Egyszer ausztráliában találkoztunk két spanyol lánnyal, az egyik mindig azzal viccelődött, hogy " backpacking is a hard job... ohhh I need some vacation... " vagyis, hátizsákosnak lenni kemény meló, egy kis nyaralásra lenne szükségem. :)
Van benne igazság, mert valóban nem könnyű minden nap kitalálni, hol alszunk, mit eszünk, mit kell kötelezően megnézni, lefotózni... még akkor is, ha ez egy cseppet azért valóban viccesen hat.
Mindezt négy gyerekkel...
Ha most otthon lennénk, és épp nyár közepe lenne, nos akkor sem biztos, hogy útnak indulnék egy 10 hetessel, meg a maradék kis zsiványtársulattal... De ez pillnatnyilag csak viszonylag kivitelezhető, így aztán igyekszünk kihozni a legjobbat az adottságokból. Nem mindig sikerül. :)
Már csak azért sem, mert igazából egy kis gyászfolyamat is zajlik, hiszen el kell tudnom engedni a múltat és igyekezni kinyitni az új felé. Közben pedig élvezni az utolsó napokat, befogadónak maradni a szép iránt, és örülni a gyerekek örömének, a miénknek, még akkor is, amikor épp megfagyunk, vagy nincs elég ágy, vagy nem nagyon van mit enni... :) Hát most olyanok vagyunk, mint a hátizsákosok, csak épp van egy autónk, amiből kétnaponta ki, majd becuccolunk.
Dani a minap azt mondta egy sírósabb percemben, amikor azon sopánkodtam, hogy mi lesz, ha valami nagyon fontos kimarad... , hogy ő megfogja két Mimi meg Áron kezét, én fogjam Hannáét, meg tartsam Lellét, és akkor minden fontos meglesz. Igaza van, így aztán ennek tükrében várok bele ebbe a tíz napos kalandba...
És élvezem, hogy semmi dolgom.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar