Még soha nem volt ennyire ad hoc Hanna szülinapja, mint idén lesz.Hiába a nagy terveim :), úgy tűnik a mostani valóban arról fog szólni, hogy örüljünk annak, ami végül kerekedik majd, és én ígérem (magamnak), hogy úgy lesz jó minden, ahogyan lesz.Mert a tervek úgy szóltak, (eredetileg) hogy már a házban fogjuk tartani a kiscsaládos köszöntést, de a költözés előbb holnapra halasztódott, ma pedig kiderült, csak pénteken jönnek majd a dolgoink. Talán jobb is így.Aztán voltak ovis tervek is, amik részben Csilla betegsége, részben Elvira tovbbképzése miatt nem fognak megvalósulni, így majd valamikor az őszi szünet után lesz tortája odabenn.És voltak tervek a körítést illetően is, mert Hanna természetesen emeletes tortát kért, de ezt most sem én, sem a nagymama nem fogja tudni prezentálni... így arra kértem, válasszon egy marcipánfigurát helyette.Édes volt, egy malackát kért, ami egyébként az elemetes tortán volt két évvel ezelőtt.Abban pedig már csak reménykedem, hogy holnapra lesz csomagolópapír, mert legalább abban jó voltam, hogy Malajziából bőröndben hoztam haza az ajándékait, amik részben még Szinagpúrból, részben pedig anyukám által megutaztatva innen, de végülis onnan is utaztak egy kört (ilyenkor örülök azért, hogy hónapokkal látok előre :))... és be fogom tudni csomagolni mindezt. De hogy kicsit elemelkedjen ez a poszt a szürke hétköznapoktól, és kapjon némi fennkölt magasságot is... emlegettük ma Danival, hogy hogyan indult el Hannánk öt évvel ezelőtt.És nemcsak a hogyanja hatott meg, hanem a távlat is, hogy immár minden ujjacskára szükség van egy kezén ahhoz, hogy megmutassa, hány éves.És közhely ide vagy oda, nekem felfoghatatlan, hogy már öt éve annak az éjszakának, amikor egy kényelmetlenül beállított szülőágyon azt álmodom, szülök. Talán nem is a rohanó idő végett olyan mellbevágó, hanem mert hiába nézegetem Hannu újszülött képeit, már nem látom a kis arcát bennük. Mintha levált volna arról a kisbabáról, és egy igazi nagylányos kislány született volna újra valahol út közben. Édes kicsi Hannám... aki már érti a viccet, ma este pl azt, hogy hívjuk meg Devit a szülinapjára... amire azt válaszolt kuncogva, hogy nem is érne ide... és tényleg esélyes, hogy lekésne minket. Aki olyan érzékeny, igazi magyar gyerek, csacsogó, néha akaratos, sokszor engedő, törékeny, már nemisolyan vagány, mégis ügyes és bátor és kedves és okos és néha hisztis és undok is, amit cseppet sem bánunk... És még sorolhatnám az ezer meg ezer színt, amivel egyben tanít és elvarázsol minket. A legnagyobb, és egyben olyan kicsike még. Látom benne magamat is, de sokkal többször Danit. A kék szemét, a fehér bőrét, a szép kis fejét. Öt éves lesz honap... el sem hiszem...Isten éltessen sokáig Drága Kiscsillag!
:):) a terítő 5 éve ugyanaz :) mint ahogy Hanna tekintete is változatlan. :)
Még soha nem volt ennyire ad hoc Hanna szülinapja, mint idén lesz.Hiába a nagy terveim :), úgy tűnik a mostani valóban arról fog szólni, hogy örüljünk annak, ami végül kerekedik majd, és én ígérem (magamnak), hogy úgy lesz jó minden, ahogyan lesz.Mert a tervek úgy szóltak, (eredetileg) hogy már a házban fogjuk tartani a kiscsaládos köszöntést, de a költözés előbb holnapra halasztódott, ma pedig kiderült, csak pénteken jönnek majd a dolgoink. Talán jobb is így.Aztán voltak ovis tervek is, amik részben Csilla betegsége, részben Elvira tovbbképzése miatt nem fognak megvalósulni, így majd valamikor az őszi szünet után lesz tortája odabenn.És voltak tervek a körítést illetően is, mert Hanna természetesen emeletes tortát kért, de ezt most sem én, sem a nagymama nem fogja tudni prezentálni... így arra kértem, válasszon egy marcipánfigurát helyette.Édes volt, egy malackát kért, ami egyébként az elemetes tortán volt két évvel ezelőtt.Abban pedig már csak reménykedem, hogy holnapra lesz csomagolópapír, mert legalább abban jó voltam, hogy Malajziából bőröndben hoztam haza az ajándékait, amik részben még Szinagpúrból, részben pedig anyukám által megutaztatva innen, de végülis onnan is utaztak egy kört (ilyenkor örülök azért, hogy hónapokkal látok előre :))... és be fogom tudni csomagolni mindezt. De hogy kicsit elemelkedjen ez a poszt a szürke hétköznapoktól, és kapjon némi fennkölt magasságot is... emlegettük ma Danival, hogy hogyan indult el Hannánk öt évvel ezelőtt.És nemcsak a hogyanja hatott meg, hanem a távlat is, hogy immár minden ujjacskára szükség van egy kezén ahhoz, hogy megmutassa, hány éves.És közhely ide vagy oda, nekem felfoghatatlan, hogy már öt éve annak az éjszakának, amikor egy kényelmetlenül beállított szülőágyon azt álmodom, szülök. Talán nem is a rohanó idő végett olyan mellbevágó, hanem mert hiába nézegetem Hannu újszülött képeit, már nem látom a kis arcát bennük. Mintha levált volna arról a kisbabáról, és egy igazi nagylányos kislány született volna újra valahol út közben. Édes kicsi Hannám... aki már érti a viccet, ma este pl azt, hogy hívjuk meg Devit a szülinapjára... amire azt válaszolt kuncogva, hogy nem is érne ide... és tényleg esélyes, hogy lekésne minket. Aki olyan érzékeny, igazi magyar gyerek, csacsogó, néha akaratos, sokszor engedő, törékeny, már nemisolyan vagány, mégis ügyes és bátor és kedves és okos és néha hisztis és undok is, amit cseppet sem bánunk... És még sorolhatnám az ezer meg ezer színt, amivel egyben tanít és elvarázsol minket. A legnagyobb, és egyben olyan kicsike még. Látom benne magamat is, de sokkal többször Danit. A kék szemét, a fehér bőrét, a szép kis fejét. Öt éves lesz honap... el sem hiszem...Isten éltessen sokáig Drága Kiscsillag!
:):) a terítő 5 éve ugyanaz :) mint ahogy Hanna tekintete is változatlan. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar