjétek el nekünk a postacímeteket... köszönöm előre is :)
Messze még a nyár, de egyre közelebb :) Addig is igyekszem itt helytállni, a gyerekeknek a legjobbat adni, amit a kereteimen belül csak tudok, és hiszem, hogy egyre egyszerűbb lesz. A túró rudi receptje jól jönne ;)