Búcsúzások ideje

Furcsa...
Két dátum is van a fejemben, amihez képest ketyeg az óra. Az egyik szeptember 20., a másik október 1.
Egy hét múlva egy üres lakást hagyunk itt, ami eleinte idegen volt számomra, aztán szép lassan belaktam, és azt hiszem nagyjából meg is szerettem. Rengeteg minden történt itt velünk, ide hoztuk haza Lellét is, talán emiatt is olyan nehéz belegondolnom abba, hogy ide már soha nem jövünk vissza...
Hétfőn felvonul a szokásos sokember szétszedni amit engedek aznap, hogy aztán kedden végül mindent bedobozoljanak, azt a 120 kilónyit kivéve, amit a repülővel hazavihetünk. Meleg ruhákat, zárt cipőt, játékokat, autósülést.
Még semmi sincs előkészítve, csak a fejemben zajlik a szortírozás, és csak remélem, hogy elég lesz a hétvége arra, amire kell.
Addig pedig még rengeteg dolog fog történni, mindenből az utolsók (a nyulaktól már a múlt vasárnap elbúcsúztunk...), és sok minden új is. Szerdán megy Dani utoljára dolgozni, csütrötökön délután auntie Julee és Nadia jönnek hozzánk amolyan családlátogatásra, pénteken pedig a lányok mennek gymboreera, hogy a maradék sok alkalom elfogyjon a kártyánkról. Végre egy csoportba mehetnek, és mert aznap public holiday okán nincs ovi, ez lesz a program. Este a medence partjára rendez a ház mooncake festival és hari raya lezárásának alkalmából egy kis partyt, amit a gyerekek lámpás felvonulása vezet majd fel, kis Mártonnapi előzetes lesz ez a mieinknek, és jó alkalom mindenkitől elköszönni kapun belül.
Szombaton délelőtt ismét gymboree, a lányoknak art, Áronnak játszócsoport. Reméltem, hogy Mayt és Viviennet meg tudom hívni aznap délutánra, de Viviennék hazarepültek egy hónapra Ausztráliába... Mayel pedig már nem találkozunk, mert Yasveer betöltötte a 22. hónapját, így másik csoportba jár már a héten.
Vasárnap gőzerővel pakolok majd, hogy hétfőre meglegyen minden, amit nem szeretném, hogy bedobozoljanak. Hétfőn és kedden a lányok oviba mennek, kedden végleg elbúcsúzunk a Kiddies Patchtől, és este elindulunk észak felé, hogy egy kis laufot hagyjunk a hajónak, ami a konténerünket viszi.
Pár napot a Cameron Highlanden a teaföldeken töltünk majd, és egy hetet odefenn Penangon, Ákos és Szilvi házában.
30-án délelőtt visszakocsikázunk KL-be, leadjuk a ház kulcsait a landlordunknak, alszunk egyet délután az üres házban, vacsorázunk, aztán pedig kigurulunk a reptérre, ahol elintegetjük a Serenat, és hajnali fél egykor felszállunk az Isztambulba tartó járatra...
Innentől már csak egy röpke 10 órás várakozás vár ránk a 12 órányi út után, hogy aztán még két órát utazva hazaérjünk. Magyarországra...
Dani intézi mindeközben azt a rengeteg apróságot, ami ahhoz kell, hogy az itteni életünket teljesen lezárjuk, elképesztő logisztika, és hosszú hosszú lista mindez, kezdve a vízumjaink megszüntetésétől, amit egy ügynök intéz akinek oda kell adni az útleveleinket (ez nem túl jó érzés nekem...), az adóhatóság nullás igazolásának kiváltásán keresztül a bankkártyáink megszűntetéséig, aztán a közművek lemondása, a clubházi jogosultságunk megszűntetése, az óvodástól a deposit visszaigénylése, és még nincs vége a listának. Pedig csak 11 hónap van a hátunk mögött... most örülök, hogy végül nekem nem vettünk autót itt.
Kicsit nehéz a szívem, miközben mindezt írom, és tényleg furcsa ez a kettősség, ahogy szeretem az ittet és és azt is várom, amit csak otthon kaphatok. Nagy segítség most, hogy minden nap esik az eső, és szürkék a délutánok, bent lámpát kell kapcsolni, hogy lássunk... elképzelem ilyenkor, hogy milyen lesz majd ott. Mondjuk ha kidugom az orrom, még mindig 31 fok van odakinn, és rettenetesen párás a levegő, de idebenntről őszies a hatás.
Otthon még lesz egy nagyjából három hétnyi intermezzo a régi szobámban, anyukámék házában, ahová ideiglenesen, míg a cuccaink meg nem érkeznek, beköltözünk majd. Ott folynak már a munkálatok, hogy a lehetőségekhez mérten a legélhetőbb legyen számunkra. (Nagyon hálás vagyok ezért...)
Alakul már az otthoni ovikérdés is, Hanna visszamehet a régi csoportjába, és visszakapja a tulipán jelét is. Mikolt egyelőre úgy tűnik marad otthon velem, mert bár mehetne egy másik csoportba, én nem szeretném őket szétválasztani... így megvárjuk, hogy jövőre lesz-e helye Csillánál, vagy esetleg valami kis csoda folytán év közben megüresedik számára egy hely. Nekem is vannak terveim, meglátjuk majd mire lesz időm, lehetőségem... Ezek a gondolatok mindenesetre lelkesítenek, mint ahogyan az a kép is bennem, ahogy elképzelem, hogy először megyünk újra a régi játszóra, Áronnal, aki kicsit megnőtt az utolsó látogatás óta és Lellével, akinek mindez teljesen új lesz majd. :)
Anyukámtól túrós palacsintát fogok kérni, krémtúrót, túró rudit, túrós táskát, vajkrémes friss kiflit, kelkáposzta főzeléket... :):) Már nem is tudom, mi minden van otthon, ami itt kimaradt az életünkből... amellett, hogy nagyon fog hiányozni a mindig friss dinnye, a mangó, ananász. És a joghurtos ital is... :) (de erről egy másik poszt hivatott szólni)
A legnehezebb itt Devitől elválnunk, aki gyakorlatilag az elmúlt 9 hónapban hetente kétszer velünk volt, segített, megszerette a gyerekeket, minket, és mi is őt. Tegnap készítettünk neki egy kis ajándékot, a gyerekek rajzoltak is... Bár tudnám, hogy látjuk még egymást egyszer...