Első játszóterezés

Tegnap reggel fél tízkor már úton voltunk. Egyelőre gyalog, mert az autókérdés még a levegőben, vagyis pillanatnyilag anyukám jószívéből néha egy kölcsönautóval tudunk közlekedni (ebben nem férünk be hatan, ha mind gyerekülésben utazik), és hogy mikor lesz sajátunk, azt csak találgatni tudom.
Viszont itt helyben is olyan sok az újrafelfedezésre váró hely, hogy simán belefér, hogy csak úgy gyalogosan jöjjünk menjünk. És míg ilyen gyönyörű az idő, végképp megéri csatangolni.
Az első utunk a játszóra vezetett. A bőröndök híjján (külön posztban majd erről... szép hosszú történet) a hirtelen talált ruhákba öltöztettem őket (dejó, hogy volt itt is mindenünk), Lellét pedig bundába csomagoltam.
A nagyok, ahogy kiszabadultak az udvarra, azonnal nekiláttak makkot, levelet gyűjteni, felfedezni a füvet, fákat, hintaágyat. Olyan jó látni őket ebben az idillben, mégha az én szívem egy darabja még mindig nem ért ide... És persze nézegetem az új outfitjüket is, hosszú ujjakban, farmerban. Olyan csinosak :)
A játszón mi voltunk az elsők, nekem az odaút is fantasztikus volt, ismét megállapítottam, olyan, mintha egy két hetes nyaralásból érkeztünk volna. Azonnal birtokba is vették az összes játékot, homokoztak, olyan csendben, és nyugiban, amit már egy jóideje nem láttam tőlük. Az eszkimónak öltöztetett gyerekeimről a napsütés hatására egyre több réteg került le, Hanna végül mezítláb rohangált a homokban.
Találkoztunk pár ismerőssel is, jólesett magyarul beszélgetni. :) Aztán megérkezett Manó is a kis Blankával, Hanna azonnal a szárnyai alá is vette. Végül majdnem dél lett, mire elszakadtunk, én meg azon tűnődtem, mekkora kincs ez az idő, ez a környezet.