Repülőjegyünk meséje

Van egy játék, az a lényege, hogy ugyanazt a sztorit kell különböző stílusokban előadni. Nagyon vicces...
Mióta Dani elmesélte a jegyeink kálváriját, azon gondolkozom, hogy melyik stílust válasszam... de asszem csak megjegyzem, hogy a könnyesre röhögés mellett a hitetlenkedés, a fejcsóva és a teljesen belefér is játszott.
Az úgy volt, hogy elhatároztuk, hazamegyünk. Ehhez pedig többek között szükségünk volt hét darab repjegyre. Dani kisebb kutatást végzett a témában különféle légitársaságok ajánlatai között böngészve, az ár, idő, csomagok száma és kilogrammhatár ... és még néhány fő csapásvonal mentén végül talált egy nagyon vonzót. A vonzóság abban rejlett, hogy nem kell elrepülni egy európai nagyvárosba, hogy majd onnan még visszafelé is repkedjünk, vagyis a teljes út, ami amúgy Isztambulon keresztül vezet, nettó 12 óra. Brilliáns.
Sőt, még azért is az, mert KL-ből éjjel fél egykor indul, és magyar idő szerint délben van otthon, vagyis a legtöbb időt tudjuk a családdal tölteni, mínusz jetleg, a gyerekek is biztosan alszanak majd, illetve az átszállási idő is épp optimális, négy óra.
Két apró akadálya volt csak annak, hogy a birtokunkba kerüljenek a jegyek, 1. a cég jóváhagyása, 2. pénz.
Malajziában, valami kőkorszaki módon (aki tudja, magyarázza meg, hogy amikor minden elektronikus úton zajlik, akkor egy amúgy magára igazán adó modern (...) banki világban miért ez az eszköz?...) a fizetés egyik bevált módja a csekk. Teljesen idióta a rendszer, ugyanis előbb a cég kiállítja a csekket, amit az ember bevisz a banka, ahol pár napot parkol a dolog, majd némi ellenőrzés után cash lesz belőle.
Az első akadályt azért nem vettük könnyedén, mert bár már megvolt a jóváhagyás, az illető, aki aláírhatott volna, szabadságon volt, más pedig nem jogosult aláírni... no comment viszont apróbetű, hogy Dani aláírási jogkörét 11 hónap alatt sem sikerült kijárni. Egy hét simán kiesett.
A repülőjegyet viszont nem volt elég befoglalni, azonnal ki is kellett volna fizetni, így 1. azon aggódtunk, hogy vajon amikor majd lesz pénz, akkor lesz-e még szabad hely a gépen, 2. ha majd az új foglalást megejtjük a pénz birtokában, nem lesz-e több, mint amennyink van rá...
Végül az aláírás megtörtént egy szerdán, csütörtökön állami ünnep, vagyis szünnap, pénteken Dani bevágtázott a csekkel a bankba, ahol megnyugtatták, nem kell majd három napot várnia, megoldják rövidebb idő alatt is.
A jegyet egy utazási irodán keresztül foglaltuk, mert a csekket csak ők fogadhatják el, merthogy az cég által kiállított.
Ezzel persze semmi gond... az idő meg csak szalad. Nagyjából két hét telt el a foglalásól idáig. Párszor ugyan újrafoglaltuk, de mindig sikerrel. Szinte várakozáson felüli gördülékenység ezúttal.
Végül ma megérkezett az E-jegy. Mindenki nagyon elégedett és boldog.
Kivéve egy icipici apróságot.
Dani megnyitotta az első pdf-et, és lámlám, az a gép, ami tudtunkkal délelőtt 10-kor indult volna Isztambulból Magyarországra, délután háromnegyed 5-kor száll fel a kiállított jegyünk szerint. Kisebb csalódottság, meg a szokásos mire is számíthat az ember ázsiában gondolatfutam? Aztán telefon az utazási irodának...
Mint kiderült, kolléga már csak három helyet talált a 10-es járaton, ahová készséggel befoglalta Petit és a két lányt, Danit, engem és a két kicsit pedig a délutáni gépre tett. Volna... Mert szerinte a két kislányunk jól ellesz a nagybácsival... De nem szólt persze... Mert szerinte ez így rendben van.
Peti csak annyit fűzött hozzá, hogy valószínűleg, ha mi egy idevalósi kínai család vagyunk, akkor mosolyogva megköszöntük volna a figyelmességét, és kettéválva utaztunk volna Isztambultól Budapestig.
Szerencsére a háromnegyed ötösre még volt hét szabad hely, és hogy végül lássék, hogy itt tényleg minden elintéződik (az utolső pillanatban), csak hegyeket kell elhordani hozzá, vagy nyugtatót kell szedni mellé... úgy kaptunk helyet, hogy a felszerelhető mózes is benne legyen, egymás mellett ülhessünk és ne legyen előttünk üléssor.
Három hétnyi kattogás ágyő, egy pipa. Daninak fáj a feje... meg a hasa...
(és amúgy minden apróság pontosan ugyanígy zajlik... költöztetők, Daninak meddig kell dolgoznia, ha egyébként még lenne két hétnyi szabadsága, és még hosszú a lista... otthon legalább nem csodálkozik az ember :))